Az őseinknek a „fight or flight”, vagyis a „küzdj vagy menekülj” néven ismert ösztönös reakció élet-halál kérdése volt. Ha jött a mamut, az ősember ösztönből cselekedett, és olyan gyorsan futott, amennyire csak tudott, vagy megpróbálta legyűrni az állatot. Ma ugyanezt a választ egy kellemetlen email is simán kiválthatja az emberben, azzal a különbséggel, hogy elfutni ugyan ritkán tud előle, de cserébe lehet, hogy ugyanakkora stresszt okoz neki, mint ha egy mamuttal nézne szembe.
Sok olyan biológiai és pszichológiai jelenséget ismerünk, ami az őseinknek még nagyon hasznos volt, de a modern világban már kevésbé vagy egyáltalán nem előnyös. Ilyen például az, hogy jellemzően jobban szeretjük a kalóriadús, szénhidráttal és zsírral teletömött ételeket: abban az időben, amikor az élelemért még meg kellett küzdeni, hasznos volt, ha kis mennyiség is sok kalóriát rejtett. A ma sok helyen és folyamatosan elérhető kalóriadús ételek és a kevesebb fizikai aktivitás mellett ugyanez a tulajdonság hozzájárulhat az elhízáshoz és egy sor más egészségügyi problémához.
Túl gyorsan változik a világ, mi meg nem tudunk lépést tartani
Az úgynevezett evolúcióseltérés-hipotézis szerint bizonyos mai egészségügyi és viselkedési problémák részben abból fakadhatnak, hogy az ember biológiai és pszichológiai alkalmazkodása nem tudott lépést tartani a környezet gyors változásával és főleg azzal a polikrízissel, ami az elmúlt évtizedekben érte a világot. Az evolúciós eltérés olyan kedvezőtlen következményként határozható meg, ami akkor jelentkezik, ha egy adott környezetben kialakult tulajdonság egy másik környezetbe kerül.
Egy júliusban megjelent friss kutatás pont ezt boncolgatta: a szingapúri James Cook Egyetem és a Szingapúri Műszaki és Formatervezési Egyetem kutatói szerint az emberi agy olyan világra fejlődött ki, ahol ismerős arcok, közvetlen veszélyek és kis közösségek vették körül. A modern világ viszont sokkal gyorsabban változik annál, mint amilyen ütemben az emberi biológia alkalmazkodni tud hozzá.
A természetben rengeteg fajnál kimutatható ilyen evolúciós eltérés. Egy magyar kutatás például azt vizsgálta, hogy az olyan tárgyak, mint a napelemek, mennyire zavarják össze a vízi rovarokat abban, hogy megtaláljanak víztesteket. Kimutatták, hogy a napelemek még a víznél is erősebben verik vissza a fényt, így a rovaroknál szuperingerként működnek: nemcsak előnyben részesítik ezeket a felületeket a valódi víztestekkel szemben, hanem petéket is szívesen raknak rájuk. Ez a mesterségesfény-terhelés egyébként több más fajra is hatással van, többek között a dunavirágra és tiszavirágra is – nem véletlen, hogy kék fényű spektrális fénysorompókat építettek ki több budapesti és környékbeli hídon, hogy segítsék a kérészek éjszakai rajzását.
Az emberi evolúció több mint 99 százaléka kis létszámú közösségekben zajlott: 50–150 fős vadászó-gyűjtögető csoportokban, amiknek a tagjai a szavannát járva kerestek élelmet és biztonságot. Ezekben a társadalmakban nem voltak multimilliárdosok, termelési célok és nyugdíjbiztosítások. A munka és a magánélet sem vált el élesen egymástól, és a csoportok nagyrészt közelebbi vagy távolabbi rokonokból álltak. Aztán az emberiség eddigi történetének nagyjából utolsó egy százalékában megjelent a fordulópontként értelmezhető mezőgazdasági termelés, és a társadalmak egyre nagyobbá és összetettebbé váltak. Az intervallum nagyon kicsi ahhoz képest, hogy az emberi történelem milyen hosszú, és az evolúciós eltérés elmélete szerint a biológiánk nem is tudta ilyen gyorsan lereagálni a változásokat.
A mezőgazdasági, majd aztán az ipari forradalom nyomán jelentős egyenlőtlenségek jöttek létre, és az őseink számára ismeretlen körülmények alakultak ki: kis csoportok helyett az emberiség jelentős része nagyvárosokban él egymás hegyén-hátán, egész nap ül, mozgásszegény életmódot folytat, a személyes kapcsolatai redukálódtak, de folyamatosan információáradat éri az interneten keresztül. Globális válságokat él át, egyiket a másik után és egyszerre is, az életminősége rendkívül sok tényezőtől függ, és folyton ingerek érik. Az ösztönök maradtak, csak a környezet változott. Az evolúciós eltérés elmélete szerint ennek az a következménye, hogy olyan helyzetekben is stresszt élünk át, amik az őseinket még nem érték.
Nagyvárosok, éjszakai fény, görnyedés a laptop előtt
Kutatások szerint már maga az is extra stresszforrás lehet a szervezetnek, ha nagyvárosban élünk. A kisebb, szoros kötelékkel összetartott közösségek helyett több százezres településeken lakunk, amikben az emberek egyre magányosabbak, és kutatások azt is kimutatták, hogy jelentősen magasabb lehet a stressz-szintjük, illetve kevesebb gyerekük születik, mint a kisebb településeken élőknek.
Készült olyan kutatás is, ami azt vizsgálta, hogy a városi környezet összefügg-e az agy társas stresszhelyzetekre adott válaszával. A nagyvárosi életben sok emberhez kell alkalmazkodnunk, folyamatos ingerek érnek minket, és gyakran olyan társas helyzetekbe kerülünk, amik eltérnek a kisebb közösségekben jellemző környezettől. A kutatók azt találták, hogy a városi környezet és az agy társas stresszre adott válasza között kapcsolat lehet, és a városlakók agya erőteljesebben reagál egy társas stresszhelyzetre, mint a vidéken élőké.
Az is egyértelmű, hogy az irodákban, számítógépek és laptopok előtt dolgozó emberek egy sor betegséggel néznek szembe. A tartós inaktivitás, vagyis az üléssel töltött idő növeli a szív- és érrendszeri betegségek és összességében a halálozás kockázatát is. Az ülés egészségügyi kockázatait általában azzal hozzák összefüggésbe, hogy az ülő testhelyzetben csökken az izom-összehúzódások gyakorisága és ennek következtében az izmok anyagcseréje is.
Egy kutatás megvizsgálta, hogy a tanzániai hadza vadászó-gyűjtögető közösség tagjai, akik ugyanannyi időt töltenek mozgás nélkül, mint az iparosodott társadalmakban élők, pihenés közben viszont gyakran nem ülnek, hanem guggolnak, ugyanilyen problémákkal néznek-e szembe, mint a széken ülők. A kutatók az eredményeikből arra következtettek, hogy az emberi szervezet olyan pihenési formákhoz alkalmazkodhatott, amelyek közben az izmok továbbra is aktívak maradnak – ilyen például a guggolás is. Az inaktivitási eltérés hipotézise szerint ezért nemcsak az számít, mennyit pihenünk, hanem az is, hogyan: a tartós, széken ülve töltött idő az izmok alacsony aktivitása miatt kedvezőtlenebbül hathat az egészségre.
Egy másik kutatás azt vizsgálta, hogy miért nehéz rávennünk magunkat a testmozgásra egy olyan világban, ahol a túléléshez már nem kell naponta energiát fektetnünk az élelemszerzésbe. A modern világban ugyanis a fizikai erőfeszítés és az abból származó, a túléléshez szükséges előnyök szétváltak, ami evolúciós eltérést eredményezett: a szervezet inkább az energiatakarékosságot részesíti előnyben a mozgással szemben. A kutatók szerint ma gyakran tudatos motivációra van szükség ahhoz, hogy mozogjunk, ami abból következik, hogy már nincs külső motivációnk, és így hajlamosabbak vagyunk ilyen szempontból egészségtelenebbül élni.
De érdemes az olyan banálisnak tűnő változásokat is vizsgálni, mint az ember cirkadián ritmusa. Alapvetően a belső biológiai óránk a fényváltozáshoz igazodna, de a sok, sőt egyre több és folyamatos éjszakai fény, illetve a képernyők fénye ezt megzavarhatja. Ez a kutatás például kimutatta, hogy a kitettség az éjszakai mesterséges fénynek összefügg az alvászavarokkal, ez pedig azt bizonyította, hogy a több műszakban dolgozók már viszonylag korán rosszabb alvásról és mentális egészségről számolnak be. Az Egészségügyi Világszervezet az éjszakai munkát a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolja be. Az éjszakai műszakos munka persze nem feltétlenül csak az éjszakai fény miatt lehet káros, de jól mutatja azt, hogy ha felborul a szervezet természetes ritmusa, az komoly problémákkal járhat.
Őseink kis létszámú társadalmaiban nem voltak formális vezetők sem, vagy legalábbis biztosan nem úgy, mint a modern világban. Sok vadászó-gyűjtögető közösségben a modern államokra és munkahelyekre jellemző, intézményesült hierarchiák nem léteztek, a társadalmi különbségek pedig általában kisebbek voltak, mint a mai, összetett társadalmakban. Az ember az evolúció során érzékennyé vált a társadalmi státuszra, de ha az egyenlőtlenségek túl nagyok, az könnyen szorongáshoz, munkahelyi stresszhez és elidegenedéshez vezethet. Ráadásul a munka emellett számos olyan új stresszforrást is teremt, mint a határidők betartása vagy a munkaszerződések bizonytalansága. Ezek őseinknek ismeretlen terhek voltak, amikhez az immunrendszerünk az evolúció során valószínűleg nem alkalmazkodott megfelelően.
A cikk elején említett szingapúri tanulmány szerint az evolúciós eltérés egyik leglátványosabb példája a közösségi média. Az a késztetés, hogy folyamatosan felmérjük a helyünket a közösségben, egykor segíthette az együttműködést és a csoporton belüli bizalmat. Ma viszont ugyanez az ösztön végtelen mennyiségű gondosan megszerkesztett életképpel, sikertörténettel és státuszszimbólummal találkozik, ami állandó összehasonlításra készteti az embereket. A kutatók szerint a modern környezet felerősítheti azt az érzést is, hogy mások folyamatosan megítélnek bennünket, vagy jobban teljesítenek nálunk, lemaradunk mögöttük. Bár a versengés nem új jelenség, a modern élet gyakran azt érzékelteti, hogy állandóan jelen van.
Ha a versengés túl élessé válik, az emberek magukévá tehetik a rájuk nehezedő nyomást, ami szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethet. Kutatók összefüggést találtak az önsértés, a depresszió és aközött, hogy az emberek úgy érzik, már nem képesek megbirkózni a modern társadalom elvárásaival. Ezek a jelenségek különösen gyakoriak az erős szégyenkultúrával jellemezhető országokban, például Japánban és Dél-Koreában.
Legalább tovább élünk
Az evolúciós eltérés hipotézise egyébként nem új, az alapjait már az nyolcvanas-kilencvenes években is pedzegették, hiszen mivel az ember drasztikusan átalakította a saját környezetét, logikusan adódik annak a vizsgálata, hogy hogyan reagálunk erre. Kutatók szerint az eltérés nemcsak a genetikai, hanem a kulturális evolúció következtében is kialakulhat. A modern ember környezete gyökeresen különbözik attól a környezettől, amiben mindössze tíz-tizenöt ezer évvel ezelőtt élt, és bár ez idő alatt azért lezajlottak genetikai evolúciós változások, az elmélet szerint nem követtük le elég gyorsan a környezet átalakulását.
Az evolúciós eltérést állatoknál viszonylag könnyebb kutatni, embereknél viszont nehezebb tudományos szempontból megfelelően bemutatni, ezért is van az, hogy leginkább csak hipotézisként beszélünk róla, nem tudományos tényként. Vannak olyan jelenségek, amik egyértelműen beleillenek az elképzelésbe, mint például a magas kalóriatartalmú ételek preferálása: hiába nincs már szükségünk ilyen módon beállított ízlelőbimbókra, sokszor nehéz megállni, hogy a saláta helyett ne a dupla húsos hamburgert egye meg az ember nagy sült krumplival – az önuralmat ugyanis nem hoztuk magunkkal, mert az nem volt hasznos az őseinknek. Van viszont egy sor jelenség, amit nagyon nehéz számszerűsíteni és egyetlen okra, az evolúciós eltérésre visszavezetni – így azt sem lehet mondani, hogy a fent említett problémák mindegyike ennek a következménye.
És mindez azt sem jelenti, hogy az őseink még akár pár ezer évvel ezelőtt is jobban és egészségesebben éltek, mint mi. A modern társadalmak fejlődése rengeteg olyan előnnyel járt, amiket nehéz lenne túlbecsülni: a tiszta ivóvíz, a higiénia, a védőoltások és az orvostudomány fejlődése emberek millióinak életét mentette már meg. Az Our World in Data összefoglalója szerint például a világon születettek várható élettartama 1900-ban átlagosan 32 év volt, 2021-re viszont elérte a 71 évet. A növekedés nemcsak a gyerekkori halálozás csökkenéséből fakad, a felnőttek és az idősek is tovább élnek. Egy sor betegséget is sikerült felszámolni, a fekete himlő például a védőoltásoknak köszönhetően tűnt el. Az ember tehát nem egyszerűen rosszabb környezetet teremtett magának: olyan körülményeket is kialakított, amiknek köszönhetően sokkal tovább és nagyobb biztonságban élhet.
A kettő egyszerre is lehet igaz, és a fejlődésnek lehetnek nem várt következményei is – itt lép képbe az evolúciós eltérés hipotézise. Bizonyos, korábban előnyös tulajdonságaink a mai környezetben hátrányossá válhatnak, és az új életkörülmények olyan terhelést jelenthetnek a szervezetünknek, amihez nem alkalmazkodtunk megfelelően. Ez azt sem jelenti, hogy minden modern kori betegség vagy probléma evolúciós eredetű, és hogy inkább a régi életmódhoz kellene visszatérnünk. Inkább arra figyelmeztet, hogy az életmódunk megváltozása, hiába jár sok előnnyel, egyszerre egy sor újabb problémát, kihívást is okozhat.
