CATL
Tűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén
Főként kábelek és faanyagok gyulladtak meg.
Nem Szijjártó az egyetlen magyar diplomata, aki kínai cégekhez szerződött
Több olyan, kínai képviseleteken dolgozó diplomata is volt az utóbbi években, aki végül egy kínai vagy Kínával foglalkozó cégnél találta meg a számítását.
Vegyi anyag szivárgott a CATL debreceni üzemében, belső vizsgálat indult
Nagyjából egy liter dietil-karbonát került ki egy tárolóból, a cég szerint a szakemberek 5 percen belül elhárították a problémát.
Olyat építene a CATL a kamionozásban, mint az Android a mobiltelefonoknál
Töltés helyett robotizált akkumulátorcserét kínálnának, de kérdés, hogy ezzel mennyire kerülhet tőlük függésbe a teljes európai piac.
Kína nem vár romlást a magyar–kínai kapcsolatokban
Gong Tao nagykövet már találkozott az új politikai elittel, de bízik abban, hogy a bemutatkozás után fejlődnek is a kapcsolatok, például az MI, a távközlés és a robotok területén.
A CATL Debrecen vállalja a felelősséget a szabálytalanul a csatornába engedett zöld folyadék miatt
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal eljárást indított a kínai CATL ellen.
Szabálytalanul engedte a csatornába a zöld folyadékot a debreceni CATL, a kormányhivatal bírságot...
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal szerint az első mérések még nem mutattak ki egészségkárosító szennyezést, de újra elvégezték azokat, az eredményekről később számolnak be.
A debreceni CATL szerint nem mutatott ki NMP oldószert a zöld vízben a kormányhivatal
Egy korábbi laborvizsgálat viszont nikkelt, mangánt, lítiumot, NMP oldószert és kobaltot is talált a vízben.
Egy laborvizsgálat szerint nem csak ételfesték és víz bugyogott ki a debreceni CATL-gyárnál
A Mikepércsi Anyák által vett vízmintában egy független labor az akkugyártáshoz használt szennyező anyagok nyomát találta, miközben a gyár vezetése korábban azt közölte, csak ételfestékkel...
Egy német auditegyesület szerint alapvetően rendben működik a CATL debreceni üzeme
Az RCSI áprilisban auditálta a debreceni gyárat, akkor nem találtak súlyos hiányosságokat.






