Az uborkaszezon közepén döntöttünk rekordot!

2021. augusztus 16. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki azt mondta volna nekünk egy évvel ezelőtt, hogy 2021 augusztusában lesz egy fantasztikusan működő újságunk, aminek lesz olyan napja, amikor 868 632 egyedi olvasója* lesz, csak mosolyogva legyintettünk volna, pedig elég optimisták voltunk és vagyunk azóta is.

A korábbi, visszafogott önünnepléseinkkor elég sok visszajelzést kaptunk, hogy igenis verjük nagydobra a jövőben is, ha rendkívüli, szuper dolgok történnek velünk, ezért most megint hadd dicsekedjünk kicsit:

vasárnap 868 632 egyedi olvasónk volt,

ennyien jöttek, jöttetek hozzánk tájékozódni. Ez az új rekordunk, és ezzel mi lettünk aznap az egész magyar internet második legolvasottabb híroldala. (Az összes kattintás száma pedig több mint 3 millió volt.)

Az előző rekordunk 823 ezer olvasó volt, szóval nagyot ugrottunk vasárnap. Voltak persze történések is: sokakat érdekelt a Horvátországból hazatartó busz tragédiája, sokan olvasták az afganisztáni összeomlást, de meglepően jól pörgött (főleg a közösségi médiában), hogy hogyan készített ki egy túl gyors aldis pénztáros egy brit nőt.

Összességében elmondható, hogy ha fontos, érdekes hírek vannak, akkor sokan és egyre többen akarnak nálunk tájékozódni. És ennek mi nagyon örülünk, lényegében ezért dolgozunk. És ígérhetjük: a jövőben is azon leszünk, hogy tárgyilagos, gyors és alaposan körbejárt cikkekben számoljunk be az ország és a világ dolgairól. És persze köszönjük a bizalmat, és hogy minket olvastok, csodálatos érzés! Mivel a Telex főként olvasói támogatásokból működik, iszonyatosan fontos, hogy aki teheti, támogassa is a munkánkat. Ezt külön köszönjük!

*Az adatok forrása a DKT – Gemius belföldi 15+ közönségadat, a telex.hu és a Telex alkalmazás együttes olvasottsága.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!