Nem emberek voltak körülöttem, csak emberi testrészek, leszakadt kezek, törzsek, lábak

„Arrébb mozdítottam a holttesteket, és felkeltem. Nem embereket láttam magam körül, csak emberi testrészeket. Leszakadt kezeket, félbeszakadt törzset, lábakat”

– az alig 18 éves Jáhel óriási szerencsével élte túl a Hamász október 7-i támadását a legnagyobb mészárlás helyszínén, a Nova Fesztiválon, ahol a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó védelmi rendszeren áttört terroristák több száz fiatalt megöltek, és sokakat túszul ejtettek.

A túszok portréi sokfelé láthatók, már Tel-Aviv repülőterén is fényképeik fogadják a látogatót. A „Hozzátok haza most!” alapvető követelés lett, a felirat városszerte olvasható. A Hamász – amely a támadáskor 1405 embert ölt meg – több mint 240 túszt tart fogva a Gázai övezetben, amely ellen az izraeli hadsereg válaszcsapást indított, a légicsapások mellett október 27-én szárazföldi művelet is kezdődött.

A Hamász elleni küzdelem civil halottakkal jár

A Hamász irányítása alatt lévő palesztin egészségügyi minisztérium szerint 10 ezer felett az izraeli légi és szárazföldi csapások áldozatainak száma. A hadsereg folyamatosan nyomás alatt tartja a Hamászt – és elkerülhetetlenül a 2,3 milliós palesztin lakosságot is, amelynek közel fele kénytelen volt elhagyni otthonát, miközben a mindössze 365 négyzetkilométeres terület déli részén sem számíthatnak megfelelő ellátásra, kevés ivóvíz és élelmiszer érkezett a rafahi átkelőn, ami miatt az ENSZ humanitárius katasztrófára figyelmeztetett.

Az ENSZ főtitkára, António Guterres erről beszélve mind a Hamász támadását, mind az arra adott izraeli katonai választ elítélte, ami miatt viszont Izrael és az ENSZ viszonya vált feszültté. Guterres szerint szavait félreértelmezték, de megerősítette, hogy az izraeli csapások súlyosan érintik a civileket, a Gázai övezet gyermektemetővé válhat.

Izraelben a Hamász támadása mindent felülírt. A terrorista szervezet fegyveres úton való felszámolásának igénye mindennél erősebb – bár a felmérések szerint a szárazföldi művelet támogatottsága némiképp gyengült az első napokhoz képest, és Benjámin Netanjahu kormányfő utalt rá, hogy mégis felmerülhet a taktikai szünet, amelynek Izrael eddig a gondolatát is elutasította. Ez nem jelenti, hogy üdvözli az izraeli társadalom, ha a katonai akcióknak palesztin civil áldozatai vannak a Gázai övezetben, de sokak szerint a jelenlegi helyzetben ezzel a veszteséggel számolni kell, ám főleg azért, mert a Hamász élő pajzsként használja a civileket, lakónegyedekbe, kórházak közelébe rejtve el bázisait és kilövőállásait. Ezt a Hamász tagadja.

Csak filmet készített volna a buliról

De mit érezhet a Hamász támadásának túlélője, aki körül emberek tucatjai haltak meg a Nova Fesztiválon? Erről és az átélt borzalmakról beszélt Jáhel magyar újságíróknak Tel-Avivban.

A Gázai övezettől alig 15 kilométerre megrendezett fesztiválra két társával azért ment el, hogy egy rövidfilmet készítsenek a buliról.

„Épp amikor elővettük volna a kamerákat, rakéták jelentek meg az égen. Rengeteg rakéta, de hatalmas robbanásokkal megsemmisültek a Vaskupola rendszerétől, így senki sem pánikolt. Legyintettünk is az egészre, még nevettünk is. Hozzászoktunk ahhoz, hogy Gáza közeléből rakéták jöhetnek. Csak bosszúsak voltunk, hogy a fesztivált le kellett állítani.”

A rakéták tömeges útnak indítása azonban csak része volt egy nagyobb támadásnak, arra szolgált, hogy a védelmet időlegesen kiiktatva siklóernyőkön és motorokon a Hamász több ezer fegyverese átjusson a Gázai övezetből Izraelbe.

Jáhelék ezt még nem tudhatták, nyugodtan mentek a kocsijukhoz. „Elindultunk, de ekkor lövéseket hallottunk. Azt hittük, a hadsereg jelent meg a közelben a rakéták miatt. De aztán észrevettük, hogy a kocsinkat érték a lövések. Az egyik barátom a lábán meg is sebesült. Felgyorsítottunk, elhajtottunk egy közeli óvóhelyre.”

Gránátokat dobtak be az óvóhelyre

Az óvóhelyek megszokottak a Gázai övezet közelében. Betonból épített szűk, 8-9 négyzetméteres helyiségekről van szó, amelyek rakétatámadástól védenek, ha a Vaskupolán mégis átjutnának. Most azonban más volt a helyzet, egyszerre sokan voltak a menekülők, Jáhelék óvóhelyén harmincan zsúfolódtak össze.

„Kintről hallottuk a lövéseket, azt hittük, hogy már itt vannak a katonák, akiknek legfeljebb két-három Hamász-fegyveressel kell elbánniuk, és utána megmentenek minket. Így aztán nem nagyon féltem. Egészen addig, amíg hirtelen csend nem lett. Egy pár másodpercig tartott, aztán egyszerre csak hatalmas robbanás rázta meg az óvóhelyet. Azt hiszem, egy vállról indítható gránát találta oldalba.”

Ez még nem lett volna végzetes, csak az, ami ezután jött: egy fegyveres bedobott egy kézigránátot az ablaktalan, zsúfolt, szűk helyiségbe. A gránát a betondoboz közepén robbant fel. Majd még egy.

„Emberek robbantak fel, utána pedig bejött egy terrorista, és lövöldözni kezdett. Élőkbe, holtakba, mindenkibe. Én csak azért éltem túl, mert az óvóhely túlsó szélén voltam. Mivel sok ember volt előttem, rejtve voltam. Leguggoltam, mindenki rám zuhant. Tulajdonképpen a holttestek védtek meg a robbanástól.”

Jáhel felkelt, arrébb tolta magáról a holttesteket, leszakadt végtagokat, törzseket. „Megkerestem a barátomat, ő is a védettebb oldalon volt, holttestek alatt. Segítettem neki felállni. Mondtam neki, hogy muszáj innen elmennünk, mert visszajönnek és megölnek.”

Mindenki az életéért futott

A fegyveresek ekkor már 30-40 méterre voltak, egyelőre távolodtak. Jáhel autója az óvóhely mellett állt, de szitává volt lőve, nem tudhatták, hogy beindul-e, márpedig gyalogosan nem volt esélyük. A hadsereg ugyanis nem volt sehol, a fegyveresek háborítatlanul mészárolhattak.

„De így is voltak menekülők, akik az autójukhoz futottak, hogy elhajthassanak. Végül úgy döntöttem elfutok, és beugrom bárkinek a már beindított autójába. Pillanatnyi csönd volt, nekiiramodtam, de nem tudhattam, hogy van-e a közelben fegyveres. Később, egy videón láttam, hogy nem is messze tőlem állt egy, de eljutottam az első autóig, beugrottam az ablakon át, kiabáltam, a sofőrnek, hogy hajtson tovább. Csak ekkor láttam, hogy a barátom nem futott utánam. Nem tudtam, mi történhetett vele, talán nem mert nekiindulni. Véres voltam, csak annyit tudtam, hogy túl kell élnem valahogy.”

Az autóval eljutottak a néhány kilométerre lévő Netivotba. A Jáhellel lévő túlélők egyikének voltak a 40 ezres városban ismerősei – a településre a fegyveresek nem jutottak el, helyette néhány kibucban mészárolták le a civileket –, így ott maradtak aznap estig.

„Közben fel tudtam hívni a barátomat, egy másik autóban ő is kimenekült. Megmenekült a lábon lőtt harmadik barátunk is. Felhívtam apámat is, aki utoljára az óvóhelyen hívott, a robbanás után, de alig tudtam beszélni, csak a sebesültek kiabálását hallotta, azt hitte, én is meghalok.”

A Hamász a bűnös, de a hadsereg is hibázott

Jáhel hihetetlen nyugalommal beszélt az átélt borzalmakról, de úgy emlékszik, két héten át lázas betegnek érezte magát, ahogy a stressz lassan feloldódott benne. „Azóta egyszer volt rémálmom a történtekről: azt álmodtam, hogy valaki belopózik a szobámba, és gránátot dob alám. Erre riadtam fel.”

A fiatal most biztonságban érzi magát, szerinte a hadsereg felkészültebb, mint valaha, még egy ilyen hibát nem vét a védelem. „Most egy légy sem jöhet át sem a Gázai övezetből, sem Libanonból” – mondta.

De ez a biztonságérzet most törékenyebb, mint a támadás előtt. Az, hogy fesztivált szerveznek a Gázai övezet közelében, nem volt példa nélküli, biztosak voltak abban, hogy a fegyveresek nem törhetnek át, és a Vaskupola védelmet nyújt. A biztonság azonban október 7-én csődöt mondott.

„Igen, neheztelek a hadseregre és a kormányra. Talán, épp annyira, mint amennyire rossz érzéseim vannak a Hamásszal szemben. A hadseregnek meg kellett volna védenie bennünket. De nem tettek semmit” – mondta.

Miközben beszélt, a távolból két tompa dörrenés hallatszott: a Vaskupola semmisített meg egy rakétát.

Az újrakezdés nem a félelem vége

Ahogy a hadsereg újbóli felkészültségében bízik, úgy saját magában is egyre biztosabb: „Képes vagyok feldolgozni azt, ami történt, erősebb lettem. Szerencsém van, mert mindenki, akit ismertem, életben maradt. De van ismerősöm, aki közeli barátját veszítette el. Fogok még menni fesztiválra, eddig nem sokszor voltam.”

Jáhel azt is mondta, hogy ő a békét keresi. Ezért is próbált magyarázatot találni arra, miért ünnepelhették a Hamász támadását a világban több helyen is. „Szerintem egyszerűen nem értik, mi történt ott” – ha tudnák, nem fogadnák kitörő örömmel. Az újrakezdés azonban nem jelenti azt, hogy Jáhel ugyanolyan lehetne, mint előtte volt, mélyen benne maradt a bizalmatlanság, a veszélyérzet.

„A házunknál a támadás előtt nem sokkal építkezés volt, dolgozott ott négy palesztin is, akikkel jóban lettem. Viszont október 7. után sok civil palesztint hallottam nyilatkozni arról, hogy ha ott lettek volna a fegyveresek helyében, ők is megölték volna a zsidókat. Meg akarnak ölni, csak mert zsidók vagyunk. És most már nem tudom, bízhatnék-e abban a négy palesztinban vagy ők is készek lennének megölni.”