Orbán több mint húsz éve mondja, hogy van élet az EU-n kívül is

2021. augusztus 17. – 07:29

frissítve

Orbán több mint húsz éve mondja, hogy van élet az EU-n kívül is
Illusztráció: szarvas / Telex

„Eljött az ideje annak, hogy most már komolyan vegyük fontolóra esetleges kilépésünket” – írta a hétvégén a kormánypárti Magyar Nemzetben Fricz Tamás politológus. Hasonlóan euroszkeptikus húrokat a kormány több tagja, köztük Varga Mihály pénzügyminiszter is megpendített az elmúlt hónapokban. A Fidesz korábban is előszeretettel ütött meg euroszkeptikus hangot, vajon a mostani kijelentések is csak a politikai kommunikációt szolgálják?

„Van élet az EU-n kívül is” – mondta Orbán Viktor. Hogy mikor? Hirtelen valószínűleg mindenkinek az ugrik be, hogy tavaly, Nagy-Britannia kilépése után beszélt erről Magyarország miniszterelnöke, de messze nem ez volt az első alkalom, amikor ilyen kijelentést tett. A Fidesz vezére már a legelső miniszterelnöki ciklusában, 1999-ben, évekkel az EU-s csatlakozás előtt is ezen az állásponton volt. Persze még kicsit más volt a kontextus, a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt ekkor, hogy:

„Nem történik tragédia, ha nem valósul meg a 2003-as csatlakozás. Most sem vagyunk az unió tagjai, s mint látjuk, van élet az EU-n kívül is. De nem erre készülünk. Azért sürgetjük az integrációt, mert az újabb lökést adna a gazdaságnak.”

Orbán már ebben a húsz évvel ezelőtti interjúban kifejtette, hogy az EU és Magyarország „nemzeti érdekei” nem feltétlenül esnek egybe, ezért hazánknak arra kell törekednie, hogy a saját érdekeit el tudja fogadtatni az unióval. De ahogy a fenti idézetből is látszik, az ezredforduló környékén azért az nem nagyon kérdőjeleződött meg, hogy Magyarországnak az EU-ban van a helye hosszabb távon. Mi változott meg az azóta eltelt több mint két évtizedben, és hogyan jutottunk el odáig, hogy 2021 nyarán a kormány nem hivatalos szócsöve, a Magyar Nemzet már a huxit lehetőségét mérlegeli?

Puha euroszkepticizmus a NER előtt

Bár a Medián rendszeres közvélemény-kutatása szerint 2002–2003-ban valamelyest csökkent a csatlakozást támogatók száma (és a Fidesz szavazóinak körében csökkent leginkább), a népszavazást megelőző hónapokban még mindig a magyarok többsége szeretett volna az unióhoz tartozni, áprilisban a lakosság 64 százaléka volt csatlakozáspárti. Aztán jött a népszavazás, ahol 45 százalékos részvétel mellett a szavazók 83 százalékos többsége voksolt a uniós tagságra. Ennek megfelelően a csatlakozást követő években a magyar politikában nagyjából konszenzus volt arról, hogy a Magyarországnak az EU-hoz kell tartoznia.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar pártok között ne lettek volna olyanok, amelyek időről időre az EU ellen szólaltak fel. Eleinte a Jobbik volt a leghangosabb kritikusa az uniónak. A párt az első magyarországi EP-választáson, 2004-ben nem is volt hajlandó elindulni, sőt a szimpatizánsait a szavazás bojkottálására biztatta. 2009-ben viszont már három képviselőt is küldött Brüsszelbe, akik nem az euroszkeptikus frakcióban (Europe of Freedom and Democracy – EFD), hanem a függetlenek között foglaltak helyet. Bár az ekkor Vona Gábor által vezetett párt hivatalosan nem akarta kiléptetni Magyarországot az EU-ból, a „Magyarország a magyaroké” szlogennel kampányolt, és a „másodrangú” EU-tagság hátrányait hangsúlyozta, azt állítva, hogy „anyagi és humán erőforrásainkat gyarmatosító módon használják ki”.

A Fideszt a 2010-es hatalomra kerülésének idején a külföldi elemzők jellemzően egy olyan „puha euroszkeptikus” pártnak tartották, amely nem elvi alapon ellenzi az EU-t, és nem is akarja hazáját kiléptetni, de az unió közpolitikáját bizonyos esetekben ellenzi, a nemzeti érdekeket az EU-s irányvonallal nem mindig tekinti összeegyeztethetőnek. Igaz, akadtak ekkoriban olyan elemzések is, amik ezt vitatták. Dúró József ekkoriban például egyértelműen Európa-barát pártnak nevezte a Fideszt (mivel a fideszes képviselők megszavazták az Európai Alkotmányt és a Lisszaboni Szerződést is). Szerinte akik mást mondanak, azok csak Orbán Viktor néhány erős mondatára alapozzák a véleményüket.

Fidesz, a Jobbik és az EU 2010 után

A második Orbán-kormány idején tehát még nem a Fidesz, hanem a Jobbik robogtatta az euroszkeptikus vonatot: 2012-ben a párt akkori elnöke, Vona Gábor kiléptette volna Magyarországot az Európai Unióból, Novák Előd pedig egy jobbikos rendezvényen égetett uniós zászlót.

Novák Előd ( ekkor a Jobbik alelnöke) egy uniós zászlót éget pártja „Tagok legyünk vagy szabadok?” elnevezésű tüntetésén Budapesten, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt 2012-ben – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A 2014-es kampány környékén azonban megfordult a helyzet: miközben a Jobbik a néppártosodásban látta a siker kulcsát, az uniós parlamenti választáson azzal a szlogennel kampányolt a Fidesz: „Üzenjünk Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak!”

2017-ben a Jobbik már teljes erővel állt bele a bérunióról szóló európai polgári kezdeményezésbe, és ekkor már Vona sem tartott volna feltétlenül népszavazást az EU-tagságról. Sőt, olyan vélemények is elhangzottak a pártban, miszerint „ha attól emelkedne érdemben egy magyar ápolónő bére, hogy átkerülnek tagállami kompetenciák Magyarországtól, ám legyen, el tudom fogadni”.

Miközben a Jobbik „abszolút elkötelezett” lett az Európai Unió mellett, a Fidesz brüsszelezése csak tovább fokozódott a 2015-ös menekültválság idején, ahol a nemzeti konzultációk és a kvótanépszavazás hevében azt harsogta a kormánypárt, hogy „Brüsszel egy városnyi migránst telepítene be Magyarországra”. Bár az ehhez hasonló állításokat az európai intézmények többször is tételesen cáfolták, a 2018-as országgyűlési voksoláson végül ez meghozta a Fidesz addigi legnagyobb választási sikerét.

Cserébe viszont a párt kapcsolatai nagyon elhidegültek az európai pártcsaládjával: a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) több tagja szerint is olyan üzeneteket fogalmazott meg a magyar kormánypárt, amelyeket már nem tűrhetnek meg a padsoraikban.

2019-ben aztán tovább eszkalálódott a Néppárt egyes tagjainak vitája a Fidesszel, az „önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” szlogennel operáló nemzeti konzultációs kampány plakátjain ugyanis a kormány Marvel-univerzumának állandó főgonosza, Soros György mellett szerepelt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke is.

Juncker az uniós pozíciója előtt az Európai Néppárt luxemburgi tagpártjának színeiben volt az ország miniszterelnöke, így tulajdonképpen a saját pártcsaládját sikerült betámadnia a kormányzati kommunikációnak.

Ezen az EPP tagpártjainak többsége olyannyira kiakadt, hogy végül a pártszövetség úgy döntött: felfüggesztik a Fidesz párttagságát. Ekkor incselkedtek Orbánék azzal a gondolattal, hogy az EPP helyett egy másik jobboldali pártcsaládban folytatnák, akár egyesítve az euroszkeptikus, radikális erőket. A projekt nem jött be, így végül a választások után – vita ide vagy oda – újra az EPP-hez csatlakozott a kormánypárt.

Bár a koronavírus árnyékában egy időre elhalkult a konfliktus, tavaly év végén Orbán politikai vétóval fenyegette meg az európai közösséget a hétéves uniós keretköltségvetés, valamint a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítási alap blokkolásaként.

Tovább növelte a konfliktust Szájer József bukásának ügye, valamint Deutsch Tamás szintén fideszes EP-képviselő megnyilvánulása, amikor a fideszes politikus a Gestapóhoz és az AVH gondolkodásmódjához hasonlította Manfred Weber EPP-frakcióvezető érvelését. Tavaly év végén felfüggesztették az EP-képviselő frakciótagságát, majd miután márciusban a frakció megszavazta az új eljárásjogi szabályzatát – amivel már nemcsak egy tag, hanem egy csoport frakciójogainak felfüggesztéséről is lehet szavazni –, a Fidesz kilépett az Európai Néppárt frakciójából, két héttel később pedig a pártcsaládból is.

Külpolitikai helyzet

Egyelőre a Fidesz az európai politika senkiföldjére került az EPP-ből való kilépéssel, ugyanis nem csatlakozott másik frakcióhoz – tervei pedig a nagy európai jobboldali reneszánszról még nem váltak valóra.

Mindenesetre július elején az Európa jövőjéről szóló konferenciára időzítve Orbán Viktor egy közös nyilatkozatot is aláírt több jobboldali európai párt vezetőjével – ebben Jarosław Kaczyński PiS-elnök elmondása szerint ugyan kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. Ehelyett meg akarnák őrizni az európai hagyományt, az európai nemzeteket, ezek sokszínűségét, és folytatni akarják az eddigi együttműködést – szó sincs ebben tehát arról, hogy az aláírók bármelyike kifarolna az Európai Unióból.

Orbán Viktor az Európai Parlamentben egy sajtótájékoztatón Európai Néppárt (EPP) ülésének végén 2019. március 20-án. A Fidesz az EPP-ből való kiutasítással nézett szembe az óriásplakát-kampány miatt, amiben azzal vádolta az Európai Bizottság vezetőjét, Jean-Claude Junckert és Soros Györgyöt, hogy migránsokkal árasztanák el Európát – Fotó: EMMANUEL DUNAND / AFP

Alapvetően az aláíró pártok sem támogatnák, ha a tagállamuk távozna az EU-ból: Matteo Salvinit például nemrég éppen azért nevezte Silvio Berlusconi az olasz jobboldal új vezetőjének, mert a Salvini-féle Liga lemondott az unióból való kilépésről. Hasonló módon távolodott korábbi EU-ellenes álláspontjától Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Frontból létrejött Nemzeti Tömörülés is. A nyilatkozatot aláíró másik olasz párt, az Olasz Testvérek szintén csak reformokat akar az EU-n belül, de nem lépne ki a szövetségből, és bár a nyilatkozatot aláíró többi párt is euroszkeptikus vonalat visz a külpolitikában, egyik sem távozna az Európai Unióból. A programjaik alapján inkább belülről reformálnák meg azt, vagy legalábbis nem adna plusz jogköröket az uniós intézmények kezébe.

Mi lehet az oka annak, hogy korábban több, a kilépésről ábrándozó euroszkeptikus erő megváltoztatta az álláspontját? Feltehetően a brexit tehet erről is: bár a nemzetközi közvélemény megdöbbenésére a kilépéspártiak nyerték meg 2016-ban az Egyesült Királyság uniós tagságáról szóló népszavazást, az ország hivatalosan csak 2020. január 31-én hagyta el az Európai Uniót.

A brexit körüli anomáliák és végtelennek tűnő tárgyalások miatt úgy tűnt, egy időre elcsendesedtek azok a hangok, amelyek egy-egy nyugat-európai tagállam kilépésével kampányoltak. Ezzel párhuzamosan viszont egyre hangosabbra tolta az euroszkeptikus hangokat a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság.

Jarosław Kaczyński kormánypártja az elmúlt hónapokban együtt támadta meg a magyar kormánnyal az Európai Bíróságon a jogállamisági mechanizmust, legutóbb pedig a lengyel bírósági reformok miatt feszült pattanásig a vita Varsó és Brüsszel között.

Bár a fegyelmi tanácsot a jelenlegi formájában megszünteti majd a lengyel kormány, lényegében tárgytalanná téve a vitát a kormány és az Európai Bizottság között, az ügy így is súlyos sebeket ejtett a két fél kapcsolatán. Elżbieta Witek, a lengyel alsóház, a szejm PiS-es elnöke azt hangoztatta egy tüntetésen, hogy „ez Lengyelország, nem az EU”, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter pedig odáig jutott, hogy Lengyelországnak „nem kell mindenáron az Európai Unió tagjának lennie”.

A britek akarták is, meg nem is

Nagy-Britanniában 2013-ban, amikor a kilépési népszavazás mint opció kezdett komollyá válni, a közvélemény-kutatók minden hónapban a kilépést támogatók enyhe fölényét mutatták ki, 2014 első felében viszont többször arra jutottak, hogy a maradást támogatók voltak többségben. Bár a szigetországban régóta föl-fölmerült a kilépés gondolata, sőt David Cameron az euroszkeptikus szavazókra utazva már a népszavazás ígéretével kampányolt 2013-ban, az Ipsos MORI felmérése szerint a britek többsége ekkoriban még egyáltalán nem tartotta kulcskérdésnek azt, hogy milyen az ország viszonya az EU-val. Ennek ellenére sikerült 2016-ra tető alá hozni a népszavazást, ahol szoros küzdelemben ugyan, de felül tudtak kerekedni a kilépéspártiak.

Új Brexit-egyezményről szóló népszavazást követelő tünetők Londonban, 2019. október 19-én – Fotó: Kate Green / Anadolu Agency / AFP

Persze a tényleges elszakadásra még éveket kellett várni, de amikor ez 2020 végén hivatalosan is megtörtént, Orbán Viktor elismételte, hogy „az Európai Unión kívül is van élet”, ezúttal már arra mutogatva, hogy a britek túlélték a kilépést. A miniszterelnököt ekkor arról is kérdezték az újságírók, hogy ki fog-e lépni pártja az Európai Néppártból. Erre Orbán nemmel felelt, de mint tudjuk, ez mégis megtörtént néhány hónappal később.

Azt, hogy összességében a briteknek mennyire jött be a népszavazás utáni távozás, egyelőre nehéz egyértelműen megmondani, mert a közvélemény jelenleg is erősen megosztott. Egy friss felmérés néhány hete arra jutott, hogy ha most lenne népszavazás, akkor 51 százalék voksolna a maradás mellett. Viszont amikor azt kérdezték, hogy vissza akarnak-e csatlakozni, szintén 51 százalék felelt nemmel.

A Fidesz szavazói se akarnak kilépni

Nagy-Britannia számára már a csatlakozás sem volt egyértelmű, és az EU-tagság megítélése soha nem volt egységes, a kilépést szorgalmazó euroszkeptikus hangok pedig már a Thatcher-éra végén kezdtek felerősödni. Ezzel szemben Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás a rendszerváltás óta áhított „Nyugathoz való csatlakozás” egyik lépcsőfokának tűnt sokáig, és bár ez nem igazán jött be, a többség szerint még mindig az EU-ban van Magyarország helye. Épp ezért nehéz a brexit előtti brit közhangulathoz hasonlítani a mostani magyart (amely még mindig döntően EU-tagságpárti).

Ugyanakkor mivel jelenleg a britek az egyetlenek, akik ott tudták hagyni az uniót, nincs más viszonyítási alapunk.

Na de mi történne akkor, ha Nagy-Britanniához hasonlóan Magyarországon is megkérdeznék az embereket arról, hogy akarnak-e az EU-ban maradni? Ezt a kérdést nemrég feltette a Medián, és a júliusi, reprezentatív közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy ha erről kérdeznék,

a magyarok csaknem kétharmada biztosan elmenne szavazni huxitügyben, a biztos szavazók nagy többsége, 79 százaléka pedig a bennmaradásra voksolna.

Csak 13 százalék szeretne jelenleg kilépni, 8 százalék pedig egyelőre bizonytalannak vallotta saját magát. Ami ennél is érdekesebb, hogy a kormánypárti szavazók körében sem népszerűtlen az unió, sőt a Fidesz-szimpatizánsok közül is csak minden hatodik támogatná a kilépést, 79 százalékuk bent maradna az EU-ban. Az ellenzéki szavazóknál ez az arány 90-7 százalék, míg a párt nélkülieknél 76-4.

Kinek érné meg?

Itthon egyelőre csak egy kormánypárti véleményvezértől, Fricz Tamástól született hasonló mondat:

„2021 júliusában eljött az ideje annak, hogy most már komolyan vegyük fontolóra esetleges kilépésünket egy ezer sebből vérző, birodalmi tüneteket mutató, a kelet- és közép-európai tagállamokkal látványosan lekezelően, arrogánsan bánó államszövetségből”

– írta az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a Magyar Nemzetben megjelent cikkében. Hasonlóan euroszkeptikus húrokat viszont már a kormány több tagja is megpengetett az elmúlt hónapokban. Varga Mihály pénzügyminiszter például az ATV-nek arról nyilatkozott, hogy ma is megszavazná Magyarország uniós tagságát, de „az évtized végére, amikor számításaink szerint már nettó befizetői leszünk az EU-nak, a kérdés új nézőpontot kaphat”.

„Gauweiler szavaival élve, ez az EU nem mentsvár többé, sokkal inkább szellemi halottasház” − írta július végi Facebook-posztjában Varga Judit igazságügyi miniszter a kormány legújabb slágertémája, a „szexuális propaganda” kapcsán. Ahogyan ebben a témában, úgy általában a kormányzati narratívában szinte csak negatívan jelenhet meg az Európai Unió: tavasszal például azzal volt tele a kormánypárti média, hogy az uniós vakcinabeszerzés „megbukott”. Pedig mára az EU átoltottsági átlaga beérte, sőt, heteken belül várhatóan meg is előzi a magyar oltottsági statisztikát – cserébe viszont közel kétmillió magyar Covid-igazolványát nem fogadja el az uniós országok többsége, mert olyan vakcinákkal oltották őket be, amelyeket nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

Az EU-t negatív színben feltüntető, a népszavazással pedig Brüsszel ellen csatába hívó kormánypárti nézőpont viszont nagy lelkesedéssel tekint keletre. A vakcinabeszerzés már a sokadik jele volt annak, hogy Orbánék igen jó viszonyt akarnak ápolni Kínával és Oroszországgal, legyen szó a Paks 2 projektről, a Budapest–Belgrád gyorsvasútról vagy éppen a Fudan Egyetemről.

Azonban amennyire intenzíven építi a magyar kormány a kapcsolatait keleti irányba, legalább annyira érdeke az is minden keleti partnerünknek, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon.

„Az EU- és NATO-tagság egyik szerepe az »árfelhajtás«. Ha nem lennénk ennek a két szervezetnek a tagjai, akkor a helyi értékünk akkora lenne, mint egy kilenc és fél milliós, kicsi, nyersanyagban szegény, tengerparttal nem rendelkező államnak”

mondta a Telexnek Dunay Pál, a George C. Marshall Európai Biztonsági Központ NATO-val és európai biztonsági kérdésekkel foglalkozó professzora, az ELTE docense. Nemrég elemzésben jártuk körül azt, hogy Magyarország vajon nyert-e egyáltalán a keleti nyitás politikájával, ebben a cikkünkben egy név nélkül nyilatkozó külpolitikai elemző arról beszélt, hogy „az EU és a NATO nem kicsit előnyösek nekünk, hanem a magyar költségvetés és a magyar biztonság- és védelempolitika jelenleg totálisan nélkülözhetetlen alapjai”.

Ha tehát sem Magyarországnak, sem pedig a keleti partnereknek nem lenne érdeke, hogy Orbán Viktor már ne egy uniós tagország miniszterelnöke legyen, akkor kinek érheti meg? Például Emmanuel Macronnak: a francia elnök évek óta pedzegeti, hogy az uniónak egy szoros, föderális együttműködéssé kellene átalakulnia, amiben nem feltétlenül kellene minden jelenlegi tagállamnak részt vennie. Sőt, az LMBTQ-ellenesre hangolt „pedofiltörvény” kapcsán több európai kormányfő is arról beszélt, hogy Magyarországnak nem muszáj az Európai Unió tagjának maradnia – fenntarthatja gazdasági kapcsolatait úgy is a tagállamokkal, mint Svájc vagy Norvégia.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!