Büntetőkkel, emberhátrányban nyerte a Lipcse a Német Kupát

2022. május 21. – 22:57

Büntetőkkel, emberhátrányban nyerte a Lipcse a Német Kupát
Gulácsi Péter verve, Eggestein 19 méterről a kapuba bombázott – Fotó: Robert Michael/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan a 13 éve elindított lipcsei futballprojekt első csúcsa, az első trófea, a Német Kupa. A csapatkapitány, Gulácsi Péter emelhette először a magasba. A Freiburg ugyan uralta a hosszabbítást, de a végső győzelmet nem tudta kicsikarni.

Négy magyar játékos volt érdekelt a Német Kupa szombat esti berlini döntőjében. A Freiburg történetében először jutott el idáig, az RB Leipzig 2019 és 2021 után harmadszor, és ezúttal nem veszített, pedig nem indult jól nekik a találkozó. Az első kisebb helyzet a lipcsei Forsberg előtt adódott, Flekken kapus védett, a kipattanót Christopher Nkunku rúgta vissza, de beleléptek.

A 19. percben egy egészen furcsa góllal előnybe került a Freiburg.

Az előremozduló Günter kapott egy labdát a bal oldalon, középre adott, Sallai a tizenhatos vonalán egy védővel a nyakán próbálta megszelídíteni, de nem tudta, a támadást kísérő Eggestein 19 méterről ballal azonnal lőtt, és a labda védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba, Gulácsi Péternek esélye sem volt a hárításra, mert hajszálpontosan a kapufa mellé lőtt. A lipcseiek felháborodottan reklamálták, hogy Sallai kezére pattant a labda, a videószobában megnézték az esetet, nyilvánvalóan érintette a magyar szélső kezét a labda, de a játékvezető megadta a gólt. Az indoklás: ha Sallai előtt marad a labda, és ellövi, akkor a gól érvénytelen, így azonban mivel egy társához került, és nem ő szerzett előnyt a vétlen kezezésből, megadták. A jegyzőkönyvekbe pedig az került be, hogy Sallai gólpasszt adott.

Eggesteinről egy fontos adat, még az augusztusi fordulóban kiesett a kupából a Werderrel, mert kikaptak az Osnabrücktől, aztán a Rennes-hez távozó Santamaria helyére az utolsó pillanatban leigazolták, így a második fordulóban a Freiburg színeiben újra játszhatott az Osnabrückkel szemben, és ezt a párharcot már győztesen vívták meg.

A Lipcse gyorsan egyenlíthetett volna, egy hatalmas védelmi kavarodás után Nkunku öt méterről lőhetett, a labda Flekken kapuson átjutott, de Schlotterbeck a gólvonalról kivágta. Az idény legjobb védőjének választott játékos úgy ünnepelt, mintha gólt szerzett volna. Schlotterbecknek ez volt az utolsó meccse, mert jövőre már a Dortmundban játszik. A Lipcsének volt még egy kaput eltaláló lövése, az Willi Orbán nevéhez fűződött, de 24 méterről nem volt igazán pontos a kísérlete, így Flekken rávetődött a labdára.

Sallai és Orbán nagy párharcot vívott – Fotó: Christian Charisius/AFP
Sallai és Orbán nagy párharcot vívott – Fotó: Christian Charisius/AFP

A fordulás után a Lipcse többet birtokolta a labdát, de továbbra sem volt sok elképzelés a játékukban. Az 57. percben egy előrevágott labda után Halstenberg mellett meglépett Höler, a védő lerántotta a kitörő középcsatárt 23 méterre a kaputól, teljesen egyértelmű piros lap volt, nagyon nehéz helyzetbe hozta ezzel a csapatát. A szabadrúgás nem volt igazán veszélyes, viszont a hátrányban lévő Lipcsének emberhátrányban kellett felállnia ebből a sokkból. A 61. percben pályára küldte Domenico Tedesco edző Szoboszlai Dominikot, az edző átszervezte a csapatát, Nkunku fellépett centernek.

A következő helyzet Sallaié volt, a bal oldalon tört be a tizenhatosra, megforgatta Orbánt, kicsit éles szögből lőtt, az oldalhálóban kötött ki a labdája.

A 76. percben váratlanul egyenlített a Lipcse.

Orbán fejelte tovább remekül a labdát egy beívelés után 14 méterről, a védők elbambultak, Flekken kapus is rosszul helyezkedett, Nkunku pedig két méterről, éles szögből a kapuba pöckölte a labdát. A találat után Sallait lecserélte Christian Streich edző, ahogy eddig a szezonban mindig, ha kezdőként számított rá.

A 86. percben a csereként behozott spanyol Dani Olmo 10 méterről óriási helyzetet hagyott ki, centikkel lőtt mellé, így maradt az 1-1, ami nem meglepő eredmény, mert a két csapat mindkét bajnokiján ilyen eredmény született ebben a szezonban.

A létszámfölényben játszó Freiburg kapufával kezdte a hosszabbítást, Grifo szöglete után Demirovic fejelt kapura, Gulácsinak most szerencséje volt. Jó tíz perccel később már a magyar kapus tolta a kapufára a labdát hatalmas bravúrral – Haberer lőtt a tizenhatosról –, a kipattanóba Demirovic belebikázott ahelyett, hogy helyezte volna. A harmadik freiburgi kapufa a 115. percben jött, Haberer 20 méteres bombája a felső lécen csattant.

Két perccel később Dani Olmót megrúgták a tizenhatoson belül, a játékvezető megnézte az esetet a monitorján, de nem látott okot arra, hogy büntetőt ítéljen, így jöhetett a büntetőpárbaj. A Lipcséből senki nem hibázott, mind a négyen berúgták, másodiknak Orbán. Eközben a Freiburgból Günter nem találta el a kaput, Demirovic pedig – stílszerűen – a kapufára lőtte a labdát. Gulácsinak nem kellett védenie, Szoboszlainak pedig már nem kellett ötödszörre rúgnia.

Gulácsinak a büntetőpárbajban már nem kellett védenie – Fotó: Ronny Hartmann / AFP
Gulácsinak a büntetőpárbajban már nem kellett védenie – Fotó: Ronny Hartmann / AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!