A város, amit Nobel-díjra jelöltek

Kukës egy kisváros Albániában, a lakói a koszovói háború csúcsán közel hússzor annyi koszovói menekültet fogadtak be, mint ahányan ők maguk voltak, ezzel a Nobel-békedíjra is esélyesek lettek.

Bécsből hódították meg Európát a hetero- és homoszexuális lámpapárok

A helyi Pride tiszteletére alakították át három gyalogosátkelő közlekedési lámpáját hetero, leszbikus és meleg, szívecskés lámpapárocskára, aztán több város is kedvet kapott, Bécsben pedig...

Áltudományos kamu, hogy a szomorú hétfőn a legtöbb az öngyilkosság

Egy angol pszichológus barkácsolt egy képletet arról, mikor van az év legszomorúbb napja. Persze, hogy hétfőre esik, méghozzá január harmadik hétfőjére. Csak épp nem igaz.

A nap, amikor Szaddám Huszein megkapta Detroit városának kulcsát

Bár soha életében nem járt ott, egykor neki ajándékozták Detroit kulcsát. A néhai iraki diktátort jótékonyságáért tüntették ki, persze még a boldog békeidőkben, azelőtt, hogy az Egyesült Államok...

Számítógép segít újraalkotni több ezer éves társasjátékok rég elveszett szabályait

Több mint ötezer éves táblajátékokat is ismerünk, és csodás véletlenek folytán némelyiknek sikerült megfejteni a szabályait, de vannak olyanok, amelyekről sokáig csak találgatni lehetett. Aztán jött...

Birtokolni is illegális a világ legdrágább gyapjúját

Akár több millió forintot is érhet egyetlen sahtusból készült sál, de három-öt védett tibeti antilopot is meg kell ölni, hogy elkészülhessen, és ezekből már így is alig maradt élő példány.

Őrültnek nyilvánították a férfit, aki első feketeként fel akarta vetetni magát egy amerikai...

Clennon Kingnek már több diplomája volt, amikor 1958 nyarán jelentkezett a Mississippi Egyetemre. A felvételizők közül rendőrök vitték el, majd két hétre elmegyógyintézetbe zárták.

Mike Tyson azért ütötte ki olyan gyorsan az összes edzőpartnerét, mert haza akart érni a Tom és...

A papíron ötórás edzéseit egy óra alatt lerendezte Vegasban, egykori testőre szerint azért, hogy mehessen rajzfilmeket nézni.

A darazsak veszélyesek lehetnek az utasszállító repülőkre

Fontos műszereket dugaszolhatnak el a fészkükkel. 1996-ban emberi hiba mellett darazsak miatt zuhanhatott le egy gép 189 emberrel.

Miért nem hullik le ősszel az örökzöldek levele?

A rövid válasz, hogy nem éri meg lehullatni, amíg nem dolgozott eleget. De örökzöldek sem annyira örökzöldek valójában, hullatnak ők is, csak nem minden évben.

Kövess minket Facebookon is!