A Bizánci Birodalmat közel hatszáz éven át védték nagyon sikeresen egy olyan fegyverrel, amelynek összetevőit és arányukat legalább annyira tartották titokban, mint a Coca-Cola vagy az Unicum receptjét. Az ellenséges hajókat lángra gyújtó anyag, a görögtűz összetételét máig nem sikerült pontosan meghatározni.
A fegyver a Héliopoliszi Kallinikosz (vagy Callinicus) közvetítésével került a birodalom fővárosába, Konstantinápolyba. A történészi feltételezések szerint egyiptomi vagy zsidó felmenőkkel bíró építész és alkimista a szíriai Héliopoliszból menekült el arab hódítók elől a 670-es években, és mivel tartott tőle, hogy új hazája is ki lesz téve az arabok támadásainak, egy pusztító fegyvert alkotott.
Ez gyakorlatilag egy lángszóró volt. A bizánci hajók orrára egy csövet szereltek, amelyből az ellenséges hajókra lángoló folyadékot lövelltek. A folyadék akkor is lángra tudott kapni, ha szilárd felületre szórták, de még a tenger felszínén is égett. Ennek a pusztító hatását először egy a várost megtámadó arab flotta szenvedte el 673-ban. Miután a hajóik leégtek, Konstantinápoly is megmenekült.
„Ekkor Kallinikosz, egy héliopoliszi kézműves, a rómaiakhoz menekült. Olyan tengeri tüzet eszelt ki, amely lángra lobbantotta az arab hajókat, és minden emberrel együtt elégette azokat. Így történt, hogy a rómaiak győzelemmel tértek vissza, és felfedezték a tengeri tüzet” – írta a csata után jó százötven évvel Hitvalló Szent Theophanész.
A görögtűznek, amelyet korabeli írásokban tengeri, bűzös, folyékony vagy római tűzként is említenek, olyan demoralizáló hatása lehetett, mint a második világháborúban az atombombának. A hatékony gyújtófegyver elrettentésre is kiválóan alkalmas volt, és emiatt is válhatott a bizánci flotta dominánssá a Földközi-tenger keleti medencéjében. Arról korábban írtunk, hogy Konstantinápolyt a tenger felől, az Aranyszarv-öbölben hadmérnöki leleményként egy hatalmas lánc is védte.
A fegyvert évszázadokon át sokszor használták tengeri hódítók és szárazföldi ostromlók ellen is, és mindig elég hatásos volt. Hogy mi volt a gyúlékony anyag formulája, azt nagyon kevesen tudták, kezdetben Kallinikosz családtagjai és a bizánci császár volt a birtokában, de a titkot időről időre továbbadták. Feltehetően csak szóban, mert tartottak tőle, hogy ha leírják a képletet, az könnyen ellenséges kezekbe kerülhet.
A mai kor vegyészei és történészei tettek kísérleteket, hogy meghatározzák az anyag összetételét az égésmódokról szóló beszámolók alapján. Azt feltételezik, hogy az alapot a petróleum vagy a nyersolaj jelentette, amelyet valószínűleg kénnel vagy szurokkal is bekevertek, majd az utolsó pillanatban hozzáadott égetett mésszel gyújtottak meg. Más feltevések szerint kalcium-foszfid és salétrom is lehetett az összetevők között. Ha ez a keverék lángra kapott, nagyon nehezen lehetett eloltani, olyasmi lehetett, mint később a napalm. A víz csak súlyosbította a helyzetet, homokkal vagy ecettel lehetett elfojtani, de arról is írtak, hogy a vizelet volt hatékony ellene.
A Kallinikosz-féle pusztító keverék valamikor az 1200-as években tűnt el, feltehetőleg azért, mert mindenki meghalt, aki tudta az összeállításának módját.
(Források: Wikipedia | Encyclopedia.com | History.co.uk)
