Sokak életét a lakásukhoz épített biztonsági szobák mentették meg

Egy izraeli nő, Mor, a Facebookról tudta meg, hogy a Hamász terroristái kivégezték a nagyanyját. Amikor szombaton a Hamász nagyszabású támadása idején megszólaltak a szirénák, felhívta az Izraelt és a Gázai övezetet elválasztó kerítéshez jóval közelebb élő idős nőt, hogy jól van-e, amire azt a választ kapta, hogy igen. Ezután Mor és családja bevonult a lakásukhoz tartozó biztonsági szobába, ahonnan csak akkor jöttek ki, amikor vége volt a rakétázásnak.

A nagynénje ekkor hívta fel Mor anyját, hogy nézze meg a Facebookot. A kerítésen átjutó Hamász-fegyveresek ellepték az idős nő kibucát, kivégezték Mor nagyanyját, levideózták a saját telefonjával, és a felvételt feltöltötték a saját profiljára.

Egy interjúban Mor megemlítette, hogy egy mamadba menekültek, és a hétvége során valószínűleg több ezer izraeli tett hasonlóképp. A köznyelvben elterjedt mamad igazából egy mozaikszó, a merhav mugan dirati rövidítése. Ez lényegében egy lakossági biztonsági szoba, amit azért építenek, hogy az embereknek egy vegyi vagy rakétatámadás esetén ne kelljen percekig rohanniuk a legközelebbi közösségi óvóhelyre.

Az öbölháború után az 1990-es években az izraeli vezetés arra jutott, hogy még jobban meg kell erősíteni a civil épületek védelmét, ezért az elmúlt húsz évben felhúzott vagy kibővített lakossági épületekben kötelező mamadot építeni.

Hogy néz ki egy ilyen a valóságban? Több verzió is létezik: lakóépületekbe például lehet mamadot vagy mamakot is építtetni. Ez utóbbi közösségi, szintenkénti óvóhely, de kialakításában nagyon hasonló egy mamadhoz, azaz

vastag, 20-30 centis, megerősített betonfala van, az ajtó egy hermetikusan záró acél páncélajtó, és az ablak is hasonlóan zár.

Az újabb épületekben a mamadokat gyakran egymás fölé építik, hogy egy szívós gerincet adjanak a magasabb épületeknek. Így egészen hasonlóan működik, mint a bombázások, rakétázások során óvóhelyként használt lépcsőházak, amik általában szintén megerősített betonból vannak, és sok tartóoszlop vagy -fal veszi körül őket.

Bár szabályozásban korlátozták, hogyan is kellene kinéznie egy ilyen szobának, az alapterületen (nagyjából 5×4 méteres) és a falak kialakításán kívül sok ember nem mindent vett komolyan. Sokan egy egyszerű szobaként használják a helyiséget, ami nem csoda, hiszen egy mamad kialakítása az építkezés árát akár 8-14 százalékkal is megdobhatja.

Emiatt a lakók néha az előírásoktól meglehetősen eltérően dekorálják a szobákat. Van, aki egy kisebb faajtót is beszerel, hogy az acélajtó folyamatosan nyitva lehessen, de a Times of Israel szerint néhány vállalkozó azt ajánlja, hogy ne is rakják fel a több száz kilós acélajtót, hanem tegyék félre, és elég akkor feldobni, amikor szükség van rá – nem kell magyarázni, hogy ez egy váratlanul érkező veszélyhelyzetben miért nem működőképes megoldás. Emellett nagyon dekorálni sem lenne szabad a belső terét, mégis van, aki vizet vezettet be, polcokat és lámpákat szerel fel – ezek mind kockázatot jelentenek egy esetleges támadás esetén.

Akár a ház is leéghet, a mamad megmarad

Ettől függetlenül tényleg sokan köszönhetik egy biztonsági szobának, hogy életben maradtak a hétvégi támadások során, mint például a brit–izraeli Labbanék és tíznapos fiuk, Kai. Ők Nirimben laktak, nagyjából 2,5 kilométerre a gázai kerítéstől, amikor a Hamász fegyveresei szombaton lerohanták az otthonukat. A támadás idején Uriel Labban, a felesége, Aimee, Kai és nagynénje, Deborah Mintz mind bemenekültek a mamadba. Végighallgatták, ahogy a fegyveresek lövöldözve végigmentek az utcájukon, majd a Hamász tagjai felgyújtották Labbanék házát és két autóját.

Az épület teljesen leégett, de a biztonsági szoba nem kapott lángra. Azonban a hő megolvasztotta az ajtó körüli szigetelést, így egy idő után füst kezdett el szivárogni a helyiségbe. A család kilenc órát töltött a mamadban, eközben az újszülöttet az ablakhoz emelték, hogy minél kevesebb füstöt szívjon be. Végül az izraeli hadsereg szabadította ki őket, és a kórházban végzett vizsgálatok alapján nem szenvedtek maradandó sérülést. Viszont az otthonukba nem tudnak visszatérni, mert a biztonsági szobán kívül minden leégett.

Ugyanígy járt egy másik brit–izraeli pár is. A mamad náluk békeidőben gyerekszobaként funkcionál, és amikor szombaton megkapták a riasztást, azonnal oda menekültek. Azonban nem voltak felkészülve a veszélyhelyzetre, se vizük, se élelmük nem volt. Végighallgatták, ahogy a támadók egyre közelebb érnek a házukhoz, és azt is, ahogy berobbantják a bejárati ajtót. A mamadba nem próbáltak meg bejutni, viszont az ő házukat is felgyújtották.

A férfi, Ben, azt mondta, hogy órákig feküdtek a földön, miközben a szoba egyre melegebb lett, és egyre több füst hömpölygött be az ajtó megolvadt szigetelésén át. Az arcukat a fiuk ágyneműjével takarták el, hogy minél kevesebb füstöt lélegezzenek be. Órákig feküdtek így, mire a védelmi erők elérték a kibucukat, de még hat órán át hallgatták a harcokat, mire izraeli katonák kihúzták őket az ablakon át. Végül tizenkét órát töltöttek a mamadban.

Hasonló történetek a szombati támadás idejéről és a korábbi évekből is szép számmal akadnak, de a mamadok fontosságát egy 2012-es eset is jól példázza. Amikor egy hatodik emeleti lakást talált el egy rakéta, az ott élők már mind a mamadban voltak. Ennek köszönhették az életüket, ugyanis az otthonuk szinte teljesen megsemmisült, a mamad viszont olyan jól működött, hogy még a könyvek sem estek le a falára erősített polcokról.

Sok mamad légkondival is fel van szerelve, hogy békeidőben is hűthető-fűthető legyen, valamint hogy az eszközzel segítsék a helyiség szellőzését. Természetesen a bejövő levegő olyan szűrőkön megy át, amik kiszűrik a vegyi fegyverekből származó gázokat. A légkondi azonban sokszor veszélyes is lehet: miközben izraeliek ezrei húzódtak a biztonsági szobáikba, a terroristák több száz civilt öltek meg és raboltak el, sokszor a mamadokba is megpróbáltak bejutni. Volt, aki azt írta a Facebookon, hogy nem merték bekapcsolni a légkondit, nehogy pont azzal hívják fel magukra a fegyveresek figyelmét.

Ugyanakkor még ezek, az új építésű ingatlanokban kötelezővé tett biztonsági szobák sem jelentenek százszázalékos, áthatolhatatlan védelmet.

Már javában zajlik a helyszínelés annak a zenei fesztiválnak a területén, ahol a Hamász-terroristák legalább 260 embert öltek meg. A fesztivál területén szintén volt óvóhely, de a legfrissebb információk alapján úgy néz ki, hogy a támadóknak sikerült behatolniuk az egyik ilyen helyiségbe, és valószínűleg nemcsak rálőttek az ott lévőkre, hanem egy gránátot is bedobtak közéjük.

Túlélők arról számoltak be, hogy több ilyen gránátos támadás volt, amit páran megpróbáltak visszaverni, a 23 éves amerikai Hersh Goldberg-Polin például szintén helyszíni beszámoló alapján sorra dobálta vissza a gránátokat, míg az egyik le nem robbantotta az alkarját. Egy anyagdarabbal elszorította a saját karját, és eszméleténél maradt. Azonban egy szemtanú szerint a Hamász fegyveresei kirángatták az óvóhelyről, és magukkal vitték Gáza felé.

A helyzet egyébként Gázában is hasonló, bár a helyieknek inkább a légitámadásoktól kell tartaniuk, és sokkal kevesebb idejük van óvóhelyre menekülni, mint mondjuk a Tel-Avivban élőknek. Arról nem is beszélve, hogy közel sincs annyi óvóhely, mint Izraelben, pedig a népsűrűség rendkívül magas.

A térségben ragadtak segélyszervezetek dolgozói is, közülük többen az ENSZ egyik óvóhelyén kerestek menedéket. A külföldi segélymunkásoknak azt mondták, hogy ne számítsanak gyors kimenekítésre. A Hamász terrortámadásaiban legkevesebb 1000-en haltak meg Izraelben, több mint 2000-en pedig megsebesültek, a Gázai övezetben 900-an haltak meg az izraeli támadásokban, 4600-an pedig megsebesültek.