Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket

• A gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.
• A kommunikáció hiányára, a hatóságok tehetetlenségére és az önkormányzatok elutasítására panaszkodnak a lakók a már felépült és a most épített akkugyáraknál. Az ellenállás odáig fajult, hogy több ellenzéki párt népszavazást kezdeményezett a gyárakról.
• Ha elektromos autókkal akarunk küzdeni a klímaváltozás ellen, akkor valahol akkumulátorgyárakat is kell építeni. Az elmúlt negyven évben könnyű volt a veszélyes iparágakat szegényebb országokba telepíteni, de stratégiai célok és az ellátási láncok rövidítésének szándéka néhol megfordította ezt az irányt. Így Európában is sok akkumulátor készül majd, kérdés, milyen eloszlásban.
• A cikksorozat első részében az akkugyártás gazdasági jelentőségét és kilátásait jártuk körbe. A második részben bemutattuk, hogy elméletileg azért lehetne az iparágat biztonságosabban üzemeltetni. Ebben a részben a magyar akkugyárakat körülvevő intézményi környezetet és a társadalmi ellenállás lehetőségeit mutatjuk be.

2021. május 8-án langyos tavaszi nap sütött Gödön. Szombat volt, a Duna-parton virágoztak a fák, családok gyerekekkel és kutyákkal sétáltak. Aznap nyitott meg a Covid miatt sokáig bezárt gödi termálfürdő, és sokan akkor mentek először kirándulni az évben.

Május 8-a Gödön pont olyan hétvégi nap lett volna, mint bármelyik másik, ha este 11 körül nem kezd el füstölni a Samsung-gyár egyik félkész épülete. A csarnokban rövidzárlat miatt kigyulladt egy éppen töltés alatt lévő akkumulátor, a tűz pedig azonnal átterjedt az ott tárolt többi akkura is, amelyek közül rövid időn belül 36 kiégett. A helyszínre tűzoltók érkeztek, megpróbálták áramtalanítani az épületet, ez azonban nem sikerült. Mint kiderült, a csarnokban nem volt tűzoltáshoz szükséges elektronikai főkapcsoló.

A tűz eloltása után a katasztrófavédelem ellenőrizte a töltésre használt épületet, és kiderült, hogy annak még használatbavételi engedélye sem volt. Ennek megfelelően nem volt se szabályos tűzvédelmi berendezés, se tűzvédelmi szabályzat, és az ott dolgozók tűzvédelmi oktatást sem kaptak. Az elektromos főkapcsoló mellett hiányzott a tűzszakaszhoz tartozó oltóvíz igazolása és egy sor másik engedély.

A tűzben senki nem halt meg, de a katasztrófavédelem szerint az ott dolgozók személyi biztonsága veszélyben volt. A kiszabott bírság ötmillió forint lett, a Samsung éves árbevételének 0,000007 százaléka.

A büntetések összege mindig néhány millió forint. Ennek oka, hogy a katasztrófavédelem más szervekkel, például a Gazdasági Versenyhivatallal szemben nem a cég árbevételéhez mért, hanem fix összegű bírságokat szabhat ki, amely soha nem haladja meg az ötmillió forintot. És ahogy a büntetések szövegéből ki is derül, a Samsung sokszor a már kiszabott büntetések ellenére sem változtat semmit, és az ismételt szabálysértést ilyenkor megint egy 2-3 milliós büntetéssel szankcionálják.

Ezt a témát a Samsung január 31-i közmeghallgatásán is felvetették a katasztrófavédelem részéről felelős Andor Máté tűzoltó alezredesnek. A kérdésre, hogy miért nem szabnak ki nagyobb bírságot, Andor azt mondta, a jogszabályoknak megfelelően járnak el. Mikor visszakérdeztek, hogy szerinte egy négymilliós bírság visszatartja-e majd a több mint hétszázmilliárd forintos forgalmú Samsungot a további törvénysértéstől, azt válaszolta: a katasztrófavédelem nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szerv.

Az utóbbi években olyan is előfordult, hogy a katasztrófavédelem a szabályok be nem tartása miatt megtiltotta a gyártást a gödi Samsung bizonyos csarnokaiban. A cég ezt a tiltást sem tartotta be, a munka pontosan ugyanúgy folytatódott, a katasztrófavédelem pedig erre is egymillió forintos bírságot szabott ki. A 2018 óta kiszabott 17 iparbiztonsági és katasztrófavédelmi bírság összege 47 millió forint volt, miközben a kormány csak a Samsung legutóbbi bővítését 33,7 milliárd forinttal támogatta.

Az iparbiztonsági és tűzvédelmi szabályokon kívül más előírást is megsértett a gyár. Az utóbbi években több építési bírságot kaptak, amiért érvényes engedély nélkül húztak fel épületeket, de büntették őket elmaradó zajvédelem, és a munkavédelmi előírások semmibe vétele miatt is. Ahogy az egyik forrásunk fogalmazott, „az égvilágon semmilyen” szabályt nem tartanak be.

A munkavédelmi szabályok megsértésének halálos következménye volt: 2021-ben egy hiba miatt a gyártási területen leszereltek egy plexi védőfalat, de a gépeket a szerelés idejére sem állították le. A szerelés közben egy 27 éves munkás a működő gép és egy liftegység közé szorult, néhány órával később pedig meghalt. A baleset után a gyár hárommillió forintos büntetést kapott, miközben az egyik katasztrófavédelmi dokumentum feketén-fehéren leírta: a gyár a működésével több mint ezer dolgozóját veszélyezteti.

A cég ügyeire rálátó egyik forrásunk szerint „a Samsungban annyi szabálytalanság történik, hogy a gyárat rég be kellett volna zárni. Ezt viszont valakik felülről folyamatosan akadályozzák. A hatóságoknak ki van adva, hogy néhány milliós bírságokat kiszabhatnak, de a gyártósorokat soha nem állíttathatják le tartósan.”

A Samsung működésének a gyár területén kívül is vannak következményei. A környéken lakók szerint a gyárból évek óta furcsa köd, bűz terjed, emiatt olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a gyárban mérgező vegyi anyagokat engednek a talajba. A cég a vádakat mindig tagadta, de tavaly májusban a Göd-ÉRT Egyesület megrendelésére egy független szakértői vizsgálat a környék talajvizében lítiumot és az akkumulátorgyártáshoz használt rákkeltő oldószert, NMP-t talált.

A Samsung sem akkor, sem azóta nem adott magyarázatot arra, hogyan kerülhettek a gyárban használt anyagok a talajvízbe, sőt, szerintük kizárható, hogy tőlük szivárgott volna ki az oldószer, bár ezt bizonyítani nem tudják. Akkor egy szakértő a Telexnek azt mondta, a legvalószínűbb, hogy egy egyszeri baleset miatt, az esővízzel együtt jutottak az anyagok a talajba. A hangulatot azonban jól érzékelteti, hogy a gödiek között azóta elterjedt az a verzió is, miszerint a cég a papíron szikkasztásra használt gödrökben tárol illegálisan mérgező vegyi anyagokat.

A Samsung-gyár területén még a képernyőgyártás időszakából maradt egy, a talajvíz összetételét mérni képes, úgynevezett monitoringkút. A külső mérések nyilvánosságra kerülése után a Göd-ÉRT Egyesület és az Átlátszó megpróbálták kikérni a monitoringkút aktuális méréseinek eredményeit, de a katasztrófavédelem nem adta ki azt. Ezért perrel próbálták meg megszerezni azokat, amikor kiderült, hogy a kútból 2016 óta nem vettek mintát, és 2018-ban be is temették azt.

Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT vezetője erről azt mondta,

A Samsung terjeszkedése, hangja és a vegyi anyagokkal kapcsolatos bizonytalanságok az akkumulátorgyár 2017-es megnyitása után egyre több gödit kezdtek el zavarni. 2019 októberében az önkormányzati választásokon 13 év után leváltották a beruházást következetesen támogató Markó József fideszes polgármestert, a helyére pedig Balogh Csaba, az ellenzéki pártok jelöltje került.

Megválasztása után az új képviselő-testület azonnal tárgyalásokat kezdett a Samsunggal, és ígéretet tettek, hogy tisztázzák a felmerülő bizonytalanságokat. Szó volt a gyár területén tárolt vegyi anyagokról, a zajszennyezés megszüntetéséről és a városban nyílt munkásszállókról is. A tárgyalások hónapokon keresztül húzódtak.

2020. április 17-én este aztán a kormány a koronavírus-járvány gazdasági következményei miatt különleges gazdasági övezetté nyilvánította Göd területének egyötödét és ezzel a Samsung-gyárat. Ez azt jelenti, hogy a várostól a fideszes vezetésű Pest Vármegyei Önkormányzathoz került a gyár által fizetett iparűzési adó, és a gödi önkormányzat elveszített minden addigi beleszólási lehetőséget a gyár működésébe és terjeszkedésébe. A városnak azóta papíron semmi köze nincs a határában álló gyárhoz, a döntést akkor Balogh úgy kommentálta: ez Göd halálos ítélete.

A várostól elvett iparűzési adó egy részére a környező települések pályázhatnak, egy másik része civil szervezeteknek jut. 2021-ben így 419 millió forintot osztottak ki pályázati alapon civileknek, a nyertesek között viszont több olyan szervezet is feltűnt, amelyet a pályázat kiírásával egy időben alapítottak. Akkor mi is részletesen foglalkoztunk az üggyel, és kiderült, hogy a pénz egy része a kormány és a Samsung üzeneteit megjelenítő helyi sajtótermékekre ment. 14 millió forintot kapott például egy olyan egyesület, amely egy, azóta folyamatosan Balogh Csabát támadó lapot üzemeltet.

Amikor az eseményekről megkérdeztük a polgármestert, ő az egészet úgy kommentálta: „egyértelmű, hogy a kormányzati akarattal szemben az önkormányzatoknak semmi esélyük. Ahogy Gödtől egy éjszaka alatt elvették a Samsung-gyárat, úgy elvehetik majd Komáromtól az SK-t és Debrecentől a CATL-t is, ha a városvezetés nem szolgálja ki mindenben a gyár érdekeit.”

A kormánypártok nyomására hivatkozva végül Balogh idén februárban lemondott a polgármesteri címről. A város és a gyár közötti konfliktusokról a Samsung álláspontját is szerettük volna megismerni, de a cég nem reagált a megkeresésünkre.

Monostor életében 2018-ban minden megváltozott. A házaktól néhány száz méterre hónapok alatt gigantikus gyárat húzott fel a koreai SK Innovation, a következő évben pedig elkezdték a termelést. A gyár gépházait a város felőli oldalra építették, ami a lakók szerint a gyártósorok beindításától kezdve éjjel-nappal elviselhetetlen zajt okozott. A zúgás miatt a környékbeliek megpróbálták felvenni a kapcsolatot a gyárral, de nem válaszoltak nekik. Bárkit kerestek meg, bármilyen fórumon jelezték a problémákat, a gyártól egyszer sem álltak szóba velük. A helyiek ezért Élhetőbb Monostorért néven egyesületet alapítottak.

A lakók megkeresték Komárom fideszes polgármesterét, Molnár Attilát, aki „olcsó politikai hangulatkeltésnek” nevezte a gyárral szembeni ellenállást. Amikor a városrész helyi önkormányzati képviselőjénél, az alpolgármesternél próbálkoztak, ő szerintük azt mondta: inkább ne keverjék a szart. Az Élhetőbb Monostorért Egyesület így inkább saját forrásból intézett zajszintmérést, amelynek eredményeit elküldték a kormányhivatalnak. A hivatal végül erre hivatkozva utasította a gyárat a fal megépítésére, ami egyébként elvileg eredetileg is kötelező lett volna.

Beszéltünk az Élhetőbb Monostorért egyesület egyik tagjával, Thoma Gáborral, aki a gyártól hatszáz méterre lakik. Szerinte a legnagyobb probléma a tájékoztatás hiánya, az, hogy fogalmuk sincs, mi zajlik a lakóhelyük mellett. Így például nem tudják azt sem, hogy a cég méri-e a levegő és a talajvíz vegyianyag-tartalmát, és ha igen, akkor mik az eredmények.

A környékbeliek idén januárban például arra lettek figyelmesek, hogy az SK gyárába több mint tíz mentőautó hajtott be, az épületekből pedig köhögő emberek jöttek elő. 14 munkást kórházba szállítottak, de sem a cég, sem a katasztrófavédelem, sem az önkormányzat nem árulta el, hogy pontosan mi történt. A vegyipari szakszervezet szerint nagy nyomást helyeztek a dolgozókra, hogy senkinek semmit ne nyilatkozzanak, annyi terjedt el, hogy hidrogén-cianid szivárgott. Ezt a katasztrófavédelem helyszíni mérése is megerősítette, szerintük az anyag koncentrációja jóval a határérték alatt maradt.

Az SK a komáromi üzem megnyitása után nem sokkal egy még nagyobb gyárat akart telepíteni Magyarországra. Volt szó róla, hogy ez is Komáromban épülne fel, végül azonban egy másik helyszín mellett döntöttek, van, aki szerint azért, mert a helyiek aktívan „mocorogtak” ellenük. A választás a szintén Duna mellett, de Fejér megyében fekvő Iváncsára esett, ahol úgy jelentették be gyár építését, hogy előtte még a képviselő-testületet sem tájékoztatták róla. Mint később kiderült, az SK vezetői már egy évvel korábban bejárták a helyszínt.

A hatóságok hozzáállása máshol is hasonló. Debrecenben tavaly szintén a lakosság megkérdezése nélkül döntöttek a CATL-óriásgyár megépítése mellett, a városvezetés pedig az egyre komolyabb ellenállás dacára is igyekszik átvinni a projektet. A lakossági félelmeket és ellenállást az állami szereplők sem segítenek kezelni, a kormány és a hivatalos szervek a projekt bejelentése óta ellentmondásos információkat közöltek például arról, mennyi vizet fog felhasználni a gyár, nemrég egy ezzel kapcsolatos – az önkormányzat szerint hibás információkat tartalmazó – tanulmányt is eltüntettek az önkormányzat honlapjáról.

Van olyan város, ahol az önkormányzat teljesen kiszorult a döntéshozatalból. Fóton a képviselő-testület egy, a település külterületén építendő logisztikai park építéséhez járult hozzá, amelyben a vállalkozó ígérete szerint kizárólag raktározás történt volna. Később kiderült, hogy a hatalmas csarnok egy részébe a kínai BYD akkumulátor-összeszerelő üzemet épít, míg ugyanabban az épületben a dél-koreai HTNS 4000 tonna, az akkugyártáshoz szükséges veszélyes vegyi anyagot tárolna.

Az önkormányzatot egyik cég ügyében sem kereste meg senki, a HTNS beruházásáról a cég katasztrófavédelmi engedélykérelméből értesültek. Az engedélyt a katasztrófavédelem még decemberben adta meg, az ellen fellebbezni az önkormányzat sem tud, így a képviselő-testület végül arról döntött: perrel próbálják meg érvényteleníteni azt. Sokat mond a jogszabályi környezetről, hogy külön kérelem nélkül egy ilyen per sem állítja meg a beruházást, azaz az üzemet az eljárás alatt felépíthetik és használatba vehetik.

Megkérdeztük erről dr. Vargha Nórát, a település független önkormányzati képviselőjét, aki szerint „az önkormányzat a cég telepítési tanulmánytervét az abban foglaltak szerint hagyta jóvá, fel sem merült, hogy a logisztikai központban veszélyes árut tárolnak majd. Ha akkor tudják, hogy 4000 tonna veszélyes anyagot akarnak odavinni, biztos nem engedélyezik a beruházást. Így viszont már a település sem nagyon tud beleszólni abba, ami a cég területén történik.”

A helyzetet bonyolítja, hogy sokan már nem bíznak a természetvédelemért és szennyezésekért felelős hatóságokban. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010-es megszüntetése óta ezeket az intézményeket fokozatosan leépítették, ami miatt sokaknak az a benyomásuk, hogy a megmaradó hivatalok is csak látszattevékenységet végeznek. Illés Zoltán, a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára erről nemrég a Telexnek egyenesen azt mondta: Magyarországon nem létezik állami környezetvédelem.

Ráadásul, ha valami jogszabály mégis az akkugyárak útjába állhatna, akkor a kormányzat azonnal igyekszik ennek a lehetőségét megszüntetni. Erre szolgált alapvetően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások kategóriája, és nemrég arról született döntés, hogy ezeket a beruházásokat a területrendezési szabályok alól is kivonják. A hatósági munka értelmetlenségére Göd a legjobb példa, ahol a katasztrófavédelem ugyan kiszab bírságokat, de azok olyan kis értékűek, hogy a Samsung boldogan elműködik velük. Az akkumulátorgyárak ellenzői közül így sokan arra jutottak: ha a politikai nyomás miatt intézményi szinten nem lehet a szabályos működésre rábírni a gyárakat, akkor még az építésüket kell megakadályozni – politikai eszközökkel.

A kormányzati akarattal szemben erre a legjobb eszköz a népszavazás, amelyen ellenzékből is jogilag kötelező érvényű döntést lehet elérni. Ebből lehet országosat tartani, aminél kétszázezer érvényes aláírás kell a kiírásról, vagy helyit, amelynél a választópolgárok 20 százalékának kell támogatni a kezdeményezést. Ez utóbbi viszont nagyobb kihívás lehet, mert a határidő is jóval szűkebb, és az ellenzéki pártok Budapesten kívül többnyire nem bővelkednek aktivistákban és erőforrásban.

A debreceni CATL-gyár építése miatt először az LMP kezdeményezett helyi népszavazást. A kérdéseiket a debreceni helyi választási bizottság el is fogadta, a párt képviselői azonban fel sem vették az aláírásgyűjtő íveket, így azonnal lemondtak erről a lehetőségről. A párt szerint azért döntöttek így, mert helyette inkább országos népszavazást tartanának a kérdésben, de kritikusaik szerint valójában csak rájöttek, hogy esélyük sem lenne összegyűjteni a kellő számú aláírást.

A helyi népszavazással viszont megpróbálkozott másik két párt, a Mi Hazánk, és a Momentum, amelyek a botrányba fulladt januári debreceni közmeghallgatás után szinte egyszerre adták be a kérdéseiket. Ha a helyi választási bizottság rábólint a kérdésekre, akkor 30 napon belül 33 ezer érvényes aláírást kell majd összeszedni a városból.

Megkérdeztük a Mi Hazánkot, hogy hogyan tervezik összegyűjteni az aláírásokat, amire Apáti István, a párt parlamenti képviselője azt mondta: elsősorban a civilekre támaszkodva. A többi ellenzéki párttal való együttműködést kérdésünkre Apáti kizárta, de szerinte az aktivistákat kereső felhívásukra néhány nap alatt több százan jelentkeztek. A képviselő azt mondja: már a kérdés megfogalmazásakor is civilekkel egyeztettek, és több helyi szervezettel együttműködnek.

Ugyanúgy helyi népszavazási kezdeményezést adott be a Momentum, amely közvélemény-kutatást is készíttetett Debrecenben. Eszerint a debreceniek 64 százaléka ellenzi és csak 19 százaléka támogatja az akkugyár felépítését. A Momentum kezdeményezésének az is jelentőséget ad, hogy a DK időközben a népszavazás ellen foglalt állást, egy eredményes aláírásgyűjtés tehát a Momentum DK-val szembeni sikere is lenne.

Mikor rákérdezünk a népszavazási kezdeményezést beadó képviselőnél, Mándi Lászlónál, a logisztikát firtató kérdésünkre csak azt mondta: az aláírások összegyűjtéséhez a Momentumban „megvan a tudás”. Orosz Anna, a párt parlamenti képviselője kérdésünkre megerősítette, hogy ha a kérdés átmegy, a Momentum „mindent meg fog mozgatni az aláírások összegyűjtése érdekében”, és a tervek szerint az egész országból érkeznek majd önkénteseik Debrecenbe.

Rákérdeztünk arra is, van-e értelme a népszavazásnak, ha a gyárat át lehet rakni néhány kilométerre, Debrecen határain kívülre. Orosz Anna erre azt mondta: „a kormány a jogszabályok megváltoztatásával bármit megtehet, de a Fidesznek óriási kárt okozhat, ha ennyire semmibe vennék az emberek egyértelmű akaratát”. A képviselő szerint sokat elmond, hogy egy többségében kormánypárti városban ekkora ellenállás alakult ki, egy népszavazási kezdeményezés pedig a 2017-es Nolimpia-kampányhoz hasonlóan mérföldkő lehet a központi akarattal szembeni ellenállásra.

Megint más helyzet állna elő, ha átengednék az LMP országos népszavazási kezdeményezését. Itt még kérdés, hogy a többi ellenzéki párt beleáll-e majd a kezdeményezésbe, vagy az LMP-nek kizárólag civilekkel kell majd együttműködnie az aláírásgyűjtésben. Az ügyet bonyolítja, hogy a magas részvételi küszöb miatt tökéletesen esélytelen, hogy a népszavazás végül érvényes legyen. Ettől függetlenül a kormánypártoknak egyáltalán nem érdekük, hogy egy népszavazással hónapokra az ellenzék tematizálja a közbeszédet.

A debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozásokra és az ellenzéki pártok népszavazási kezdeményezéseire természetesen nagyon hamar megszületett a kormánypárti válasz. Eszerint a tiltakozásokat Soros György támogatja a háttérből, az ellenzéki pártok pedig a német ipari lobbi kiszolgálói, akik Németországba akarják vinni ezeket a gyárakat. Lánczi Tamás szerint így meg kell vizsgálni, hogy a tiltakozó magyar pártokat a háttérből a németek finanszírozzák-e.

Az akkumulátorgyárak Magyarországra költöztetése összecseng a kormány gazdaságfejlesztésről és újraiparosításról szóló elképzeléseivel, a gyáraknak pedig az alacsony bérek és a kedvező politikai környezet miatt lehet előnyös az országba költözni. A terv szerint nyugatról jönnek az autógyártók, keletről az akkumulátorgyártók, Magyarország pedig egyfajta hídként szolgál a két oldal között, gyártási helyet és munkaerőt biztosítva. Erről a cikksorozatunk első részében írtunk.

A már felépült gyárak negatív hatásai és a környezetvédelmi, vízügyi félelmek miatt viszont egyáltalán nem véletlen, hogy egyre nagyobb ellenállás kezdett kialakulni a beruházásokkal szemben. Az ellenzők gyakran azzal érvelnek, hogy ilyen gyárakat korábban a szegényebb országokban, a globális délen és keleten építettek, az itteni építkezéssel pedig Magyarországot harmadik világnak nézik.

De jobb lenne, ha a veszélyes, nagy vízigényű és környezetszennyező gyárak csak Ázsiában vagy Afrikában működnének? A nyolcvanas években felpörgő globalizáció folyamán a veszélyes, szennyező és alacsony hozzáadott értéket előállító gyárak jelentős részét kitelepítették a fejlődő országokba. A fejlett országok cégei ezzel egyrészt hatalmasat spóroltak a béreken, másrészt megúszták azt is, hogy az egyre szigorodó környezetvédelmi és munkavédelmi előírásoknak meg kelljen felelniük. Az eredmény az lett, hogy a szennyezés ugyanúgy megtörtént, csak nem a fejlett országokban, így azok lakosságát egyáltalán nem zavarta.

A globalizáció folyamata az utóbbi években bizonyos iparágakban részben megfordulni látszik, ma egyre több gyár települ vissza a fejlett országokba, így az Egyesült Államokba és Európába. Ezt a legtöbb helyen a kormányok is támogatják, Joe Biden és Emmanuel Macron francia elnökök épp úgy az újraiparosítás híve, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Ez a stratégia viszont felveti a kérdést: mi lesz az eddig kiszervezett szennyezéssel, környezetkárosítással és rossz munkakörülményekkel?

Egy település vagy egy környék lakossága mindig ellenezni szokta a területén vagy a közelében megvalósított nagy beruházásokat. Legyen szó infrastruktúráról, bányáról, erőművekről vagy lakótelepekről, ezeknek mindenki csak addig örül, amíg nem mellette épülnek. Ezt a jelenséget az angol rövidítés alapján NIMBY-nek hívják (not in my back yard – ne az én hátsókertembe). A lakók sokszor úgy érzik, hogy a mellettük zajló építkezések miatt csökkenni fog az életszínvonaluk, az ingatlanjaik értéke, növekedni fog a környezetszennyezés és forgalom, és a környék történelmi látképe is megváltozik. Ezért gyakran olyan beruházások ellen is tiltakozások indulnak, amelyek gazdasági értelemben az egész ország, régió, vagy város érdekeit szolgálják.

Ilyen volt Magyarországon például az M0-s autópálya építése, ami ellen a külső kerületek és a belső agglomeráció lakói folyamatosan tiltakoztak és petíciókat nyújtottak be. Érvelésük szerint az új autópálya több tízezer ember életét keserítené meg, környezet- és egészségkárosítással járna. Az M0-s végül a tiltakozások ellenére megépült, és ma már nagyon kevesen sírják vissza a Hungária körútra a dízelgőzös kamionokat.

Ennél bonyolultabb eset viszont a veszélyes vegyi üzemek elhelyezése. Amíg a globalizáció miatt ezeket a gyárakat a többségében szegényebb országokba vitték, a gazdag országok lakói boldog tudatlanságban mentek el a környezetszennyezés, a hangszennyezés, a teherforgalom és a munkahelyi balesetek mellett. Most, hogy – elsősorban az akkumulátorgyártás felpörgése miatt – néhány veszélyes üzem elkezdett újra megjelenni a fejlett országokban, hirtelen már nem vagyunk olyan lelkesek a veszélyes technológiáért, akkor sem, ha az amúgy a kibocsátáscsökkentésünk feltétele.

A NIMBY-probléma minden nagyberuházás velejárója világszerte, nem mindegy ugyanakkor, hogy az embereknek milyen konkrét tapasztalataik vannak ezekben a helyzetekben. Mint sorozatunk előző részében írtuk: az akkumulátoripar teljes értéklánca messze nem zöld, de pont a gyártási részt technológiailag lehetséges zárt rendszerben, a környezetre és a környékbeliekre tekintettel végezni. Európa több más országában is nagyban épülnek az óriásgyárak, olyan intenzitású tiltakozást azonban sehol nem látni, mint itthon, nem véletlenül.

A érintettek szeme előtt a gödi rossz példa lebeg: amíg a Samsung következetesen fütyül a jogszabályokra, addig érthető, hogy a többi épülő gyárral kapcsolatban is ebből fog kiindulni a lakosság. Másrészt ott van a gyárak elhelyezése is: a „ne az én hátsókertembe”-érzést nyilván erősíti, ha a gyár tényleg valakinek a hátsókertjébe épül. A lakosok szerint Göd mellett Komáromban és Iváncsán is túl közel építették az akkugyárat a lakott területhez, ami – még ha nem is történnek balesetek – garantáltan hang- és fényszennyezéssel, valamint zavaró teherforgalommal jár.

Megkérdeztük erről az akkumulátorgyárak elleni tiltakozásokon rendszeresen feltűnő Tetlák Örs LMP-s érdi alpolgármestert. Szerinte a kérdésnek van egy speciális jogi oldala, ugyanis: „A települések legfontosabb bevételi forrása Magyarországon az iparűzési adó, amit az önkormányzati törvény szerint a közigazgatási területükön működő cégek fizetnek. Ez nagyon káros módon arra motiválja a településeket, hogy feltétlenül a közigazgatási határukon belülre csábítsanak cégeket, ami miatt sokszor erdőket vágnak ki, termőföldeket számolnak fel, zöldfelületet szüntetnek meg ahelyett, hogy néhány kilométerrel arrébb, a lakosságtól messzebb, de már egy másik település területén építkeznének.”

Az akkumulátorgyárak ellenzői jó példaként szokták a lakott területtől való távolságra felhozni a Tesla első óriásgyárát (Gigafactory 1), amelyet az Egyesült Államok Nevada államában építettek fel. Az óriásgyár a nevadai sivatag közepén, minden lakott területtől messze fekszik, és a tervek szerint egy ponton napelemekkel és geotermikus energiával önállóvá teszik áramból.

A lakóépületek közelsége mellett fontos kérdés az akkumulátorgyárak óriási vízigénye is. Az SK On komáromi gyára a Duna mellett épült meg, ennek ellenére annyi vizet igényel, hogy a húsz kilométerrel arrébb lévő Tatáról építenek oda vízvezetéket. Szintén új csatornát építenek az ugyancsak a Duna mellett épülő gödi Samsung-gyárhoz. A CATL-gyár vízigénye jelen állás szerint jóval alacsonyabb lesz, mint a sajtóban korábban keringő számok, az aszályos vidéken épülő beruházással kapcsolatban mégis sokakat aggaszt, hogy hosszabb távon miből lesz elegendő víz egy olyan területen, ahol közel s távol nincsenek folyók. Erről a cikksorozatunk második részében írtunk hosszabban.

Ehhez hasonló kérdés a gyárak hatalmas energiaigénye. A debreceni CATL önmagában 10 százalékkal emelné meg a magyar áramfelhasználást, a teljes szektor több mint 20 százalékkal. Magyarország most is energiaimportőr, és hacsak nem épül meg hirtelen Paks II., vagy egy hatalmas megújulópark, még több áramot kell majd külföldről venni.

Ha az akkumulátorgyárakat valahol mindenképpen meg is kell építeni, kérdés, hogy Magyarország alkalmas hely-e ennyi üzem befogadására. Európában négyzetkilométerre és lakosságra vetítve most is nálunk van a legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitás, ez pedig a következő években ugyanígy fog maradni. A környezeti, vízügyi szempontok szerint logikusabb lenne a kapacitásokat egyenlőbben elosztani, a kormány viszont elsősorban a gazdasági szempontok szerint igyekszik első lenni ebben az ágazatban.

—

Akkumulátorgyárakról szóló cikksorozatunkban körbejárjuk a téma globális és magyar gazdasági jelentőségét, az akkugyártás technológiai és környezeti vonatkozásait, az iparággal kapcsolatos intézményi hiányosságokat, a hazai politikai kontextust és a gyártás felfutásának társadalmi, munkaerőpiaci következményeit. A sorozat további részei:

Miért ennyire fontos Orbánéknak, hogy akkumulátorgyárak országa legyünk?
Kell-e félni attól, hogy mérgeznek az akkumulátorgyárak?
Csak robotként figyelem a futószalagot az aksigyárban, de az előző fizetésem kétszeresét keresem