A védett vad, aki puszit kért a kicsikéitől

Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió egyik alapítója és ügyvezető igazgatója* rendszeresen fogdosta és csókolgatta az iskola jellemzően 18–23 éves diákjait és több női dolgozóját, tanárát. Máskor a testükre, a ruházatukra vagy a szexuális életükre tett obszcén megjegyzéseivel alázta meg őket. Egy lány diákot a zenei vizsgája közben rúzzsal festett ki, egy másiknak a combján a hét fogást gyakorolta, míg az zongorázott.

Az esetek jellemzően 2010 és 2017 között történtek. Közben számos diák hagyta el az iskolát annak toxikus légköre miatt, többen a zenei pályát is. Az elmúlt években volt kőbányais áldozatok létrehoztak maguknak egy kis közösséget, hogy terápiás jelleggel beszéljék ki egymással az átélt élményeiket.

Póka Egon 2021-ben meghalt, a cikkben megszólalók többsége pedig már évekkel korábban elhagyta az intézményt. A Póka Egonról elnevezett popzenei egyetem ötletének hírére, illetve látva azt, ahogy a zenei szakma és a kormányzat élteti a zenész kultuszát, a Kőbányai néhány korábbi diákja és munkatársa úgy érezte, árnyalniuk kell a Póka személyéről kialakított képet.

Azért dolgoztuk fel részletes cikkben a Kőbányai szakképző iskola esetét, mert úgy gondoljuk, hozzájárulhat a bántalmazók és az őket védelmező közegek alapvető működésének megértéséhez.

* A több mint húsz év alatt Póka Egon többféle posztot is betöltött az intézményben, volt ügyvezető igazgató, igazgatóhelyettes és művészeti vezető is. Az érthetőség miatt a cikkben végig igazgatóként hivatkozunk rá.

M. Orsolya 2009-ben kezdett dolgozni iskolatitkárként az intézményben, és az első években kifejezetten szerette az iskola kreatív légkörét, igaz, a kezdetektől érzékelte a lányokat tárgyiasító szellemiséget. A reggeli kötelező pusziadást ő is furcsállta, de ezt csak azután kezdte szóvá tenni, miután az igazgató szája egyre gyakrabban csúszott el, és már a szájára kapta a puszit. Aztán egyre szaporodtak az obszcén megjegyzések és az erőszakos közeledések, amelyeket számtalan alkalommal végignézett diáklányok esetében is: „Belecsókolok a nyakadba. Ne, tanár úr. De, belecsókolok.” Az inzultusok után akkor döntötte el, hogy komolyabb lépéseket tesz a bántalmazó viselkedés ellen, amikor az iskola vezetője fénymásolás közben a hátához simult, és nekinyomta a fénymásolónak.

K. közel tíz éven át tanított az iskolában, és szinte baráti viszonyban volt Pókával. Annyira azért nem, hogy a fenékfogdosást elfogadja tőle. Egy idő után kitalálta, hogy a köszönésnél, amikor megindul Póka keze lefelé, azt mondja neki, hogy most hagyja őt, mert éppen menstruál. „Úgyhogy én Kőbányán éveken keresztül megállás nélkül menstruáltam.”

H. Julcsinak néha olyan migrénes rohamai voltak, hogy mentőt kellett hozzá hívni. 2012-ben egy zenekari gyakorlat szünetében odalépett hozzá Póka, és amikor a szokásos kéretlen pusziját az arcára nyomta, a lány felszisszent. Az igazgató megkérdezte, mi baja, Julcsi pedig elárulta, hogy migrénes. Póka ekkor bedobta a közmondásossá vált kérdését, amelyet rendszeresen kaptak meg tőle a női diákok, ha éppen betegek vagy csak kedvetlenek, fáradtak voltak: „Basznak téged rendesen?”

2017-ben egy hangszeres lány a saját vizsgáján kívül több diáktársa produkciójában is részt vett kísérőként. Az egyik ilyen során Póka arra szólította fel, hogy mosolyogjon, de a lány feszült volt a vizsga és az esetleges beszólások miatt. Az igazgató ekkor kiment a teremből, egy kint várakozó másik diáktól kölcsönkért egy rúzst, és a produkció közben kirúzsozta a diák száját. Egy másik év végi vizsgán egy billentyűs lány combján a hét fogást próbálta ki. Mindkét incidens több tanár előtt zajlott, akik vagy félrenéztek, vagy kínosan nevettek. A két esetről több egykori diák és tanár is beszámolt, de akikkel megtörtént, teljesen elzárkóztak attól, hogy beszéljenek róla.

Sz. Renáta már vagy húsz perce meséli a kőbányais élményeit, elmondja többek közt, hogy már a felvételije után rossz érzése volt azzal kapcsolatban, hogy kevésbé a tudása, mint inkább a kinézete miatt vették fel az iskolába, és hogy aztán megalázó stílusban kapott kritikákat a zenekarvezetőjétől, egy a Póka belső köréhez tartozó fiatal tanártól. De nem tűnik úgy, mintha különösebben felzaklatnák az iskolaévek. Aztán elmeséli, hogy 2017-ben a barátja családjánál töltötte az estét, amikor meglátta a Facebookon, hogy egy kőbányais tanár, Cseke Gábor kitálal az intézményben tapasztalt abúzusokról. A posztot elolvasva hirtelen annyira rosszul lett, hogy elment a vécébe hányni. Úgy gondolja, az érintette ennyire mélyen, hogy valaki először fogalmazta meg nyilvánosan mindazt, amit addig senki nem mert.

„A kurva anyázás, a trágár beszéd megszokottá vált, még ha páran úgy is gondolják, hogy ennek semmi helye egy iskolában, vagy zavartan hallgatnak, vagy együtt nevetgélnek az igazgatóval. Parókát húzni egy növendékre vizsga közben, és ezen nevetgélni, vagy kifesteni rúzzsal vizsga alatt egy növendéket, és ezt jó viccnek gondolni, vagy inzultálni, simogatni valakit az akarata ellenére, megalázó és szégyenletes dolog. Emberhez méltó, normális hangnem a tanárokkal és a diákokkal – alapvetőnek kéne lennie. Az iskolában tanuló lányoknak el kell viselni a kötelező puszilkodást, kényszeres ölelkezést, néha fogdosást, az állandó beszólogatást és gusztustalan, meredt nézést. Úgy döntöttem, hogy egy ilyen szellemiségű iskolához nem szeretnék tartozni. A saját gyerekeimet nem engedném az iskola közelébe sem” – írta bejegyzésében.

Cseke Gábor most, hat évvel később azt állítja, a posztja után rengeteg üzenetet kapott, sokan megköszönték neki, hogy helyettük is megtette azt, amihez ők nem voltak elég bátrak. A zongorista szerint tartozott ezzel magának és a diákoknak is, mivel évekig ő is tehetetlenül nézte Póka túlkapásait. Például azt, hogyan szaladtak be az udvarról a női diákok, amikor az igazgató közeledett, vagy hogyan repült a PET-palack a tanítvány felé, amikor az hamisan játszott. És ahogyan a posztjában írta, tanúja volt annak is, amikor Póka Egon zöld parókát húzott egy fiú fejére, amit nagy röhögés kísért a vizsgán ülő tanárok részéről. A zongorista szerint azon túl, hogy több olyan esetet látott ő is, amelyek önmagukban kimerítik a bántalmazás fogalmát, a Kőbányai hónapról hónapra egyre kényelmetlenebbé váló légkörét nagyon nehéz leírni.

M. Andrea a Kőbányai másodéves diákja volt 2007-ben, amikor részt vett az évzáró iskolai bográcsozáson. Póka nagyrészt a fiú diákokkal szórakozott, de egy ponton kettesben maradt Andreával. Az igazgató ekkor azt súgta oda a lánynak:

Andrea teljesen leblokkolt a váratlan mondattól, és csak az mentette a helyzetet, hogy visszatértek a fiúk. Aztán eltelt három év, Andrea már régen eljött a Kőbányaiból, amikor a Facebook-oldalára kapott egy nyilvános üzenetet Pókától: „Gyakorold a Chopint.”

M. Andrea szerint mindez nem volt előzmény nélküli, korábban is kapott néhány szexuális tartalmú beszólást az igazgatótól. 2009-ben végzett az intézményben énekszakon, majd öt év múlva tanári állást ajánlottak fel neki. Azt mondja, hogy a beszólogatások ellenére is nyugodt szívvel fogadta el az állást Kőbányán, ahol akkoriban még nagy megtiszteltetésnek számított tanítani. De a helyzet a korábbinál jóval rosszabb lett: azon kívül, hogy már őt is megpróbálta fogdosni, Póka a tanítványok előtt több alkalommal is kijelentette, hogy évek óta próbálja Andreát megdugni, de az nem hagyja magát, és újra előkerült a kódolt mondat Chopin gyakorlásáról is. Egy idő után szinte minden reggel ilyen mondatokkal találkozott köszönés helyett.

A Kőbányai Zenei Stúdió Cseke Gábor szerint kifejezetten jól indult, mert a fiataloknak nagyszerű ingyenes lehetőséget adott arra, hogy képzett, gyakorló muzsikusként hagyják el az iskolát, főleg az olyan kiváló dzsessz- és rockzenészekből álló tanári karnak hála, mint Babos Gyula, Jávori Vilmos, Fogarasi János, Fekete-Kovács Kornél – és a Máté Péter-díjjal és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett basszusgitáros Póka Egon.

Póka Kőbányán nőtt fel értelmiségi családban, tizennyolc évesen került a Zorán vezette Metro együtteshez, később a Horváth Charlie-féle Olympiában zenélt. 1978-ban csatlakozott az akkor alakult Hobo Blues Bandhez, amelynek Földes László Hobo mellett meghatározó tagja volt. A zenekar, egyben a magyar rocktörténet emblematikus albuma, a Vadászat zenéjét Tátrai Tiborral közösen jegyzi szerzőként. 1998-ban pedig többek közt az ő kezdeményezésére jött létre a Kőbányai Zenei Stúdió, ahonnan azóta több mint ezer pop- és rockzenész került ki.

Amikor Cseke Gábor 2001-ben az iskolába került, még alig volt nyoma a későbbi szellemiségnek, vagy ha voltak is Pókának túlkapásai, a szakma nagy öregjei fékezni tudták az igazgatót. Ők viszont az évek alatt kikoptak mellőle vagy meghaltak. Egy, szinte a kezdetektől az iskolában oktató tanár, L. szerint Póka Egon ugyan soha nem volt makulátlan úriember, a 2010-es évek közepére saját magához is méltatlanul kezdett viselkedni, és a neki ellenszenves kollégákból és diákokból nyilvánosan gúnyt űzött. Többen is beszámolnak arról, hogy Pókától nem álltak távol a rasszista, homofób, antiszemita megnyilvánulások sem. Amikor pedig kiderült, hogy az iskolatitkárral nem azonos a politikai szimpátiájuk, liberális kurvaként kezdte emlegetni mások előtt.

Az inzultusokat és durvaságokat a diákok és a kollégák közül is kifogásolták néhányan, esetleg vissza is szóltak neki, de míg ezeket Póka korábban legfeljebb kiröhögte vagy bagatellizálta, ekkoriban már a legkisebb ellentmondást sem viselte el, ingerülten és megfélemlítően reagált. „Úgy érezte, hogy joga van bármelyik órára berontani, aztán ha valami nem tetszett neki, alpári stílusban osztott ki mindenkit. Egy zenekari gyakorlatunkon egyszer dühből egy erősítőt is felrúgott” – meséli T. Eszter.

A volt munkatársak szerint Póka viselkedése egyértelműen akkor fordult sokkal rosszabbra, amikor a betegsége miatt az orvosok eltiltották az alkoholtól. M. Orsolya azt mondja, korábban is voltak indulatkezelési problémái, de ezután egyre rosszabbodott a helyzet. „Nem tudta kezelni az öregedő rocksztár helyzetéből fakadó frusztrációit, józanul képtelen volt szembesülni a valósággal. És akkor egy egész iskola kezdte nyögni a száraz alkoholizmusát.”

R. 2014-től volt az iskola énekszakos diákja, és bár őt nem érte zaklatás, összességében nincsenek túl pozitív emlékei a Kőbányairól. Az egyik vizsgáján egy hangtechnikai szempontból összetett szerelmes dalt adott elő, és miután lejött a színpadról, Póka Egon annyi megjegyzést fűzött a produkciójához, hogy legközelebb éneklés közben szemezzen a pasikkal. „Ez azt jelentette, hogy mint női előadó szexuálisan nem vagyok elég kihívó. Tehát a nőiségemre kaptam kritikát, nem a munkámra.”

Abban lényegében minden alany egyetért, hogy ezekre az évekre az oktatás színvonala is sokat romlott az intézményben: a jó nevű oktatókból alig maradt ott néhány, a dzsesszt és a rockot képviselő zenészek korábban kiegyenlített aránya is felborult, Póka pedig nehezen viselt el más zenei stílust a klasszikus rockon és a blueson túl. R. szerint sok diák csalódottan szembesült azzal, hogy a szabad légkörnek, amelyet egy zenei stúdiótól vártak volna, alig találták nyomát.

A szakmai kritikákat egyre inkább személyeskedő, a diákok kinézetét firtató megjegyzések váltották fel. T. Eszter azt az esetet eleveníti fel, amikor a szakvizsgája előtt az énektanárnője a saját magas sarkú szandálját kínálta fel neki, nehogy az igazgató belekössön abba, hogy a lány bakancsban áll színpadra. „Mint kiderült, Egon beszólt, hogy ha már ilyen jó lábaim vannak, miért nem magas sarkúban jöttem. Korábban a klubesteken nem egyszer alázta meg a lányokat ilyesmi miatt az iskola közönsége előtt. Az volt a mániája, hogy a lányok legyenek magas sarkúban, a másik meg, hogy mosolyogjanak.” T. Eszter nem vette fel a szandált, de a harisnyája mintáin így is gúnyolódott a vizsgabizottság.

H. Julcsi sem a migrénes eset miatt döntött úgy, hogy nem járja végig a három évet. Bár kamaszkorától álmodozott arról, hogy bekerüljön a Kőbányaiba, egyre inkább azt látta, hogy valakit ott „annál jobb zenésznek tartanak, minél nagyobb az arca, és minél jobban fekszik a vezetőségnél. Az első év végére már annyira elvették a kedvemet és a kreativitásomat, hogy másodévre szó szerint nem voltam képes hozzáérni a zongorához, amit addig szenvedélyesen imádtam.” Julcsi ezután évekig nem nyúlt a hangszerhez, és pályát is váltott.

A tanárok egy része mindeközben úgy védekezett, hogy magukra csukták a termek ajtaját, próbálták kizárni az azon túl uralkodó nyugtalanító miliőt, és csak a tanításra koncentráltak. Más oktatók a művészi nagyságára, a betegségére vagy az iskoláért tett szolgálataira hivatkozva mentegették Pókát. Az iskolatitkár is többféle reakcióval találkozott. „Volt tanár, aki azt mondta, »nagylányok vagytok, védjétek meg magatokat«, egy másik azt, hogy tudja, hogy ez már »köztörvényes viselkedés«, de ő szeretne továbbra az iskolában tanítani, egy harmadik pedig úgy reagált, hogy »a diákok felnőtt emberek, miért nem tesznek lépéseket?«.”

A szexista szellemiséghez pedig a fiú diákok is idomulni kezdtek. T. Eszter szerint az évfolyamukon is voltak olyan fiúk, akik istenítették az igazgatót, és mivel nagyon meg akartak felelni neki, a legmegalázóbb tettein is képesek voltak nevetni, és sokszor hasonló stílust engedtek meg maguknak a lányokkal szemben.

A jóérzésű oktatókat viszont hiába bántotta az iskolai légkör, tehetetlennek érezték magukat, mert azt tapasztalták, hogy a problémák felemlegetésére mindig agresszió vagy ellehetetlenítés a válasz. Tartottak Pókától, és féltették a munkájukat is. Cseke Gábor a beszélgetésünk alatt többször is visszatér ahhoz a kérdéshez, hogy éveken át miért nem lépett fel az iskolavezető bántalmazásai ellen. Azon a vizsgán is bent ült, amelyiken a rúzsos eset történt, és ahogyan a többi tanár, ő is némán nézte végig a kínos jelenetet. Cseke azt meséli, hogy másnap felkereste a lányt, és elnézést kért tőle. Elmondta neki, hogy nagyon is felháborodott Póka tettén, legszívesebben felugrott és üvöltött volna, hogy ilyet nem lehet csinálni, és nagyon sajnálja, hogy ezt nem tette meg.

Pedig Cseke később többször is nekirugaszkodott, hogy beszél Pókával, de benne is volt félsz. „Nagydarab, erőszakos ember volt, aki a Kőbányai Zenei Stúdiót a saját territóriumának tekintette, mindenbe beleszólt, mindenkinél mindent jobban tudott. Ő volt az alfahím, amihez megvolt a kisugárzása és a fizikai ereje. Kerültük vele a konfrontációt. Egy alkalommal, amikor felhívtam a figyelmét egy bántalmazó esetre, azt válaszolta, »az egy kis kurva, tudod, hányan megdugták már?«, majd engem is elküldött az édesanyámba. Azt éreztem, hogy eszköztelen vagyok vele szemben.”

Amikor teljesen tarthatatlanná vált az igazgató viselkedése, többen is kérték a családtagjait és a vele baráti viszonyban lévő, belső körhöz tartozó kollégákat, hogy tegyenek valamit a bántalmazások ellen, beszéljenek Pókával. Erre ígéretet is kaptak, de utána mindig kiderült, hogy komolyabban ez sosem történt meg. Cseke Gábor is egy ilyen ígéret után adott még egy utolsó esélyt magának és az iskolának 2017 augusztusában, amikor beült a pótvizsgákra, hátha lát majd valami változást, de az igazgató a nyár után is ugyanott folytatta. „Belépett a növendék, és ha csinosnak találta, akkor jött a szokásos szervusz, kicsikém, puszi-puszi, ölelés, bámulás, szoknya alá nézés. Ekkor döntöttem el, hogy otthagyom az iskolát.”

M. Orsolya is ezekben a napokban állt vissza a nyári szünet utáni munkába, amikor az igazgató hátulról a fénymásolónak nyomta – ő ezután kereste fel először a fenntartói jogokat birtokló Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) főtitkárát, dr. Gyimesi Lászlót. Elmondta neki, hogy a diákokat a Kőbányaiban folyamatos verbális agresszió éri, és Póka Egon szexuálisan is inzultálja a lányokat, a női dolgozókat, mire a főtitkár úgy reagált, először hall ilyesmiről. Pedig M. Orsolya szerint arra is volt példa, hogy Póka Gyimesi László szeme láttára próbált belenyúlni a dekoltázsába. Hiszen Póka senki előtt nem fogta vissza magát, a főtitkárral ráadásul baráti viszonyban is volt, meg sem fordult a fejében, hogy a jelenlétében moderálja magát – Gyimesi így számos alkalommal lehetett tanúja az igazgató otromba viselkedésének.

Ekkorra már Cseke Gábor is túl volt Gyimesi Lászlóval egy beszélgetésen: mindkét egykori munkatárs két alkalommal kereste fel a főtitkárt, és mindketten nagyon hasonló tapasztalatokat szereztek. Egyértelmű volt számukra, hogy Gyimesi nem a diákok és a tanárok érdekeit nézi, inkább az iskola jó hírét félti. A főtitkár Csekének arra is hivatkozott, hogy nem tud mit tenni: Póka hozza a pénzt. „Egonnak valóban nagyon jó politikai kapcsolatai voltak, egyszer egy értekezleten megjelent egy ismert fideszes politikus, aki átadott neki egy telefonszámot azzal, hogy őt kell felhívnia a minisztériumban.” Cseke szerint Póka Egon olyan volt a környezete számára, mint egy védett vad.

M. Orsolyának jegyzőkönyvvezetőként jegyzeteket kellett készítenie arról a 2018. eleji félévzáró tanári értekezletről, amelyen Póka Egon arról beszélt, hogy az iskolát méltatlan támadások érték, és hogy a puszilkodás a zenészközeg része, akik pedig most panaszkodnak emiatt, azok másfajta erkölcsi mércében gondolkodnak – a Kőbányaiban továbbra is tartani fogják magukat a saját értékeikhez. Emellett Póka hasznos tisztulási folyamatnak nevezte azt, hogy a „sértődött” tanárok és diákok már nincsenek az iskolában. A tanév végi értekezleten Gyimesi László már „életveszélyes támadásként” értelmezte a történteket, a hangoskodókat pedig olyanoknak, akik rákapaszkodtak a hollywoodi molesztálási botrányokra. Azt is elmondta, hogy a több mint száz diák kérdőíves visszajelzései alapján megnyugtató eredmény született, Póka pedig arról beszélt, azt tartja a legnagyobb dolognak, hogy az iskola a bajban is összezárt.

M. Orsolya egy ideig úgy látta, valamennyi hatása mégis volt a panaszaiknak, mert a 2017–2018-as tanévre a kényszeres csókolgatások és fogdosások abbamaradtak, viszont amikor a vezetőség úgy érezhette, „elmúlt a veszély”, a következő tanévben a verbális bántalmazások és beszólogatások tovább folytatódtak. Az iskolatitkár ezekre a reklamációkra is lerázó választ kapott a fenntartótól: Gyimesi László ezúttal azt magyarázta el neki, hogy Póka régen hatalmas sztár volt, hozzászokott ahhoz, hogy nők várják hátul a koncert után. És hogy a szakmai eredményei egyébként is ellensúlyozzák „egy beteg ember” túlkapásait.

M. Orsolya közben folyamatosan állást keresett, 2020-ban talált új munkát, akkor mondott fel. De már 2018-ban elvégzett egy posztgraduális mentálhigiénés segítői képzést, és beleásta magát a bántalmazás szakirodalmába, emellett terápia és pszichodráma kereteiben dolgozta fel a kőbányais éveket. Szerinte ezek nélkül biztosan nem sikerült volna először azonosítani és szóvá tenni a problémákat, utána pedig megerősödve eljönnie Kőbányáról. Hangsúlyozza, az, hogy nemcsak magát, de a nála jóval kiszolgáltatottabb diákokat sem tudta megvédeni, rengeteg szorongást okozott benne. „Úgy éreztem, az intézmény munkatársaként én is a részese, a felelőse vagyok az egész szörnyű közegnek. Máig rossz érzéssel tölt el, ha erre gondolok.” Az iskolatitkár még évekkel később is találkozott egykori diákokkal, és egyértelműen kiderült számára, hogy még sokaknak vannak feldolgozatlan fájdalmaik a Kőbányai miatt.

M. Andrea is azzal a bűntudattal birkózik meg nehezen, hogy tanárként nem tudta megvédeni a kiszolgáltatott diákokat. Szerinte az ilyesmit hasonlóan hosszú idő feldolgozni, mint az egyéni traumákat. De egymás támogatása neki is sokat segített ebben. „Amikor a segítő csoportunkban szóba került Szilágyi Liliána ügye, akkor együtt szembesültünk azzal, hogy nekünk is volt egy közös bántalmazó apánk.”

T. Eszter, miután elhagyta a Kőbányait, valamilyen formában szerette volna feldolgozni az ottani élményeit, ezért az egyetemi szakdolgozatában a magyar zeneiparban és a könnyűzenei oktatásban jelen lévő nemi egyenlőtlenségek és nemi megkülönböztetés témáját járta körül. Ehhez egy kérdőíves kutatást készített volt kőbányaisok és más zenei iskolákban végzett ismerősei körében – végül közel ötvenen vettek részt benne anonim módon. A kifejtendő válaszokban a kitöltők nagyobb része számolt be a tanulmányaik alatt átélt zaklatásról, verbális vagy szexuális abúzusról. Az igazgató kifejezés nagyjából tizenötször fordul elő a dokumentumban.

Cseke Gábor is úgy gondolja, hogy Póka Egon érdemeit el kell ismerni a Kőbányai Zenei Stúdió létrehozásában, mert az intézménnyel jelentős hiányt pótoltak az oktatásban: a diákok többféle zenei stílusban, kiváló tanároktól szerezhettek alapismereteket ingyen, és az iskola rengeteg fiatalt segített elindulni a pályán. „A gyerekek itt azonnal egy közösséget kaptak, ami nagyon fontos a pályáját éppen elkezdő, bizonytalan diáknak. Ezért is lett volna óriási felelősségük a felnőtteknek abban, milyen példát mutatnak.”

Szerinte Póka nem volt rossz vagy gonosz, csak egy érzelmileg sérült ember, aki alapvetően is egy olyan közegben szocializálódott, ahol a kocsmai ivások és a nőzés jelentette a hétköznapi szórakozást. „Póka Egon nagyszerű zenész volt, akinek nem lett volna szabad diákokkal foglalkozni és iskolát vezetni” – fogalmaz a zongorista, és hozzáteszi, az még inkább elszomorító, hogy azóta is nem egy hasonló történetről tud más iskolákban és közösségekben.

—

A vádakkal kapcsolatban megkerestük Póka Egon lányát, aki tagadta, hogy az apjával kapcsolatban bárki panasszal élt nála. Ő is hivatkozott arra az anonim kérdőívre, amelyet az iskolavezetés az intézményben folyó munka és a tanárok viselkedésének véleményezése miatt tett lehetővé, ennek további részleteivel kapcsolatban az iskola fenntartójához irányított minket.

Kérdéseinket elküldtük Gyimesi Lászlónak is, aki a válaszlevelét azzal indította: „Gyáva ember az, aki Póka Egon halálát követően több mint két évvel állít vagy kérdez olyan eseményekről, amelyek alkalmasak Póka Egon jóhírnevének, kegyeleti jogainak megsértésére.” Kérésének megfelelően Gyimesi László válaszait innentől változtatás nélkül közöljük.

A cikkben megszólaló forrásaink szerint az iskola legalább két alkalmazottja is megkereste önt 2017-ben és 2018-ban írásban vagy szóban azzal, hogy verbális és szexuális bántalmazás éri az intézmény női diákjait és dolgozóit Póka Egon részéről. Mint a fenntartói jogokat gyakorló MZTSZ főtitkára kivizsgálta ezeket a panaszokat? Illetve ha igen, a vizsgálat milyen eredménnyel és következményekkel zárult?

Emlékeim szerint írásban senki, soha nem keresett meg a fenti kérdésekkel, egy halovány szóbeli panaszra emlékszem, de az sem szólt az illetőt érintő verbális vagy szexuális bántalmazásról, inkább a vezető és beosztott közötti nézeteltérésről volt szó. Egyáltalán nem esett szó verbális és szexuális zaklatásról a női diákok és dolgozók esetében, ez egy merő hazugság. Értelemszerűen meg nem történt eseményeket, panaszos és panasz hiányában nem kellett kivizsgálni. Azonban mi is értesültünk az iskolán kívül zajló ilyen jellegű alaptalan hírek terjesztéséről. Annak érdekében, hogy a legkényesebb érintettek anonim módon nyilatkozhassanak, diákgyűlésen adtunk lehetőséget mindenkinek arra, hogy önkéntesen és névtelenül válaszoljanak az iskola szakmai, pedagógiai értékelését és a tanulók közérzetét érintő kérdésekre, valamint megjegyzéseket, javaslatokat tegyenek. Emlékeim szerint a kérdőíveket a tanulók jelentős többsége (talán 2/3-a) kitöltötte, számos érdemi válasszal. Ezek között egy sem volt, amely bármilyen mértékben, vagy módon is utalt volna a fenti verbális vagy szexuális visszaélések bármely formájú jelenlétére. Ez a felmérés döntően igazolta a híresztelések alaptalanságát. Megjegyzem, hogy az iskola idén kezdte meg a 26. tanévét, és se 2017 előtt, se azóta nem találkoztunk ilyen panasszal.

Volt-e az iskolának ekkoriban protokollja az ilyen jellegű panaszok kivizsgálásra?

Az iskolának nem volt ilyen protokollja, semmilyen jogszabály nem írta ezt elő, és nem is volt szükséges.

Egy beszámoló szerint ön személyesen is tanúja volt annak, hogy Póka Egon kéretlenül nőket fogdosott. Valóban látott, tapasztalt ilyen viselkedést Póka Egon részéről?

Ha Ön ezt a kérdést komolyan gondolja, akkor képzelje maga elé azt a helyzetet: a fenntartó (65 éves kétgyerekes, két unokás) képviselője szó nélkül bámulja azt, hogy az iskola egyik vezetője (64 éves, kétgyerekes, három unokás) kéretlenül nőket fogdos? Valóságos ez a kép, vagy csak egy 60-as évekbeli csehszlovák filmvígjáték néhány kockája? A válaszom az, hogy ez a beszámoló hazugság, a kérdés méltatlan a Telex-hez.

Gyimesi László a levelét végül azzal zárta, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakgimnázium alapításában, majd az azt követő szakmai építkezésben kiemelkedő Póka Egon szerepe, és mellette Jávori Vilmos, Esze Jenő, Tornóczky Ferenc és jómaga közreműködése nélkül aligha tudhattak volna maguk mögött ilyen emlékezetes negyedszázadot.