Nehézkes a szavazás Hágában, a német nagyvárosokban hosszú órákat kell sorban állni

2022. április 3. – 15:50

Nehézkes a szavazás Hágában, a német nagyvárosokban hosszú órákat kell sorban állni
Hága felé tartó buszokra várnak Amszterdamban – Fotó: Olvasói fotó / Telex Hága felé tartó buszokra várnak Amszterdamban – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan érkeznek a beszámolók a külföldi szavazásról olvasóinktól: a legtöbb helyen gördülékenyen zajlik a szavazás, de a hollandiai Hágában például kifejezetten nehézkessé vált a szavazás, és hosszú várakozásra számíthathanak a németországi nagyvárosokban élő magyar állampolgárok is.

Technikai hiba miatt komoly gondokkal küzd az NS, a holland állami vasúttársaság, közölték honlapjukon nem sokkal dél után. Emiatt előreláthatóan délután 5 óráig egyáltalán nem járnak a vonatok az országban. Ez amiatt gond, mert míg a legtöbb hollandiai magyar Amszterdamban, esetleg Rotterdamban vagy Gröningenben lakik, addig a szavazást Hágában tartják, ahova legegyszerűbben vonattal tudnának eljutni a szavazók.

Olvasónk FlixBusszal próbált volna lejutni Hágába, azonban elmondása szerint az egyetlen járat, ami még urnazárás előtt odaérne, dugig tömve van. Akinek szerencséje volt, és még sikerült eljutnia Hágába, annak egy nagyjából 500 méteres sor végére kellett beállnia a helyszínen olvasóink elmondása szerint.

Stuttgart – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Stuttgart – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Sokat kell várniuk a szavazásra a Németországban élő magyaroknak is: Stuttgartban délelőtt még gördülékenyen zajlott a szavazás, napközben viszont feltorlódott a sor, és voltak időszakok, amikor három órát álltak sorba az emberek. Olvasóink beszámolói szerint külön sorban engedték be a kisgyerekkel érkezőket.

Hét órával az urnanyitás után a 8100 regisztrált választó már több mint 60 százaléka leadta szavazatát, közölte a Telexszel a londoni magyar nagykövetség sajtóattaséja. Délutánra újra lett egy kisebb sor, de a szavazás továbbra is problémamentesen és gyorsan halad.

Limában a külképviseleten megjelent egy magyar turistacsoport, amelynek két turisztikai vezetője rendben leszavazott, ellenben 8 fő, a turistacsoport tagjai nem szerepeltek a névjegyzéken. A csoportból csak egyik ember nehezményezte ezt, ő felvetette magát a visszautasítottak jegyzékébe.

Párizs – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Párizs – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Párizsban és Brüsszelben is tavaszias, napsütéses időben nagyjából félórás, 45 perces várakozás után lehetett bejutni a szavazóhelyiségbe. Barcelonában és Madridban is kb. félórás várakozás után lehetett bejutni szavazni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!