Márki-Zay Péter Pécsen: Ukrajna most a mi háborúnkat vívja

2022. március 31. – 00:02

Márki-Zay Péter Pécsen: Ukrajna most a mi háborúnkat vívja

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda este tartotta pécsi kampányzáró rendezvényét az ellenzéki összefogás. Az eseményen részt vett Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, a két képviselőjelölt, Mellár Tamás és Szakács László, valamint Péterffy Attila polgármester, az LMP-frakcióvezető Keresztes László Lóránt és a DK-alelnök Vadai Ágnes. Az esős idő ellenére nagyjából hatszázan gyűltek össze a Kossuth téren.

Szívmérgezés, agymosás

„Ukrajna most a mi háborúnkat vívja” – mondta beszédében Márki-Zay. A miniszterelnök-jelölt szerint 1956-ban a magyarok ugyanazt várták a Nyugattól, amit most Ukrajna, és „a mai napig emlegetjük, hogy magunkra hagytak.” Ezért szerinte erkölcsi kötelességünk együttérezni velük. Azt is mondta: Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Szijjártó Péter kijelentése ellenére még nem tudott beszélni: „Bár én nagyon szívesen beszélnék vele, és én nagyon szívesen elmondanám neki, hogy mi, magyarok velük vagyunk, értük érzünk, és nekünk is fáj, amikor őket ölik.”

Márki-Zay szerint a legnagyobb bűn, hogy az emberek szívét mérgezi meg valaki. Szerinte a Fidesz azért gyűlölködik, mert lop, és mert el akarja kerülni a felelősségre vonást. Tizenkét év agymosás után szerinte a magyar nép ellenálló képességének jele, hogy az ország fele változást akar, és ezért áldozatot is hajlandó hozni.

A friss közvélemény-kutatások eredményeire úgy reagált: már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a választások előtt meg fognak jelenni olyan közvélemény-kutatási adatok, amelyek a Fidesz győzelmét jelzik előre, de, ahogy korábban többször elmondta, ő közvélemény-kutatást még soha nem nyert, de még egyetlen választást sem veszített el.

„Lehetséges a csoda Magyarországon (…) az elmúlt hónapokban azt láttam (…) hogy minden gyűlölködés ellenére, minden mérgezés ellenére mi, magyarok képesek voltunk összefogni.”

A rendezvényen természetesen a helyi politikusok is beszédet mondtak. Péterffy Attila polgármester azt mondta: bár sok kritikát kapott, amiért nyíltan kiáll az ellenzéki jelöltek mellett, szerinte minden pécsi érdekében tesz így. Szerinte minden pécsinek fontos, hogy az önkormányzat független legyen, erre pedig csak a kormányváltás lehet a garancia.

Dugóhúzás, stabilizálás

Vadai Ágnes arról beszélt: olyan országot szeretne, ahol „nem a kormány mondja meg, hogy mi a család, hanem a család mondja meg, hogy mi a család”. Szerinte nem csak Európában, Magyarországon belül is fontos, hogy béke legyen, ennek pedig a változás a záloga. „Április 3-án, amikor megnyerjük a választást, véget vetünk a Karmelita-kormányzásnak, országgyűlési kormányzás lesz (…) Olyan képviselőket szeretnénk, akik nemcsak a kezüket használják gombnyomásra, lopásra vagy dugóhúzásra (ezzel a fideszes Hoppál Péter akciójára utalt), hanem a fejüket és a szívüket is használják.”

Keresztes László Lóránt sem hagyta ki a lehetőséget, hogy élcelődjön Hoppállal: „A jelek szerint még nem ért ide az ország legismertebb technikusa, nem húzta még ki a hangosításunkat, ezért megvan az esélye annak, hogy itt még nagyon fontos dolgokról beszéljünk.” Szerint „Magyarország legkorruptabb kormánya” és a mögötte álló szűk gazdasági elit foggal-körömmel és egyre aljasabb módszerekkel igyekszik megtartani a hatalmat, de „ez a kormány megbukott, ezért le kell őket váltanunk”.

A jelöltek közül Szakács László arról beszélt: a Fidesz hozzászoktatta az embereket egy olyan világhoz, amiben a hűség többet ér a szakmaiságnál, az érveknél. Ebből a világból szerinte már mindenkinek elege van, ezért április 3-án le fogják váltani a Fideszt. Mellár Tamás arra hívta fel a figyelmet, ha a Fidesz nyer, „nem fogunk tudunk megszabadulni az orosz halálos öleléstől”, pedig Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van. Szerinte az Orbán-kormány már nem tud több forrást bevonni, mert az EU nem fog adni nekik, Putyin és Oroszország pedig nem lesz olyan helyzetben, hogy adjon neki, mert éppen az államcsődhöz közelednek. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy csak az ellenzéki kormány tudná stabilizálni a magyar gazdaságot.

A rendezvény végén az idősebbek derűlátóan nyilatkoztak, győzelemre számítanak, „győzelmet, változást, csodát” – mondták arra a kérdésre, hogy mit várnak a vasárnapi választás eredményétől. Néhány fiatal ugyan szkeptikusabban ítélte meg az ellenzék esélyeit, de bíznak abban, hogy „Pécsen duplázás lesz”, és mindkét ellenzéki jelölt győzni tud. Egy fiatal azt mondta, most fogalmazódott meg benne először: „Olyan jó lenne egy ilyen ember szájából hallani a reggeli híreket, valami inspiratívra, valami előrevivőre, és nem a gyűlöletszarra kelni.”

Egy város, két körzet

Baranya megye 1. számú, tisztán pécsi egyéni választókerületében Kővári János önkormányzati képviselőt indítja a Fidesz Mellár Tamás ellen. Mellár a 2018-as választáson független jelöltként, az MSZP–PM támogatásával győzelmet tudott aratni (akkor fideszes ellenfele kevesebb mint 37 százalékot szerzett). Bár Kővári helyi szinten ismert politikus, Mellár előnyére válhat, hogy az elmúlt négy évben nemcsak a helyi, de az országos politikában is egyre nagyobb ismertségre tett szert, közgazdászként pedig az ellenzék közös programjának megalkotásában is közreműködött.

A 2. számú választókerületben a Fidesz jelöltje Hoppál Péter lesz az Egységben Magyarországért jelöltjével Szakács Lászlóval szemben. Hoppál 2018-ban a szavazatok 40,11 százalékával aratott győzelmet a pécsi városrészeket és Pécs északkeleti környékének kisebb településeit magába foglaló körzetben (ha az akkor külön-külön induló jelöltek helyett közös jelöltet indítottak volna az ellenzéki pártok, akár győzelemre is lett volna esélyük). Hoppál és Szakács 2014-ben már indultak egymás ellen a körzetben, akkor kétezer szavazat volt a különbség a fideszes politikus javára. Szakács most az összes ellenzéki párt szavazójának támogatására számíthat, ezért ebben a körzetben is szoros eredmény és akár ellenzéki győzelem is várható.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!