Cristiano Ronaldo meggyógyult, játszhat a Fradi ellen is
2020. október 30. – 19:40
–
Ághassi Attila
A Juventus 35 éves futballistáját szinte minden nap vizsgálták, most lett negatív a koronavírustesztje.
Tagadja a US Open-döntős teniszező, hogy bántalmazta volna volt barátnőjét
2020. október 30. – 16:41
–
Pál Tamás
Alexander Zverev visszautasította Olga Saripova állításait, és közben bejelentette, hogy apa lesz.
Valter Attila: Irgalmatlanul nehéz második hét volt, mert féltek a Giro lefújásától
2020. október 30. – 12:44
–
Pál Tamás
A Giro d'Italiát a 27. helyen befejező magyar bringás szerint Csömörről indulva sem lehetetlen Grand Tourt nyerni.
Rommá tört egy bukásban a bringaversenyző sisakja, de ő így maradt egyben
2020. október 30. – 10:24
–
Fehér János
A Vueltán Sáez verte oda a fejét az aszfalthoz, a sisakja pedig azt csinálta, amit kell.
Hatmillióra büntette a Fradit az MLSZ
2020. október 30. – 10:14
–
Péli-Koroknai Gergely
Az Újpest elleni meccsen voltak gondok, az NB III.-ban is osztottak millió bírságot.
Räikkönen 42 évesen is marad az F1-ben
2020. október 30. – 09:27
–
Péli-Koroknai Gergely
Fogynak az F1-helyek, az Alfa Romeo és a Williams sem változtat 2021-re.
Egyre közelebb van a 60 méterhez a távolsági gólrekord az Európa-ligában
2020. október 30. – 09:17
–
Fehér János
Egy hét alatt kétszer javítottak a rekordon. Jordi Gómez 56 méterről talált be, míg a többiek vitatkoztak.
Bántalmazással vádolja a US Open döntősét korábbi barátnője
2020. október 29. – 18:07
–
Csatári Flóra Dóra
Olga Saripova azt mondja, Alexander Zverev párnával fojtogatta, a karját kicsavarta, a fejét pedig falnak ütötte tavaly a US Open alatt.
Dibusz: Adtunk a Dinamónak egy félidőnyi előnyt
2020. október 28. – 23:38
–
Ághassi Attila
A Fradi edzője örült a Dinamo Kijev elleni BL-döntetlennek. A félidőben átbeszéltek néhány helyzetet.
Pontot ért a Ferencváros feltámadása a Bajnokok Ligájában
2020. október 28. – 23:12
–
Ághassi Attila
Második Bajnokok Ligája meccsén a Ferencváros 0-2-ről egyenlített a Dinamo Kijev ellen, Tokmac gyönyörű gólt lőtt. A Fradi nem játszott jól, de nagyszerűen küzdött, és rászolgált az egy pontra, 25...