A kormánypártok és a Jobbik megszavazta a melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénytervezetet
2021. június 15. – 13:34
frissítve
157 igen és 1 nem szavazattal a parlament kormánypárti többsége és a Jobbik képviselői kedden megszavazták a különféle módosítókkal melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénytervezetet, közben az összes ellenzéki módosítót leszavazták. Az MSZP, DK, LMP, a Párbeszéd és a Momentumhoz csatlakozott független képviselők előre jelezték, hogy bojkottálják a szavazást, a független Székely Sándor szavazott egyedül nemmel.
„A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” nevű törvényjavaslatot többek között a fideszes Kocsis Máté jegyzi. A javaslat előkészítése a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor gyermekpornográfia-botránya közepette kezdődött.
A Fidesz frakcióvezetője május végén nyújtotta be a régóta ígért, akkor még csak pedofília ellen szóló javaslatait, ezt pedig úgy indokolta, „mi, szülők – és minden jóérzésű ember –, csak egyet tudunk biztosan: bármi áron meg fogjuk védeni a gyermekeinket! Azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen!” A javaslatban szerepel a név szerint kereshető pedofilnyilvántartás, és a Btk. szigorítása gyermekpornográfia készítése esetén a jelenleg adható büntetések megemelésével és új minősített esetek (12 év alattival szemben követik el; hivatalos személyként követik el; sanyargatást vagy erőszakot alkalmazva követik el; különös visszaesőként követik el) bevezetésével. Bővülne az is, hogy milyen munkakörökből tiltanák ki az elkövetőket: az összes olyan foglalkozástól, munkakörtől, ami valamilyen formában gyermekek sportolásával, szórakozási és szabadidős tevékenységével függ össze. Mindezekkel az ellenzéki képviselők is alapvetően egyetértettek.
Júniusban aztán hirtelen több új javaslattal egészítették ki a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot kormánypárti politikusok. Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban. A javaslat bírálói szerint a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítésének tiltása és a pedofíliával összemosása súlyosan megbélyegzi az LMBTQ-embereket, továbbá lelki sérüléseket okozhat a kamaszok körében, ha a másság létezéséről és elfogadásáról nem lehet nyíltan beszélni az iskolai felvilágosításon. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQ-embereket hogyan érintik.
Hétfőn este több ezren, sokan szivárványos zászlókkal tüntettek a Parlament előtt a pedofiltörvény melegellenes módosításai ellen, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen. És bár az ellenzék elutasítja a melegellenes módosítókat, mégsem egységesen lép fel: a Jobbik előre jelezte, hogy kedden igennel szavaz, és majd a 2022-es győzelem esetén kiveszik a „témaidegen részeket”, míg a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői kijelentették, hogy bojkottálják a szavazást, ahogy a Momentumhoz csatlakozott független képviselők is.
A hétfői tüntetésen videóriportot is készítettünk, ahol a résztvevők egyáltalán nem voltak meglepődve azon, hogy a Jobbik is megszavazná a törvényt a Fidesszel együtt: