Észak-Gázában nagy az elkeseredettség, amiért megint menekülni kell

2024. október 7. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael az október 7-es évforduló előtti napokban újabb offenzívát indított Gázában, ezúttal az övezet északi részén, Dzsabaliánál, mert közlésük szerint arról kaptak információkat, hogy a Hamász arrafelé kezdte magát újjászervezni. AZ IDF szombat éjszakától kezdődően légicsapásokat hajtott végre északon „fegyverraktárak, földalatti infrastrukturális létesítmények, terrorista sejtek és további katonai infrastrukturális létesítmények” ellen.

A Dzsabaliában lakó civileknek azt mondták, menjenek át Hán-Júniszban található al-Mavaszi humanitárius övezetbe, a CNN helyi tudósítása szerint azonban a sokan nem bíznak benne, hogy ez garantálni fogja a biztonságukat a múltbeli izraeli csapások miatt a kijelölt zónákban.

„Nem tudom, hová menjek” – mondta egy idős férfi a CNN-nek, aki állítása szerint 20 rokonát próbálja megvédeni a bombázástól. „Mit csináltunk? Vannak gyerekeink, asszonyaink, vannak idősek. Hová menjünk mindannyian? Mit kellene tennünk? Öljük meg magunkat? Ellenállunk, nem hagyjuk el északot, még akkor sem, ha itt halok meg” – mondta a tévéstábnak.

Fotó: Hamza Z. H. Qraiqea / Anadolu / AFP
Fotó: Hamza Z. H. Qraiqea / Anadolu / AFP

Az izraeli offenzíva tavaly őszi kezdete óta a Gázai övezetben az ENSZ becslése szerint 1,9 millió embernek kellett elhagynia lakóhelyét. Soknak azóta rendszeresen helyet kell változtatniuk, sátrakba élnek. Vasárnap az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége arra figyelmeztetett, hogy a szétbombázott övezet területe mára „emberi lakhatásra alkalmatlan hellyé vált” az ott végbement pusztítás, az éhezés és betegségek miatt.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!