Medián: Minden hatodik fideszes szavazó kilépne az EU-ból

2021. július 28. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szavazókorú népesség 83 százaléka azt szeretné, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon, és mindössze 11 százaléka lépne ki – derült ki a Medián felméréséből, amely a HVG-n jelent meg.

Kövér László nemrég egy interjúban azt mondta, hogy ma már nemmel szavazna az uniós csatlakozásra. A kormánypárti szavazók nagy része azonban a felmérés szerint nem ért egyet a fideszes házelnökkel: 79 százalékuk bent maradna az EU-ban és csak 17 százalékuk lépne ki. Az ellenzéki szavazóknál ez az arány 90-7 százalék, míg a párt nélkülieknél 76-4.

A Medián kutatásában megkérdezték a résztvevőket a melegellenessé eltérített pedofiltörvényről is, amely komoly vitákat generált júniusi elfogadása óta itthon és külföldön egyaránt.

Jóval megosztottabb ebben a kérdésben a magyar társadalom. A szavazókorú népesség 47 százaléka jelölte meg azt a választ, hogy helyes volt a törvény megszavazása, mert a szexuális nevelés kizárólag a szülők dolga, és fontos megvédeni a gyermekeket a káros befolyástól. 42 százalék viszont azt mondta, nem helyes, mert korlátozza a szólásszabadságot, és hátrányosan megkülönbözteti a meleg, leszbikus és transznemű embereket.

A kormánypárti szavazók kétharmada (66 százalék) támogatja a törvényt, és negyede (25 százaléka) van ellene, az ellenzéki szavazóknál ez az arány 29-64, míg a bizonytalanoknál 39-39 (ebben a csoportban 22 százalék nem válaszolt).

A felmérést július 13. és 19. között végezte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a magyarországi népességet reprezentáló 1000 fős minta telefonos megkérdezésével, a további részleteket itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!