A Fidesz is aláírta a nyilatkozatot, amiben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot

2021. július 2. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió (EU) tagországainak tíz pártja, köztük a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) vezetői pénteken fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot – közölte Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke Varsóban.

A dokumentumot azért fogalmazták meg, mert megkezdődött az Európa jövőjéről szóló konferencia – mondta Kaczynski, hozzátéve, hogy szerinte „ennek céljai és struktúrái nem világosak”.

A lengyel politikus szerint „Feltételezhető, hogy olyan folyamatok elmélyítéséről van szó, amelyek nem az EU fejlesztését szolgálják, hanem mély, tartós válságot idéznek elő, olyan jelenségeket, amelyeknek semmi közük az alapító atyák elgondolásához és a közösség első éveinek gyakorlatához, egy szuperállamhoz, centralizációhoz, kulturális forradalomhoz vezetnek, melynek célja az eddigi társadalmi struktúrák lerombolása”.

Kaczynski szerint a közös nyilatkozatban rögzített kezdeményezés támogatást jelent mindazoknak, akik meg akarják őrizni az európai hagyományt, az európai nemzeteket, ezek sokszínűségét, és folytatni akarják az eddigi együttműködést, megőrizni a szabad mozgást, de az egyéni szabadságokat és jogokat, a demokrácia jogát is.

A nyilatkozatot a Fidesz és a PiS mellett a két olasz párt, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által irányított Olasz Testvérek, továbbá a Santiago Abascal vezette spanyol Vox és a francia Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése is támogatta.

Orbán Viktor a Fidesz Facebook-oldalán posztolt videóban írta alá a deklarációt. A videóban elmondta, hogy a szöveg az EU jövőjéről szól, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről

„A Fidesz csatlakozott ehhez a fölhíváshoz, ahogyan a deklaráció mondja: azt akarjuk, hogy ez a közös dokumentum legyen kulturális és politikai munkánk alapja. Így kívánunk részt venni az Európai Unió jövőjéről szóló vitában” – mondta Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!