Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az eddigi részeredmények szerint a listás szavazókörök 98 százalékos és az egyéni szavazókörök 99 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP 135, az Ellenzék 56, a Mi Hazánk 7 képviselővel áll, és bejutott a parlamentbe. Bejutott egy német nemzetiségi képviselő is.
  • Nem dőlt meg a részvételi rekord, a választók 69,47 százaléka ment el szavazni vasárnap.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében arról beszélt, hogy „akkora győzelmet arattak, hogy azt még a Holdról is lehetett látni”.
  • Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el.
  • Jakab Péter beszólt Márki-Zaynak, szerinte Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket.
  • Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay nem volt a legjobb kapitány.

A „viccpárt” elnöke az MTI-nek nyilatkozott, miután vasárnap délután Budapesten leadta voksát. A Budapest egyik legkiélezettebb küzdelmét hozó XII. kerületben induló Kovács további humorsziporkákat is elpattogtatott;

  • végeztek egy „reprezentatív egyfős közvélemény-kutatást”, ahol az MKKP száz százalékon áll, úgyhogy nyugodtan várják az esti eredményeket;
  • alaposan átvizsgálták a közvélemény-kutatásokat, és „teljesen egyértelmű az eredmény, hogy vagy bejutunk a parlamentbe, vagy nem”
  • a választás legnagyobb tétje az, hogy „megtámadja-e a ganümédészi galaktokolonialista párt a Földet”.

Az MKKP eredményváróján öt óra körül gyerekek és kutyák szaladgálnak a táncparketten, még javában készülnek a díszletek, látványfestés zajlik, festékszórószag lengi be a Dohány utcai szórakozóhelyet. Az egyik sarokban a Mandátum nevű, kampánypénzből fejlesztett tárasjáték prototípusával játszik néhány ember. A játék célja, hogy Magyarország történetének legnagyobb presztízsű, legnépszerűbb és/vagy legsikeresebben lopó pártját hozza létre a játékos. A társas tervezője felváltva instruálja magyarul és angolul a játékosokat.

Fotó: Csatári Flóra Dóra / Telex
Fotó: Csatári Flóra Dóra / Telex

Kecskemétről jelentkezett be két órával az urnazárás előtt Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Szerinte bizakodásra ad okot, hogy az egyik kecskeméti körzetben (Bács-Kiskun 02. OEVK) 54 százalékkal az országos átlag fölött van a részvétel, a másikban (Bács-Kiskun 01. OEVK) 52 százalékkal pedig megközelíti azt.

A makói Honvéd városrészben történt választásicsalás-gyanús disznóvágásról az egyik helyszínen lévő civil önkéntes a Telexnek elmondta, hogy az újságcikkek megjelenése után a disznóvágást berekesztették. Azóta néhány, a környéken már többször is látott autó körözött a két érintett választókörnél. A civilek feljelentést tettek az ügyben, a történtekről jegyzőkönyv készült. A Makó közelében lévő faluban, Magyarcsanádon hasonló jellegű disznóvágást figyeltek meg az önkéntesek, egy olyan nőről is beszéltek, aki szerintük egymaga három szavazatot adott le.

Kicsivel több mint két órával az urnazárás előtt már a regisztrált választók 79% százaléka leadta szavazatát, nyilatkozta a Telexnek a választás lebonyolításáért felelős londoni külképviseleti választási iroda elnöke. Koradélután leszavazott Kumin Ferenc nagykövet is, akinek voksolásához egy ellenzéki érzelmű szavazó, a 2018-as londoni szavazásról már ismerős „Óráid vannak hátra, Orbán!”-kiáltása szolgáltatta a háttérzenét.

Egy telefonra Orbán Viktor is beszállt Bús Balázs kampányába call centeresként. A miniszterelnök a Facebook-oldalára töltött fel egy videót, amin felhív valakit, akit arról tájékoztat, hogy ma választások lesznek. Mikor a telefon túloldaláról visszajeleznek, hogy őt támogatják, azt is megkérdezi, mit kötnének a lelkére. Ez már nem derül ki, de amikor lerakja a telefont, Orbán büszkén jegyzi meg, hogy egyet behozott.

Ma reggel küldött nekünk egy olvasónk egy képet arról, hogy Pasaréten a fideszes Gór Csaba nevével feliratozott narancssárga kocsi áll a Szabó Lőrinc Általános Iskola előtt. Ez csak azért érdekes, mert a választási törvény szerint a szavazókörök 150 méteres körzetében tilos kampányolni.

Megkerestük az ügyben Gór Csabát, aki azt válaszolta:

„A járművel egy közelben lakó aktivistánk parkolt le itt szombaton, a választási törvény minden egyes rendelkezését teljes mértékben betartva. Ahogy eddig is, ezután is minden tevékenységünket természetesen a jogszabályi kereteken belül végezzük.”

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

A reggel 6 órai nyitás óta folyamatosan érkeznek a szavazók Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára: 16 órakor már 1597 személy élt a szavazati jogával a székelyföldi külképviseleten – tudtuk meg dr. Farkas Balázstól, a Külképviseleti Választási Iroda elnökétől. A csíkszeredai konzulátuson 2153 magyarországi rezidenciával rendelkező személy került fel a névjegyzékre, emellett 13 ezren jelezték, hogy itt vennék át a levélcsomagjukat.

A választás reggel óta zavartalanul zajlik, a barátságtalan időjárás ellenére sokan állnak sorban, és várják, hogy beléphessenek a szavazóhelyiségekbe. Olyanok is vannak, akik ebből az alkalomból székely ruhába öltöztek. Egy magyarországi család haláleset miatt érkezett Székelyföldre, azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy részt vegyenek a választáson, ezért a külképviseleten jelentkeztek be.

Leadja szavazatát egy csángó népviseletbe öltözött férfi a magyarországi országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán – Fotó: Veres Nándor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Leadja szavazatát egy csángó népviseletbe öltözött férfi a magyarországi országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán – Fotó: Veres Nándor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A magyarországi rezidenciával rendelkezők számára egyébként külön helyiséget alakítottak ki, a levélben szavazókat további két helyiségben szolgálják ki, ők akár a szavazólapok helyben kitöltésére is lehetőséget kapnak. Farkas Balázs elmondta, azok, akik még urnazáráskor is sorban állnak, biztosan leadhatják a szavazatukat.

A Tiszta szavazás civil kezdeményezés közleménye szerint aktivistáik az általuk ellenőrzött mind a kilenc megyében tapasztalták a választók szervezett utaztatását (a magyar politikai argóban: „buszoztatását”). Hortobágy Önkormányzatát a választási szervek el is marasztalták, amiért szavazószállításra használták a falubuszt, de a Tiszta szavazás program egyik aktivistája a Baranya megyei Helesfán is levideózta, ahogy egy kisbusz legalább kétszer fordult és 9, illetve 10 főt szállított a szavazókör közelébe; a szervezet videója alapján valóban ugyanaz a jármű szállította a szavazókörhöz a választókat:

A választási eljárásról szóló törvénybe ütközik, ha szavazókat busszal szállítanak a szavazóhelyiséghez. A szabályozás a 9 fős vagy annál nagyobb járművek esetében tiltja a szállítást, illetve tiltja a szállítás szervezését, a többszöri fordulást.

A Tiszta szavazás programot a Civil Kollégium Alapítvány, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az aHang március végén közösen indította el a választásokon történő visszaélések megelőzése és felderítése érdekében.

Makón a Honvéd városrészben – ahol sok hátrányos helyzetű ember él – reggel baltával fenyegették meg a választás tisztasáságára ügyelő civileket. Mint a Telex kérdésére Szabó Ferenc önkéntes elmondta, reggel 7-kor, a pultjuk felállítása közben az utca másik oldalán lévő házból kijött két ember, akik ordibáltak, fenyegetőztek, a két aktivistát golyófogónak nevezték, a Fidesz mellett „kampányoltak”, és a baltával a kaput verték. Egy, a környéken élő férfi igyekezett megnyugtatni a két harcias embert, akik ennek hatására abbahagyták a fenyegetőzést. A történtekről külföldi választási megfigyelők a helyszínen tájékozódtak.

Ennél a szavazóhelynél fenyegették meg baltával a választások tisztaságát ellenőrző civileket – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Ennél a szavazóhelynél fenyegették meg baltával a választások tisztaságát ellenőrző civileket – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A Telex egész nap élő adással jelentkezik. A második etapban Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetőjével, Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával és Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével beszélget kollégánk, Fábián Tamás a nap legfontosabb történéseiről.

A VII. kerületi Rigó utcai átjelentkezőket is fogadó szavazókörben folyamatosan érkeznek az emberek, de nem kell túl sokat sorban állniuk, csak kis ideig-óráig alakulnak ki kisebb sorok egy-egy pult előtt.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

A délután 3 órás adatok szerint három budapesti választókörzetben a legmagasabb a részvételi arány az országban:

  • Budapest 3 (Fürjes Balázs vs. Hajnal Miklós) – 61,03%
  • Budapest 13 (Szatmáry Kristóf vs. Vajda Zoltán) – 60,53%
  • Budapest 4 (Gór Csaba vs. Tordai Bence) – 59,88%

A Budapesten kívüli körzetek közül Pest 2 (Menczer Tamás vs. Szél Bernadett) a listavezető, itt 58,97% volt a részvételi arány délután háromkor.

Megnéztük a 15 órás részvételi adatokat a szimbolikusan is legfontosabbnak számító körzetekből:

  • Csongrád-Csanád 4. (Hódmezővásárhely) – Lázár János vs. Márki-Zay Péter: 57,19% (+12% a 13 órás adatokhoz képest)
  • Veszprém 3. (Tapolca) – Navracsics Tibor vs. Rig Lajos: 52,89% (+13%)
  • Hajdú-Bihar 1. (Debrecen) – Kósa Lajos vs. Varga Zoltán: 53,84% (+13%)
  • Vas 1. (Szombathely) – Hende Csaba vs. Czeglédy Csaba: 56,63% (+13%)
  • Budapest 3. (Hegyvidék) – Fürjes Balázs vs. Hajnal Miklós: 61,03% (+15%)

Délután fél egykor rosszul lett egy szavazatszámláló Dombóváron (Tolna 2-es választókerületében), jelezte, hogy szédül, verejtékezett, sápadt. A szavazást felfüggesztették, értesítették a mentőket, akik kiérkezve tesztelték őt, és kiderült, hogy covidos. A helyszínt fertőtlenítették, szellőztettek, és a szavazást egyórás szünet után folytatták. (NVI)

A 15 órai részvételi adatok szerint az országgyűlési választáson addig 4 058 746 fő jelent meg, míg az országos népszavazáson 4 014 347 fő. A különbség 44 399. A részvételi arányban ez úgy néz ki: 52,75 és 52,18 százalék.

Többeket aggaszt, hogy azt tapasztalták: a szavazatszámláló bizottság tagja nem automatikusan nyújtotta át mindhárom lapot, hanem külön megkérdezte, kérik-e a népszavazás szavazólapját is. A Társaság a Szabadságjogokért forródrótját és emailes jogsegélyét is sokan keresték meg ezzel. A TASZ válasza szerint az önkéntes részvétel elve alapján mindenki eldöntheti, hogy melyiken vesz részt, a népszavazáson, a választáson, vagy mindkettőn, ezt segítheti a szavazatszámláló bizottság azzal, hogy megkérdezi az embertől, kéri-e valamennyi szavazólapot, nem helyezhet senkire nyomást ezügyben, „de ez a kérdés önmagában nem jogsértő”.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

A névjegyzékben szereplők számában is van már egyébként némi különbség, de az egészen minimális. A parlamenti választás esetében a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma 7 693 857, a népszavazásnál ennél egész pontosan 162-vel kevesebben, 7 693 695-en szerepelnek.

Sorban állás közben rosszul lett egy idős férfi délelőtt Nagykanizsán (Zala 3-as választókerület), az újraélesztést egy szintén szavazásra váró orvos kezdte meg. Közben egy bizottsági tag értesítette a szomszédos épületben lévő katasztrófavédelmet, az idős férfi rokona pedig a mentőket. A kiérkező katasztrófavédelem átvette az újraélesztést a mentők megérkezéséig. A szavazás egy órát szünetelt, háromnegyed tizenkettőkor folytatódott. Arról nem írnak, hogy az újraélesztés sikeres volt-e. (NVI)

Folyamatosan érkeznek a beszámolók a külföldi szavazásról olvasóinktól: a legtöbb helyen gördülékenyen zajlik a szavazás, de a hollandiai Hágában például kifejezetten nehézkessé vált a szavazás, és hosszú várakozásra számíthathanak a németországi nagyvárosokban élő magyar állampolgárok is.

Magyar szavazók állank sorban a hágai Leonardo Royal Hotel előtt – Fotó: Ramon van Flymen / ANP / AFP
Magyar szavazók állank sorban a hágai Leonardo Royal Hotel előtt – Fotó: Ramon van Flymen / ANP / AFP

Stuttgartban három, Münchenben, Düsseldorfban és Nürnbergben másfél-két órás sorok alakultak ki napközben a külképviseleti szavazásnál. Londonban a regisztrált választók több mint 60 százaléka leadta szavazatát délután egy óráig. Külföldi választási körképünket ebben a cikkben olvashatja.

A család az család. Ez nem gyermekvédelem. Ez gyűlöletkeltő propaganda!

– írta Donáth Anna, a Momentum elnöke a népszavazás szavazólapjára az érvénytelenséget jelző nyolc darab X mellé. Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője pedig saját érvénytelen szavazólapjára azt írta:

Álszentség élni a szexuális felszabadítás mozgalom előnyeivel, de ellene szavazni.

Donáth Anna Momentum-elnök szavazólapja – Fotó: Donáth Anna / Facebook
Donáth Anna Momentum-elnök szavazólapja – Fotó: Donáth Anna / Facebook

52,75 százalékos a részvétel 15 órakor – közölte honlapján az NVI. A 7 693 857 névjegyzékben szereplő választópolgárból már 4 058 746-en adták le a voksukat.

Négy éve 15 óráig a választók 53,64 százaléka ment el szavazni, ez volt a legmagasabb részvétel a választások történetében. A legkisebb részvételt 1998-ban regisztrálták, akkor a szavazók 39,28 százaléka adta le a voksát 15 óráig.

Budapesten 56,44 százaléknál tartunk, 15 óráig 723 454 ember ment el szavazni a fővárosban. A megyéket nézve Pest megyében a legmagasabb a részvétel (55,15 százalék), és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legalacsonyabb (47,92 százalék).

A Békés megyei 1-es számú választókerületben használják a legnagyobb szavazólapot: itt indult ugyanis a legtöbb, 11 jelölt.

A leghosszabb szavazólapot nézi egy szavazó Fotó: Lehoczky Péter / MTI
A leghosszabb szavazólapot nézi egy szavazó Fotó: Lehoczky Péter / MTI

Ahogyan arról korábban írtunk, tizenkét jelöltet vettek nyilvántartásba a békéscsabai központú Békés 1-es választókörzetben, ebből négynek ugyanaz a vezetékneve.

Faragó Lajos Gergely, Faragó Gergely, Faragó Betti és Faragó Anett is ebben a körzetben pályázik az országgyűlési képviselői posztra, hivatalosan mindegyikük függetlenként indul.

A körzetben négy éve a fideszes Herczeg Tamás nyert, a szavazatok negyven százalékával, de az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek együtt ötven százalékot értek el. Herczeg ellen idén a jobbikos Stummer Jánost indítja az összellenzék.

Márki-Zay Péter – úton Budapestre – megállt az egyik billegő körzetben, Békéscsabán (Békés megye 1.), ahol a jobbikos Stummer János szavazóit igyekezett mozgósítani. Ma délután 13 óráig a választásra jogosultak 45,5 százaléka ment el szavazni Békéscsabán. Ez rekord részvételnek számít a Békés megyei városban.

„A részvételi adatok alapján jövünk felfelé”

– mondta Márki-Zay Péter. „A szavazófülke sokkal közelebb van, mint 2026. Most kell elmenni, most kell szavazni.” Arra kért mindenkit, hogy most menjen el szavazni, mert később megbánja, ha kimarad belőle. Egyetlen egy szavazat is eldöntheti az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a választást – tette hozzá.

2018-ban Békés megye 1. választókerületében a fideszes Herczeg Tamás a szavazatok 44,7 százalékával nyert.

Stuttgartban továbbra is több száz méteres a sor, 2-3 ember szélességben kígyózik, tudtuk meg olvasóinktól. Nagyjából 3-4 órát kell várakozni. A kisgyerekesek külön, egy nagyjából 50 méter hosszú sorban várakoznak. A sor végén három mobil WC áll a várakozók rendelkezésére.

Berlinben továbbra is pár száz méteres a sor, a nagykövetség mellett halad el a mai berlini félmaraton útvonala, így egy kicsit nehézkes a helyszínre való eljutás.

Stuttgart mellett Münchenben is elég hosszan álldogálnak az emberek. Délutánra annyian lettek a szavazók, hogy három részre kellett szedni a sort. És még így is többszáz méteres mindhárom. Legalább másfél óra a várakozási idő. Ezenkívül Nürnbergben és Düsseldorfban is 1-2 órás sorra kell számítani.

München – Fotó: Olvasói fotó
München – Fotó: Olvasói fotó

t„A megfelelő helyre behúzott szavazatért öt adag húst adtak a disznóvágásból visszamaradt húsokból” Makón, a Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületében, állítja a Tiszta szavazás nevű civil szervezet.

Azt írják, a Tulipán utcai és a Királyhegyesi utcai szavazókör előtt vasárnap kora reggeltől 2-3 gyanús autó órákon keresztül visszatérően megállt, kiszálltak belőle szavazni igyekvő emberek, majd a szavazás után a szavazóköröktől nem messze lévő Bethlen utca 11. címen lévő telekre szállították őket ugyanezekkel az autókkal. A szervezet szerint a helyi szavazók azt mondták, húst osztogattak szavazatért. A szervezet szerint a rendőrök is kimentek a helyszínre, de a szemtanúkat a helyi választási bizottsághoz irányították arra hivatkozva, hogy nem az ő hatáskörük intézkedni.

Olvasói fotó / Telex
Olvasói fotó / Telex

A szervezet szerint Makón zaklatták is az aktivistáinkat, kamerázták őket, fel akarták rúgni a pultjukat, miközben azt kiabálták: „mindenki szavazzon a Fideszre”. A rendőrök intézkednek az ügyben, írták.

Ez a választókerület a fideszes Lázár János és az ellenzéki Márki-Zay Péter körzete, az adatok szerint itt a legaktívabbak a választók.

A nagy pártok jelöltjei Győrben már órákkal ezelőtt posztolták magukat a Facebook-oldalukon, amint családjukkal vagy egyedül szavaznak. Egyedül a 2-es (Győr környéki) körzet ellenzéki jelöltje, Gasztonyi László maradt ki a sorból. Az ő esete azért is érdekes, mert hétközben sem tudott részt venni a kampányfinisnek szánt győri nagyrendezvényen, ahol a főszónok Márki-Zay Péter volt. Szóval hova tűnt Gasztonyi László? – kérdeztük a kampányfőnököt. Mint megtudtuk, a jelölt a héten először tudta elhagyni lakását, mert a porckorongsérve kiújult. Kis híján ő lett tehát az egyetlen jelölt, aki nem tudott szavazni sem magára, sem az őt indító szervezetre. A fotó, amelyet kora délután mégis csak posztolni tudott az oldalán, azt bizonyítja, hogy végül behúzta az ikszet.

Úgy néz ki, hogy végre kiderült, miért öntött többezer milliárd forintnyi közpénzt a magyar kormány a hazai labdarúgásba, legyen szó stadionépítésekről, taópénzekről vagy állami hirdetésekről. Cikória szúrta ki Tumblren, hogy a hétvégén egy rakás magyar futballklub cserélte le Facebookon a borítóját új fotóra és nagyjából hasonló szövegre.

  • Az új borítóképeken az adott csapat magyar színekre kivilágított stadionja látható (amelyet az Orbán-kormány idején építettek vagy újítottak fel)
  • Az új fotóhoz pedig több helyen azt írták, hogy „Nekünk Magyarország az első!”, ami ugyebár a Fidesz politikai szlogenje évek óta.

Cikória posztjából kiderül, hogy az akció beszállt a fideszes debreceni önkormányzat csapata (DVSC), a fideszes pártigazgató csapata (Fradi), a szintén a Fidesz érdekkörébe tartozó Budapest Honvéd, Mészáros Lőrinc vejének a csapata (Haladás), Mészáros Lőrinc orvosának a klubja (Diósgyőr), Mészáros Lőrinc saját csapata (Felcsút), Garancsi István kormányközeli oligarcha csapata (Fehérvár), de még Kiss-Rigó László kormányközeli püspök Szeged-Csanád Grosics Akadémiája is.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Érdekes módon az első osztályú csapatok közül a szórásból kimaradt a frissen kormányközeli kézbe került Újpest, a Deutsch Tamás-féle MTK, a Tállai András tulajdonában álló Mezőkövesd és a Gyirmót.

Sokan mentek szavazni dél körül Skócia fővárosában, Edinburghben, írja ott tanuló olvasónk. „Változóan 30-50 méteres sor állt az APEX Waterloo Hotel épülete előtt, aminek földszinti termében a szavazóhelyiséget berendezték.”

Sorban állás az edinburghi alkonzulátus közelében berendezett szavazóhelyiségnél – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Sorban állás az edinburghi alkonzulátus közelében berendezett szavazóhelyiségnél – Fotó: Olvasói fotó / Telex

A külképviselet az edinburghi alkonzulátustól néhány száz méterre rendezte be a szavazóhelyiséget, ahol körülbelül 20-25 percet kellett várakozni. Gördülékeny volt egyébként a menet, ahol főleg fiatal felnőttekkel, családokkal találkozott olvasónk.

Sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely, Tordai Bence és Szabó Tímea Békásmegyeren, ahol Budapest főpolgármestere a 13 órás részvételi adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Budapest átvette a vezetést a részvételi adatokban (42,7 százalék, az országos átlag 40,01). Karácsony ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy minél többen menjenek el szavazni, mint mondta, 4 éve jó idő volt és számukra rossz eredmény, idén rossz idő van és remélik, jó eredmény születik.

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselőjelöltje szintén azt mondta, hogy mindenki szavazatára szükség van a kormányváltás érdekében. „Az, aki ma azt mondja, hogy úgysem rajta múlik, azokat tartja hatalmon, akik ellopják az ő pénzét, és akik a háborús bűnös Putyinhoz láncolják Magyarországot.”

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselőjelöltje arról beszélt, hogy 8 X-szel lehet a kormány agyament népszavazási kérdéseit érvényteleníteni, aztán 2 X-szel lehet támogatni az egységes ellenzéket. Tordai azt kérte az emberektől, hogy osszák meg mindenkivel minden lehetséges platformon, hogy miképpen szavaztak.

Kora délutánra megugrott a választói lelkesedés: az eddig nem túl aktív Budapesten most az országos átlag fölött szavaznak, és kiugró a választók aktivitása Hódmezővásárhelyen is, ahol Márki-Zay Péter és Lázár János mérkőzik megy egyéniben. Az elmúlt két órában akkorát nőtt a szavazói aktivitás, mint korábban soha, de a 40 százalékos részvétel csak harmadik legmagasabb 13 órás adat az elmúlt hat választást nézve. Az ország mely területein aktívak a választók, vajon tovább emelkedik-e a szavazási kedv, és magas részvétel lesz? Kora délutáni gyorselemzésünk.

Mellár Tamás, az egységes ellenzék jelöltje Baranya 01. számú választókerületében, szintén leadta szavazatát, erről a Facebook oldalán számolt be. Mellár a 2018-as választáson független jelöltként, az MSZP–PM támogatásával győzelmet tudott aratni (akkor fideszes ellenfele kevesebb mint 37 százalékot szerzett), a felmérések szerint jó eséllyel idén is mandátumot szerezhet. Bár fideszes kihívója, Kővári János helyi szinten ismert politikus, Mellár előnyére válhat, hogy az elmúlt négy évben, nem csak a helyi, de az országos politikában is egyre nagyobb ismertségre tett szert, közgazdászként az ellenzék közös programjának megalkotásában is közreműködött.

Fotó: Mellár Tamás / Facebook
Fotó: Mellár Tamás / Facebook

Mellárhoz hasonlóan Péterffy Attila is posztolt a szavazásáról hivatalos közösségi oldalán. A pécsi polgármester aktív szerepet vállalt a kampányban, a szerdai ellenzéki kampányzáró rendezvényen is felszólalt. Akkor elmondta, ugyan sok kritikát kapott, amiért nyíltan kiáll az ellenzéki jelöltek mellett, szerinte minden pécsi érdekében tesz így, a pécsi közöség érdeke ugyanis az, hogy „ők maguk hozzák meg a saját döntéseiket, hogy hol, mikor és milyen fejlesztéseket akarnak megvalósítani a saját városukban.” A polgármester szerint minden pécsinek fontos, hogy az önkormányzat független legyen, erre pedig csak a kormányváltás lehet a garancia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!