Hajdu Miklós

Hajdu Miklós

A 2008-as válság óta nem volt ekkora nemzetközi bankfúzió Európában
A német kormánnyal szembemenve jut döntő pozícióba az UniCredit a Commerzbank irányításában.
Az egyik legkoncentráltabb NER-pénzelési program ügyében született most feljelentés
Szubjektív szempontrendszer, a NER-hez köthető üzleti körök, a fideszes vezetésű települések irányába koncentrálódó támogatások, valamint kétséges eredmények jellemezték a Kisfaludy-programot.
Főleg az ország elmaradottabb részein segíthették az uniós pénzek a Fidesz nagy győzelmeit
A fejletlenebb országrészekben látszik összefüggés az infrastrukturális fejlesztésekre kifizetett uniós támogatások és a Fidesz–KDNP egyéni jelöltjeinek 2022-es választási eredményei között.
Az orosz hír indította a mélybe, de már felfelé száguld az OTP árfolyama
Nem az OTP az egyetlen uniós bank, amely évek óta kerülgeti az oroszországi kivonulás kérdését, de most ennek komolyabb árfolyam-reakciója is volt. A 40 ezer forint alatti szint már sok vevőt vonzott.
Egész jók a magyar autóipar kilátásai az európai helyzethez képest
Erősödik a magyar járműgyártás, pedig többnyire bajban vannak az autógyárak anyavállalatai.
A magyar minimumnyugdíj jövőre a román és bolgár szinttel vetekedhet
A legkisebb bolgár nyugdíjak még valamivel magasabbak lehetnek jövőre, mint a magyarok, de a nagyságrendi különbség eltűnik Magyarország és a keletebbre fekvő uniós tagállamok között.
A Fidesz módszerével csökkentené a gázolaj árát Trump, és egyelőre működik is
Az amerikai elnöknek sikerült keresztülvernie, hogy az ellátásbiztonság helyett az árak letörésére használják a fejlett országok stratégiai készleteit. Kérdés, meddig tart ki az árcsökkentési hatás.
Az európai középosztállyal együtt szenvednek a boltok, de ennek van közép-európai nyertese
Az energiaárak növekedésének következményei az óvatosabb fogyasztói döntések révén begyűrűznek a kiskereskedelembe. A lengyel Pepco viszont új középosztálybeli vásárlókat hódított.
Drámai mértékben nehezítheti Európa dízelellátását az Egyesült Államok az exporttilalommal
A novemberi választásra készülő amerikai kormány a gázolaj exportjának korlátozásával próbálhatja letörni az üzemanyagárakat, ami súlyos világpiaci következményekkel járna.
Csak első ránézésre magyarázza meg a rászorultság a pályázati pénzek szétosztását
Nagy különbség van abban, hogy egyes térségek mennyi felzárkóztatási pénzt kaptak, és nem látszik egyértelműen, hogy valóban oda került a legtöbb forrás, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
Kövess minket Facebookon is!