Kocsis Máté: Minősített esetben a pedofil bűncselekmény emberöléssel egyenértékű

2021. május 19. – 12:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté Facebook oldalán újabb részleteket árult el a szigorodó pedofilellenes törvénycsomagról, ami hamarosan a Parlament elé kerül. Kedden azt írta, hogy létre kell hozni egy kereshető pedofil-nyilvántartást azokról, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt. Ez sok esetben meggátolhatja, hogy a pedofilok újra gyermekek közelébe kerüljenek.

„Aki gyermekpornográf tartalmat készít, terjeszt vagy felhasznál, az a magyar jog szerinti legrosszabbra készüljön”

– jelentette ki most.

Minősített esetben, vagyis ha 12 év alatti az áldozat, ha hivatalos személy az elkövető (lex Kaleta), ha sanyargatást vagy erőszakot követ el visszaesőként valaki, akkor az emberölés vagy emberrablás büntetési tétele is kiszabható.

A Kocsis által is említett Kaleta Gábor perui nagykövet volt, aki a tavaly nyári budapesti tárgyaláson beismerte bűnösségét, miután gyermekpornográfiával vádolták meg. Az ügyét 10 évre titkosították, az sem tisztázott, hogyan térhetett haza. Az ítélet: egy év (két év hat hónapra) felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 540 ezer forint pénzbüntetést jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!