Legfontosabb
Újabb interjúalany vádolja súlyos manipulációval az egyik kormányzati propagandaoldalt
Eszter is szerepel a Megafon-közeli Budapest Beszél videójában, amiben a főpolgármester „háborúpárti” kijelentéséről kérdezik a budapestieket. Töröltetni akarja magát az anyagból, mert szerinte...
15 évesen anya, 33 évesen nagymama lett, ma másoknak segít a szülésnél
Viki egész életét a Borsod megyei Alsózsolcán töltötte, leányanyaként fogalma sem volt, milyen jövő vár rá. Három éve bekapcsolódott egy dúlaképzésbe, ahol megtalálta a hivatását.
Carson Coma: Huszonéves korban egyre nagyobb a tét minden szempontból
Nemrég megjelent a Carson Coma legújabb nagylemeze. A zenekar tagjai az After Podcastben beszéltek megkomolyodásról, politikai töltetű dalokról és persze a gyanús körülmények között lemondott...
A megszűnés szélére sodort független színházak csak azt szeretnék tudni, ki akarja kinyírni őket
Ezernégyszáz többlettámogatási pályázatból közel ezerre egy forintot sem adott az állam, harmincegy független társulat most nyílt levélben kérdezi: kik döntöttek így? A miniszter szerint a túl sok...
Csányi, Dederick, egy cég 19 milliárdos profittal: a hazai gazdagok pénzügyei is láthatók, csak...
Legalább 600 millió forintos vagyonnal bárki családi vagyonkezelő alapítványt hozhat létre. Ezekről egész sok információt ki lehet nyerni megfelelő adatbázisokból. Csányi Sándor vagy Yvonne Dederick...
Nem lesz sok adóváltozás jövőre, de a benzin ára emelkedik, és ez másra is hatással lesz
Mire lehet számítani 2024-ben a legfontosabb adófajtáknál? A leginkább fájó változás az üzemanyagadó emelése, ami literenként több mint 40 forinttal dobhatja meg a fogyasztói árakat. Ezen kívül a...
Már a magyarok negyede közeledne az oroszokhoz, de még a Fidesz- és a Mi Hazánk-szavazók is...
Se Putyint, se Zelenszkijt nem kedveli a magyar társadalom többsége, de a kormány békepártiságában és a nemzetközi intézményekben töretlenül hisz. A Fidesz-KDNP szavazók ötöde pedig úgy gondolja,...
Letarolta Magyarországot a Lidl – hogyan verhetett meg minden bolthálózatot a német cég?
Az eddigi összes rekordot megdöntve 1200 milliárdos forgalmat ért el tavaly a Lidl, amivel tíz év alatt majdnem megötszörözte a bevételét. Az Aldival együtt iszonyú tempóban nyomják le riválisaikat....
Húsz évig bizonygatta, hogy nem ölte meg négy gyerekét. Most a tudomány őt látszik igazolni,...
Kathleen Folbigg végig tagadott, de egy ausztrál bíróság annak idején nem hitt neki. Hétfőn azonban szabad emberként távozhatott a börtönből, miután Új-Dél-Wales kormányzója kegyelmet adott neki. A...
Összeszedtük, hogyan módosult a státusztörvény tervezetéhez képest a benyújtott törvényjavaslat
A sokat vitatott és tüntetéseken kifogásolt tervezethez képest a lényegi pontokban nem történt sok változás: ugyanúgy nagyobb jogköre lesz a fenntartónak az iskolák felett, vagy a tanárokat...
Kövess minket Facebookon is!