Legfontosabb
„Boldog István félóránként váltva hívott be bennünket” – folytatódott a volt fideszes képviselő...
Boldog csak annyit akart tudni, hogy a polgármesterek mire akarnak pályázni, utasításba semmit sem adott, pénzt pedig nem kért – erről beszélt két polgármester a bíróságnak. Korábban több...
Orosz propagandával és ufókkal tért vissza Tucker Carlson
A kirúgott tévés sztárműsorvezető a Twitterre költözött, ahol egészen bizarr módon indítja a mainstream média sírjának megásását. Kérdés, hogy a tévés háttér nélkül, Elon Musk segítségével ki tud-e...
Tíz balatonnyi víz zúdult tízezrek lakóhelyére az ukrajnai gátszakadással
Már hétfőn látszódott, hogy megsérült a Dnyeperen átívelő Nova Kahovka-gát, ami kedden egy robbanás után szakadt át, elárasztva ezzel Ukrajna déli részét. A terület orosz megszállás alatt áll, ezért...
Megszűnt a 16 százalékos kamatot fizető prémium állampapír, de megéri venni azt, ami helyette jött?
Május végével megszűnt az infláció fölött 1,5 és 0,75 százalékos kamatprémiumot fizető két állampapír-sorozat. Jött helyette két másik, ami jóval gyengébben kamatozik, de két szempont miatt így is...
Amikor amerikaiak milliói döbbentek rá, hogy a saját kormányuk megfigyeli őket
Edward Snowden tíz éve rántotta le a leplet az amerikai hírszerzés minden képzeletet felülmúlóan kiterjedt tömeges adatgyűjtéséről. Ezzel egy évtizeddel később is meghatározza azt, hogyan...
„A rektorválasztás időszaka kicsit zajosabbra sikerült” – mondta a rektor, miután lemondott az...
A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora megbeszélést hívott össze, miután Stumpf István, az egyetem kuratóriumának elnöke összekülönbözött kurátortársaival, majd lemondott. Birtokunkba jutott a megbeszélés...
Félresikerült robbantást vethetett be a gátnál az orosz hadsereg az ukrán ellentámadástól tartva
A Balaton víztömegének tízszeresét rejti a víztároló, amelynek átszakadása 16 ezer embert és tucatnyi települést veszélyeztet. Az ukránokat vádoló orosz erők azonban maguknak is jelentős károkat...
Tetemes mínuszban zárta 2022-t a Fidesz és az MSZP, a DK köszöni, jól van
Az országgyűlési választás alaposan átrendezte a pártok pénzügyeit. A Mi Hazánk közel hétszer annyi pénzből gazdálkodhatott tavaly, mint egy évvel korábban, a DK-nak 190 millióval több bevétele...
Töredékére esett a tőzsdei gáz- és áramár, de ebből mi sajnos semmit nem veszünk észre
A magyarországi áramfogyasztás egyébként drasztikusan vissza is esett. Ebben biztosan szerepe van időjárásnak, a háztartási naperőműveknek, de annak is, hogy recesszióba zuhant a gazdaság.
Akadozik a propagandagépezet, de Oroszország még így is befelé megy az Ukrajna elleni háborúba
Már Putyin leváltására utaló nyilatkozat is elhangzott az orosz tévében, ami egy éve még elképzelhetetlen volt. Jött már kritika putyinista rendezőtől, kénytelen volt váltani az állami propaganda...
Kövess minket Facebookon is!