Egyéves a Hamász terrortámadása, amely után vérbe borult a Közel-Kelet

Egy éve érte a modern Izraelt történetének legsúlyosabb terrortámadása, amelyet a Hamász hajtott végre a Gázai övezet felől. A véres támadásokban megöltek közel 1200 izraelit, akiknek nagyjából kétharmada volt civil, 251 embert túszul ejtettek és a Gázai övezetbe hurcoltak. Izrael előbb légicsapásokkal válaszolt a 2,2 milliós Gázai övezetben, majd pedig szárazföldi offenzívába kezdett, ennek céljaként a Hamász és infrastruktúrájának felszámolását, valamint a túszok kiszabadítását jelölték meg.

Az iráni támogatást élvező Hezbollah már a terrortámadások másnapján átlőtt rakétákat Izrael felé a hátországaként szolgáló Libanonból, amire az izraeli hadsereg is válaszolt. Az alacsony intenzitású konfliktus az északi határnál az elmúlt hetekben jelentősen kiszélesedett, a heves légicsapások mellett az izraeli erők szárazföldön is behatoltak Dél-Libanonba.

Irán áprilisban először támadta meg rakétákkal közvetlenül, és nem az általa támogatott szervezeteken keresztül Izraelt, ami akkor csak üzenetértékű válaszcsapást hajtott végre. Elemzők szerint a zsidó állam ennél sokkal keményebb válaszlépésre készülhet az október 7-i évforduló környékén, miután Irán múlt kedden 180 ballisztikus rakétát indított Izrael felé. A helyzet mára az egész Közel-Keletet háborúval fenyegeti.

Az izraeli hadsereg az október 7-i évforduló előtt kezdett új szárazföldi műveletbe a Gázai övezet északi részén, ahonnan újból evakuálásra szólította fel a civileket. Közben az Izrael által meghirdetett célok nem teljesültek: a Hamász súlyos veszteségei ellenére sem szűnt meg létezni, és az október 7-én elrabolt 251 izraeli túszból több mint százan nem térhettek haza a terrorszervezetek fogságából. Eközben a jelentős részén rommá bombázott Gázai övezetben a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint több mint 41 ezer ember halt meg, az ENSZ adatai szerint 1,9 millió palesztinnak kellett elhagynia otthonát.

Évfordulós képösszeállításunk a terrortámadás utáni gyászról, az ellencsapások okozta humanitárius katasztrófáról, a diplomáciai zsákutcáról és a háborúról, amelynek okai között az évtizedek óta megoldatlan politikai, szociális kérdések, az izraeli társadalmon belüli növekvő törésvonalak, demográfiai folyamatok mellett a politikai vezetők személyes ambíciói is jelen vannak.

A Hamász egy éve, 2023. október 7-én törte át közel háromezer fegyveresével a Gázai övezetet Izraeltől leválasztó védelmi rendszert és támadta meg a határhoz közeli településeket. A támadás egyik legvéresebb helyszíne a Reim kibuc melletti Nova Music Festival volt, ahol a támadók 365 embert mészároltak le és 40 embert hurcoltak túszként Gázába.

A fesztivál résztvevői zömében 20-40 közöttiek voltak. Túlélőkkel a Telex is találkozott tavaly novemberben, erről helyszíni anyagainkat itt és itt olvashatja. A Kfar Aza kibucban végrehajtott mészárlás nyomairól helyszíni riporttal és videóval is beszámoltunk.

„Arrébb mozdítottam a holttesteket, és felkeltem. Nem embereket láttam magam körül, csak emberi testrészeket. Leszakadt kezeket, félbeszakadt törzset, lábakat”

– az alig 18 éves Jáhel óriási szerencsével élte túl a Hamász október 7-i támadását a Nova Fesztiválon. Amikor a légvédelmi szirénák megszólaltak, nem aggódtak, a Vaskupola védelme alatt úgy érezték, biztonságban lehetnek, legfeljebb a helyszínen lévő betonbunker óvóhelyre mentek be. Ez azonban csapdának bizonyult, hiszen arra nem számítottak, hogy a fegyveresek áttörnek Gázából, márpedig a rakéták, drónok csak előkészítették ezt az akciót. A bunkerekből azonban már nem volt hova menekülni, a fegyveresek egyszerűen gránátokat dobtak be – Jáhel csak azért élte túl, mert a bunker falánál volt, és a robbanást az előtte állók teste fogta fel.

A menekülők közül is rengeteg embert lelőttek a fegyveresek, sőt, távolabb is lesben álltak azokra várva, akik autóval eljutottak a főútra. „Én épp a kocsiban pihentem, amikor Mor beugrott mellém, és mondta, hogy tapossak a gázba. Nem kérdeztem semmit, rögtön indultam. Ekkor már hallottuk a lövéseket is magunk mögött” – idézte fel Ori, aki egy kávézóban dolgozik. Már a főúton mentek bő negyedórája, amikor egy lángoló autót láttak meg az úton. „Ki akartam kerülni, de előugrott egy fekete ruhás fegyveres, és egy egész tárat belelőtt az autónkba az M-16-osából.”

Ori a szélvédő alá húzódva, vakon nyomta a pedált, hogy kikerülje a támadót. Több kereke is kidurrant az autónak a lövésektől, a motor is zörgött, de pár száz métert még haladtak. Orit két lövés érte a felkarján, Mor viszont súlyosan megsérült, a fején érte találat, de életben volt. Haladni viszont nem tudtak, az autó sem bírta, ráadásul ott már több szétlőtt autó állt, az úton holttestek hevertek. „Csapda volt, ott várták a fegyveresek azokat, akik menekültek a fesztiválról”. Ori autójába nem néztek be a fegyveresek, egy idő után el is mentek. A kihívott mentőt azonban szintén támadás érte, kis híján eltalálta egy gránátvető az autót, amelyen Orit kimentették. Barátja, Mor addigra meghalt.

A Hamász támadása az izraeli védelmi erők (IDF) és a hírszerzés csúfos kudarcát is jelentette. Később lemondott Avi Rózenfeld izraeli hadosztályparancsnok is, aki a Gázai övezettel határos területekért volt felelős. „Október 7-én teljes kudarcot vallottam legfontosabb feladatomban. Az övezethez közeli izraeli települések több ezer lakosa, a Nova zenei fesztiválon részt vevő több ezer ember és az őrposztokon szolgálatot teljesítő katonák hosszú órákon át védtelenek voltak a Hamász számtalan útvonalon támadó több ezer terroristájával szemben. Azóta mindennap elszorul a szívem amiatt a súlyos ár miatt, amelyet civil lakosaink, katonáink és rendőreink fizettek, és amiatt, hogy elveszítettem számos barátomat” – írta feletteseinek címzett levelében a 30 évi katonai szolgálatot maga mögött tudó Rózenfeld.

A főtiszt mellett azonban sokkal inkább felmerül a politikai vezetés és személyesen a kormányfő felelőssége is. Tavaly március és július között az izraeli katonai hírszerzés négy levélben figyelmeztette Benjámin Netanjahut arra, hogy a Hamász támadásra készül. A kormányfő szerint azonban a jelentések csak részben és nem is hangsúlyosan említették meg a Hamászt, és a biztonsági kockázatokat illetően inkább megnyugtató képet jeleztek, Gáza felőli betörésről végképp nem volt bennük szó.

Izrael elmúlt 25 évéből Netanjahu összesen 15 évet töltött a kormányfői poszton, ezzel ő a leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke az országnak. A jobboldali Likud vezetőjének pozícióját azonban egyre inkább a radikális, vallásos, szélsőjobboldali politikai erők támogatásával sikerül megőriznie, háttérbe szorítva az Izraelt 1948-ban megalapító világi, kevésbé vallásos, hagyományos jobb- és baloldali társadalmi réteget. A Likud és a baloldali Munkáspárt váltógazdasága már a múlté, az újabb bevándorlók és az izraeli lakosság ultraortodox, radikális jobboldali része – demográfiai okoknál fogva is – egyre meghatározóbb az izraeli választásokon.

Netanjahunak eközben korrupciós ügyeivel is szembe kellene néznie, hatalma elvesztése esetén elítélése sem lenne kizárt. Ennek megelőzésére olyan, a demokráciát veszélyeztető igazságügyi reformot készült bevezetni, amellyel a kormány szoros ellenőrzése alá vonná a bíróságokat. A Hamász támadása előtt már százezres tüntetések voltak Netanjahu ellen, ezek október 7. után háttérbe szorultak. Teljesen azonban nem tűntek el, bár ezek az elmúlt év során inkább a túszok hazahozatalának követelésére indultak, felvetve, hogy a kormány nem tesz meg mindent a Hamász fogságában lévők kimentéséért, helyette előtérbe helyezi a Hamász fegyveres felszámolását. A miniszterelnöki rezidencia előtt október 7-én is voltak Netanjahu felelősségét hangoztató tüntetések.

Az egész izraeli társadalmat traumatizáló terrortámadások során a Hamász és a vele szövetséges gázai terrorszervezetek és milíciák fegyveresei összesen 251 embert raboltak el Izrael területéről. Voltak köztük idősek és kisgyerekek, a lerohant támaszpontokon szolgálatot teljesítő katonák és filippínó vendégmunkások, a Nova fesztivál bulizói és a Negev-sivatagban lakó arabok. A túszokat a Gáza alatti alagútrendszerekbe vitték, ahol részben kiemelt létesítmények és személyek élő pajzsaiként használták fel őket, részben pedig a Hamász alkupozícióinak javítását szolgálták.

A „Hozzátok őket haza” plakátokkal tele vannak Izrael közterei, ez köszönti a látogatókat Tel-Aviv repülőterén és ezek határozzák meg az izraeli tüntetések képeit is, amelyeken Netanjahu is kritikák célpontja.

„Az országom is kudarcot vallott. Mindannyian kudarcot vallottunk. Más megoldást kell választanunk, mert beigazolódott, hogy az az út, amelyen az elmúlt egy évben haladtunk, téves” – mondta a kormányfő rezidenciája előtti tüntetésen Gil Dickmann, akinek egy unokatestvérét rabolták el a Hamász fegyveresei. Unokanővére, Carmel Gat 11 hónapot élt fogságban, mielőtt az őt őrzők megölték. Halála előtt több tússzal együtt videóüzenetben kérte Netanjahut a tárgyalások folytatására és a bombázások leállítására.

Netanjahu a Hamász október 7-i áldozatainak felállított jeruzsálemi emlékműnél az évfordulón arról beszélt, hogy elkötelezett a túszok hazahozatala mellett. Említést tett a Hamász elleni harcokban elesett izraeli katonákról is és arról, hogy ma Izrael és a világ több pontján emlékeznek meg az elesettekre és a túszokra. A miniszterelnök gyertyát gyújtott, majd arról beszélt, hogy egy éve ilyenkor az ország „szörnyű mészárláson ment keresztül, de mi, a nép, oroszlán módjára felálltunk belőle”.

Netanjahu kitart a jelenlegi megoldás mellett, azaz folytatódnak a katonai akciók Gázában és már Libanonban is az Észak-Izraelbe rendszeresen rakétákat átlövő Hezbollah ellen. Tavaly októberben a legészakibb izraeli településekről a rakéták fenyegetése miatt kellett kiüríteni több mint 60 ezer embert, és az elmúlt hetekben a visszatelepítésüket a háborús célok közé emelték. A kormányfő vasárnap a libanoni határnál állomásozó izraeli erőknél tett látogatást, ahol arról beszélt, hogy a hadsereg ellenségre mért csapásait ámulattal figyeli a világ. „Együtt harcolunk és együtt fogunk győzni” – mondta Netanjahu, bár nem látszik, hogyan is érhetne véget a háború, amely a modern Izrael állam alapjait is feszegeti.

Az IDF rendszeresen bejelenti Hamász-parancsnokok likvidálását, július közepén megölték Mohamed Deifet, a szervezet katonai szárnyának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádnak a parancsnokát, az október 7-i terrortámadás egyik fő kitervelőjét is, a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Haníjét pedig Teheránban is likvidálni tudták. Azonban hiába fejezik le vezetését, hiába végeztek az IDF becslése szerint harcosainak felével, az izraeli katonai-nemzetbiztonsági elit egyetért abban, hogy „a Hamász egy eszme”, mely a katonai értelemben vett vereség után más formában – például egy decentralizált gerillamozgalomként – fog visszatérni.

Izrael ugyan súlyos csapásokat mért a Hamászra, páratlan akcióval bénította meg a Hezbollah kommunikációs csatornáit, likvidálta a libanoni terrorszervezet/milícia/árnyékállam vezetőjét, Haszán Naszrallahot, és fejezte le lényegében a teljes vezetését, ez azonban nem hozta belátható közelségbe a háború végét. Már csak azért sem, mert nem világos, mi lehetne az elméleti politikai lezárása a konfliktusnak, hogyan kellene kinéznie a Közel-Keletnek, ha a kétállami elképzelés – az Izrael mellett létező önálló Palesztin Hatóság gondolata – halott.

A Budapest pesti oldalával azonos méretű, 2,2 millió embernek eddig otthont adó Gázai övezet korábban is súlyos szociális válságban élő, humanitárius segélyre szoruló, elszigeteltségében valódi jövőt nem kínáló zárvány volt, amely kilátástalanságával biztosította a Hamásznak az utánpótlást is. A katonai akciók után a gázai palesztinok 90 százaléka menekültté vált, Gáza egyre kisebb és szintén nem teljesen biztonságos szegletébe szorulva. Soknak azóta rendszeresen helyet kell változtatniuk, sátrakban élnek.

A Hamász ha meg is roppant, felszámolása nem valósult meg, miközben sok palesztin civil halt meg a hadsereg akciói nyomán. Izrael hangsúlyozza a civileket élő pajzsként használó, parancsnoki központjait és raktárait civil épületek alá rejtő terrorszervezet közvetett és közvetlen felelősségét, és az IDF jelezte, hogy rendszeresen evakuálásra szólítják fel a palesztin civileket.

Mindez alapvetően befolyásolja Izrael nyugati megítélését is. Mennyi palesztinnak kell még meghalnia? – kérdezte már idén januárban az EU külügyi főképviselője. Josep Borrel szavai korábban ismeretlen mértékű kritikát jelentenek Izrael vezetésével szemben, ahogyan ezt jelezték decemberben Kamala Harris szavai is. Az Egyesült Államok alelnöke, aki azóta a demokraták elnökjelöltjévé lépett elő, a Gázai övezetből érkező képek, felvételek megsemmisítő erejéről beszélve közölte: „Túl sok ártatlan palesztint öltek már meg.”

Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök közleményt adott ki október 7-én. Szerintük az izraeliek és a palesztinok egyaránt megérdemlik, hogy biztonságban, méltóságban és békében éljenek. Harris és Biden is diplomáciai megoldást sürgetett, mindkét politikus megismételte, hogy az Egyesült Államok támogatja Izraelt abban, hogy megvédje magát Iránnal szemben. Biden azt írta, nem fognak megállni addig, amíg el nem érnek egy olyan tűzszüneti megállapodást Gázában, aminek keretében a túszok hazakerülhetnek, és Izrael biztonsága garantálva lesz.

Izrael október 7-e óta lerombolta a civil infrastruktúra egy jelentős részét is. Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének (UNRWA) vezetője műholdas felvételek alapján azt állította, hogy Gáza épületeinek kétharmada augusztusra megrongálódott vagy megsemmisült.

Vasárnap az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége arra figyelmeztetett, hogy a szétbombázott övezet területe mára „emberi lakhatásra alkalmatlan hellyé vált” az ott végbement pusztítás, az éhezés és betegségek miatt. A közvetlen pusztítás csak a Gázát sújtó humanitárius katasztrófa egy részét jelenti, ahogy az már a háború első hónapjaiban is látszott.

Ugyan több mint fél év alatt, az egyiptomi határnál található Rafah ellen májusban indított offenzívával Izrael formálisan az egész Gázai övezetet elfoglalta, azonban a 41 kilométer hosszú, és 6-12 kilométer széles területet nem tudta teljes egészében ellenőrzése alá vonni.

Annak ellenére, hogy a zsidó állam a gázai határsávot biztonsági zónává változtatta, magát a Gázai övezetet pedig egy bázisokból álló sávval kettévágta, az izraeli hadsereg célja nem elsősorban egy statikus megszálló jelenlét kialakítása, hanem a Hamász egységeinek és infrastruktúrájának szisztematikus megsemmisítése volt. Az erőit civil létesítményekben és a részben a mai napig működőképes alagútrendszerben megőrző Hamász azonban azóta is végrehajtott gerillaakciókat.

Az IDF az október 7-i évforduló előtti napokban újabb offenzívát indított Gázában, ezúttal az övezet északi részén, Dzsabaliánál, mert közlésük szerint arról kaptak információkat, hogy a Hamász arrafelé kezdte magát újjászervezni. Ezért újból elrendelték az északi rész evakuálását.

A Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium szerint a halálos áldozatok száma több mint 41 ezerre, a sebesülteké 97 ezerre tehető, de amikor ezekről a számokról beszélnek, összemossák a harcoló és civil áldozatokat, ezért például a súlyos emberáldozatokkal járó incidenseknél azonnal megindul a számháború arról, hogy a veszteségek mekkora hányada volt a civil.

Izrael vitatja az áldozatok számát és a civilek magas arányát a Gázai övezetben végrehajtott katonai akciókkal kapcsolatban. Az IDF hétfőn kiadott adatai szerint 2023 október 7. óta 728 izraeli katona halt meg, valamint 4576 sebesült meg. Az IDF szerint a Gázai övezetben 17 ezer Hamász-ügynököt és terroristát öltek meg.

Miközben Izrael folyamatosan hajt végre légicsapásokat a Hezbollah ellen Libanon déli részén és Bejrútot is rendszeresen bombázza, a Hezbollah pedig a veszteségei ellenére is rakétákat indít a zsidó állam felé, az izraeli vezetés hétfőn reggel közölte, hogy a Hamásznak a terrortámadás évfordulóján sikerült rakétákat lőnie a gázai határhoz közeli településekre, majd Tel-Aviv térségére is. Izrael szerint nagyobb légitámadás készült, de azt „légicsapások sorozatával nagyrészt meghiúsították”, csak néhány rakéta jutott át és csapódott be Holonban és a várostól keletre fekvő Kfar Habadban, két embert könnyebben megsebesítve. A hétfői rakétatűz az elmúlt hónapok legsúlyosabb ilyen jellegű támadása volt Izrael ellen Gázából, a Hamász minden bizonnyal az október 7-i terrortámadásuk egyéves évfordulójára készült ezzel.

Abban semmi meglepő nincsen, hogy az iszlám világban tüntetnek Izrael ellen – volt, ahol tavaly ünnepelve fogadták a Hamász véres támadását is. Izrael létét arab szomszédai közül csak Egyiptom és Jordánia ismeri el, az iszlám világ számos országa nem, többek között Pakisztán és Irán sem. Ezekben az országokban az elutasításnak nem volt hová erősödnie. Beszédesebb azonban az Izraellel szembeni nyugati kritika, amit nem lehet pusztán az antiszemitizmus vádjával elutasítani, már csak azért sem, mert ez a kritika magukat zsidóként meghatározóktól sem példa nélküli.

Ezek mutatják, hogy Izrael állam súlyos kihívás előtt áll a diplomácia téren is. A törésvonalak Izraelen belül – a társadalom radikális jobboldali, növekvő arányú ortodox közösségei és a világi, polgári jobboldali vagy baloldali szekuláris rétegek között – és az országon kívül, az Izraellel hagyományosan szolidáris nyugati világban is láthatóak lettek az elmúlt évben.

Korábban elképzelhetetlen volt az is, hogy Franciaország elnöke felszólaljon annak érdekében, hogy Izrael ellen rendeljenek el fegyverembargót. Emmanuel Macron ezzel a javaslattal a Frankofónia Nemzetközi Szervezete találkozóján állt elő, kezdeményezését Netanjahu szégyennek nevezte. De az Egyesült Államok minden kritikája ellenére is hangsúlyozza, hogy mindig támogatni fogja Izrael önvédelemhez való jogát, Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke pedig hétfőn kijelentette, hogy soha nem fogja engedni az izraeli fegyvereladások leállítását. „Azt, hogy megtiltsák az Izraelnek történő védelmi célú fegyverértékesítést, az egy évvel ezelőtti október 7-i történések után nem tudnám elfogadni” – mondta, hozzátéve, hogy az iráni támadásokra való tekintettel sem támogatna ilyesmit.

Netanjahu egy hétfői zárt ülésen izraeli sajtóértesülések szerint azt javasolta, hogy a Hamász és a Hezbollah ellen folytatott háborút nevezzék át „a feltámadás háborújának”. Netanjahu állítólag arról beszélt, hogy a mostani „Izrael legfontosabb háborúja”, amely biztosítja „Izrael jövőjét és garantálja annak biztonságát”. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Izrael akkor fejezi majd be a háborút, ha „minden célját elérte”, felszámolta a Hamászt és hazahozta a túszokat. Netanjahu szerint Izrael most azért harcol, hogy többet ne ismétlődhessen az meg, ami tavaly október 7-én történt. A kabinetgyűlésen gyertyát is gyújtottak az áldozatokra emlékezve, majd egy perc néma csend következett.

Miközben azt találgatja a világ, milyen választ adhat Izrael az Irán által múlt hét kedd este 180 ballisztikus rakétával végrehajtott, legsúlyosabb ilyen támadásra, a libanoni harcok folytatódnak. Az elmúlt két hétben az izraeli légierő néhány nap alatt megsemmisítette a Hezbollah elrettentő erejét adó ballisztikus rakétakészlet jelentős részét, végigbombázta Türosztól a Beka-völgyig az összes logisztikai és kommunikációs központot, és – a civil lakosságot sem kímélő – precíziós légicsapásokkal likvidálta szinte a teljes vezetést, köztük a Hezbollahot 1992 óta vezető Haszán Naszrallahot.

Egy héttel az október 7-i évforduló előtt megkezdődött a szárazföldi művelet is Dél-Libanonban. A kitűzött cél, hogy az Izraeli határnál lévő településeken élők visszatérhessenek otthonaikba, amiket a Hezbollah tavaly október 8-án megindult rakétatámadásai után kellett elhagyniuk. A libanoni egészségügyi minisztérium becslése szerint legalább 1100 libanoni halottja és csaknem 7000 sérültje van az elmúlt két hét izraeli offenzívájának, azonban a gázai adatokhoz hasonlóan a tisztánlátást Libanonban is nehezíti az, hogy a hatóságok nem választják szét a fegyveres és civil áldozatokat. Az 5,5 milliós országban több mint egymillióan hagyták el lakhelyüket, és igyekeztek biztonságosabb régiókba húzódni.

Izrael több korábbi támogatójával való szembekerülése tökéletesen megfelel az ország létét is elutasító Iránnak, illetve az általa támogatott szervezeteknek és politikai erőknek is, miközben a Hamász tavalyi terrortámadásának sokkja, a politikai folyamatok tehetetlenségi ereje viszi előre Izrael vezetését és a társadalmat is a háború útján, amelyet Libanonban és Gázában izraeli bombák, Izraelben pedig Iránból és szövetségeseitől érkező rakéták szegélyeznek.