A hatnapos háború elsöprő győzelmével önmagát hamis biztonságtudatba ringató Izraelt hidegzuhanyként érte 1973-ban Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadása. A jom kippuri háború 50. évfordulóján azután Izraelt ugyanolyan felkészületlenül érte a Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin terrorszervezet minden korábbinál nagyobb szabású terrorakciója, melyben a határkerítést áttörő több száz fegyveres órákig büntetlenül garázdálkodhatott izraeli területeken. Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan az ENSZ Biztonsági Tanácsának vasárnap ülése előtt joggal állította:
A szombati támadás volt Izrael 9/11-e.
Izraelben több mint 700-an haltak meg és több mint 2000-en megsérültek. 260 holttestet egy zenei fesztiválon találtak meg, 130 embert pedig túszul ejtettek. A válaszul megindított izraeli légicsapásoknak 493 halálos áldozatuk van a Gázai övezetben, a sebesültek száma meghaladja a 2700-at.
A terroristák régi célkitűzései valósultak meg
A szombat hajnalban indult véres támadás megvalósításáról keveset tudunk (a történéseket ebben a cikkünkben foglaltuk össze), és egyelőre szakértők is csak találgatni tudnak arról, hogyan kerülhette el az izraeli titkosszolgálatok figyelmét egy ilyen, minden korábbinál nagyobb szabású akció megszervezése, előkészítése és kivitelezése a világ talán legalaposabban megfigyelt, lehallgatott és ellenőrzött területén.
A Hamász azt állítja, hogy egy két éven keresztül szőtt megtévesztő akcióval altatta el Izrael éberségét. Azonban nem világos, hogyan halmozhattak fel a palesztin terrorszervezetek egy minden korábbinál nagyobb rakétakészletet. Nem világos, hogyan tudtak ilyen akadálytalanul szétspriccelni a határkerítés több ponton való átszakítását követően a palesztin fegyveresek. Nem világos, hogyan tudtak ilyen könnyedén elfoglalni ilyen sok védelmi és civil objektumot.
A Hamász nyíltan hangoztatott célkitűzéseit nem érdemes komolyan venni. A szervezet a hermetikusnak gondolt gázai határzár áttörését az övezet északkeleti csücskétől 90 kilométerre található jeruzsálemi al-Aksza szentély „felszabadításának” első lépéseként állította be, miközben az „Al-Aksza Vihar” néven emlegetett, néhány száz fővel végrehajtott hadműveletnek valójában esélye sincs bármiféle területi változás kicsikarására, az elfoglalt határ menti települések zömét az izraeli hadsereg egy nap alatt, a többit hétfőre visszafoglalta.
Az azonban világos, hogy a palesztin terrorizmus eddigi törekvései felől nézve a Hamász:
- A fenyegetést és pusztítást elvitte az izraeli utcákra és otthonokba, a közösségi médián terjedő beszámolók és felvételek útján azokkal is megízleltette a kiszolgáltatottságot, akik nem voltak közvetlen elszenvedői a terrortámadásoknak.
- A rengeteg lemészárolt ember mellett a Hamász több mint 100, a még radikálisabb Iszlám Dzsihád pedig 30 túszt ejthetett. A túszok révén a terroristák óriási zsarolási potenciálhoz jutottak – a 2006-ban elfogott Gilad Salitért cserébe 2011-ben az izraeli kormány nem kevesebb, mint 1000 foglyot adott át a Hamásznak. A hadsereg külön műveleti központot hozott létre a túszok kiszabadítására, és felröppentek olyan – Izrael által cáfolt – hírek is, miszerint a kormányzat Egyiptom közvetítésével tárgyalásokba kezdett a fogolycserékről. A túszok sorsát bonyolítja, hogy valószínűleg több helyre szórták őket szét, és nem is mindegyiküket a Hamász tartja fogva a Gázai övezetben. A tömeges túszejtés felborítja a szokásos izraeli katonai forgatókönyveket is, hiszen a palesztin szélsőségesek élő pajzsként is fel tudják őket használni a légicsapások ellen (ilyen esetről egyelőre nem érkezett hír), később viszont egy esetleges szárazföldi offenzívával szemben is.
- A terrorizmus eszkalációs sémája szerint szinte biztos, hogy eddig nem látott intenzitású válaszlépéseket provokál ki Izrael részéről. Az eddigi legnagyobb, 2014-es gázai konfliktus három fiatal zsidó elrablása és meggyilkolása után tört ki (az incidens ráadásul nem is fűződött közvetlenül a Hamászhoz), az akkori légi- és szárazföldi hadműveletek 2500 ember életébe kerültek. Ma egy alapból is palesztinellenes, zsidó szélsőségesek által dominált kormánykoalíció sokkal nagyobb veszteségre készülhet választ adni. Az agresszív izraeli válasz újabb szenvedéseket hoz a Gázai-övezetnek, ami viszont megerősítheti a Hamász legitimációját.
- Egy ilyen eszkaláció azonban kiszámíthatatlan diplomáciai lökéshullámokat indíthat útnak. A 2006-os libanoni háború óta az izraeli határon nem túl aktív Hezbollah például már néhány demonstratív belövés kíséretében beavatkozással fenyegette meg Izraelt egy gázai invázió esetén. De egy kirívóan véres háború megálljt parancsolhat az Izrael és az arab államok közti viszony konszolidációs folyamatának. És ez egyáltalán nem lenne ellenére sem a Hamásznak, sem más palesztin szervezeteknek, ugyanis úgy vélik – és nem alaptalanul –, hogy a közel-keleti békefolyamat maga alá fogja temetni a „palesztin kérdést”, azaz a jelenleg különböző entitásokba tagolva élő palesztinok államiságának eleve egyre esélytelenebbnek tűnő megvalósulását.
A korábbiaknál véresebb harcok jöhetnek
A Hamász nemcsak stratégiailag lepte meg Izraelt és a világot, hanem azzal is, hogy kilépett a kalkulált erőszak ciklusából.
Gáza és Izrael konfliktusai ugyanis – különösen 2014 óta – igen szabályozottan zajlottak. Izrael a Gázai övezetből történt 2005-ös egyoldalú kivonulása óta – a kolonialista ambíciók terepeként szolgáló Ciszjordániával ellentétben – igyekszik magát hermetikusan elzárni a területtől, egyetlen célja, hogy minimalizálja az ottani militáns szervezetek fenyegetését.
Például a Hamászét, mely annak ellenére, hogy alapszabályában rögzíti Izrael megsemmisítését, elkezdett államszerűen viselkedni, ahogy 2007-es hatalomátvétele után rászakadtak a ma már 2,3 milliós enklávé vezetésével járó kormányzati feladatai. A szemétszállításhoz vagy oktatáshoz hasonló állami minimálfeladatok ellátása mellett a Hamásznak időről időre tanúbizonyságot kellett tennie a Gázában fészkelő többi terrorszervezet, saját tagjai és a külföldi szponzorok előtt arról, hogy nem feledkezett meg saját terrorista identitásáról.
Amint úgy érezte a vezetés, hogy a Hamászt is támogató Irán bizalma kileng a rivális palesztin terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád irányába, netán nő a társadalmi elégedetlenség, akkor gyorsan átlőtt néhány száz rakétát az izraeli határon. Izrael persze nem hagyta annyiban az amúgy relatíve kevés pusztítást okozó provokációt, és erői demonstratív válaszcsapást mértek a terrorszervezetek infrastruktúrájára.
Ahogy az 2021-ben és 2022-ben is történt, rövid és egyenlőtlen harcot követően azután a Gázával nyugatról határos, Izraellel számos biztonságpolitikai kérdésben olajozottan együttműködő Egyiptom, illetve a Gázai övezetbe áramló segélyek fő forrásának számító Katar közvetítésével létrejött egy nem hivatalos tűzszünet – ami egészen addig tart, amíg valamelyik szervezet nem tudja feltölteni a rakétakészletét vagy nem érzi politikai szükségét az újabb hasonló támadásnak. A kalkulált erőszak olyannyira jellemző volt az elmúlt évekre, hogy tavaly például a Hamász teljes mértékben ki is maradt az Iszlám Dzsihád miniháborújából.
Mára kiderült, hogy a Hamász valójában soha nem mondott le alapvető célkitűzéseiről, és a konszolidáció és alkukészség bizonyos mértékben mindig is csak az ellenség altatását szolgálta, miközben – talán Irán és a Hezbollah tapasztalt tisztjeinek segítségével –
évek óta készült a nagyszabású támadására, mellyel teljesen új háborús szintre emelte a konfliktust.
Amint az izraeli hadsereg megtisztítja az országot az utolsó behatoló fegyverestől is, borítékolható egy nagyszabású hadművelet a Gázai övezet ellen. Izraeli politikusok pedig a Hamász vezetésének teljes likvidálását követelik, a Benjámin Netanjahu kormányfővel évek óta ellenséges viszonyban álló Avigdor Libermann nacionalista politikus például azt nyilatkozta, hogy a Hamász lefejezéséért kész belépni a kormánykoalícióba is. Joáv Gallant honvédelmi miniszter pedig már nem is a Hamászt, hanem az egész Gázai övezetet fenyegette meg:
Megváltoztak a hadviselés szabályai. A Gázai övezet súlyos árat fog fizetni, olyan árat, ami nemzedékeken át fog érződni.
Izrael a relatív stabilitást a létét veszélyeztető entitások elrettentésén keresztül tudta megőrizni; ha meg akarja őrizni az elrettentő képességet, akkor ahhoz látványos sikerekre és megtorló intézkedésekre lesz szükség.
Az elmúlt két nap légicsapásaiban is közel ötszáz palesztin vesztette életét. A Budapestnél kisebb területű tengerparti sávon több mint kétmillió lakos zsúfolódik össze, a terrorszervezetek infrastruktúráját gondosan az emeletes házak alá és közé telepítik, ráadásul az övezet fegyveresei sokszor nem viselnek egyértelmű megkülönböztető jelzéseket, a hadviselőket nehéz elválasztani a civilektől. Nem csoda, ha a korábbi konfliktusok tapasztalatai alapján a veszteségek 65-80 százaléka a civil lakosság köréből kerül ki. A Gázai övezetre elképesztő humanitárius katasztrófa leselkedik, különösen úgy, hogy Izrael ostromállapotot hirdetett, és felfüggesztette a terület víz-, gáz- és élelmiszer-ellátását.
A Hamász nemcsak hogy kockára teszi több tízezer palesztin életét, de mind a gázai, mind a ciszjordániai palesztinok (akik zömmel a rivális Fatah által vezetett Palesztin Hatóság alá tartoznak) életkilátásait is rombolja. A palesztinok alapvető életszükségleteinek fedezésében ugyanis nagy szerepe van a külföldi segélyeknek, márpedig a hétvégi terrortámadások után Ausztria bejelentette az általa évente folyósított 19 millió euró (kb. 7,4 milliárd forint) felfüggesztését, és Németország is felülvizsgálja saját, évi 250 millió euróra rúgó anyagi támogatását.
A gázai háborús konfliktus valószínűleg óriási hatást fog gyakorolni a háromféle igazgatási zónára tagolt, izraeli telepekkel teleszórt Ciszjordániára is. Szombatig ebben a régióban volt a legtöbb összecsapás; csak 2023-ban 247 palesztin és 32 izraeli áldozata volt az összecsapásoknak, rajtaütéseknek és terrorcselekményeknek. A feszültségek felcsavarásában közrejátszott egyfelől a korábban nem látott mértékű kormányzati támogatást élvező zsidó telepesmozgalom agresszivitása, illetve a másik oldalon a Palesztin Hatóság erózióját kihasználó terrorszervezetek megerősödése. Szombat óta a szórványos helyi összecsapásokban 11 palesztin vesztette életét, a 48 óra alatt mozgósított 300 ezer izraeli tartalékosból pedig jelentősen megerősítették a helyi határvédelmi és megszálló erőket, hogy elkerülhető legyen egy kétfrontos háború.
Súlyos politikai válságban találta Izraelt a terror
A konfliktus lehetséges kimeneteleinél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az izraeli politika évek óta képtelen megállítani a belpolitikai ellentétek éleződését, és a polarizációs spirált a 2022-ben megalakult, igen szélsőséges pártokat is magában foglaló hatodik Netanjahu-kormány csak felgyorsította a maga ellentmondásos reformtörekvéseivel.
A nemzeti tragédia és a sürgető feladatok rövid távon várhatóan egységbe kovácsolják a politikailag széthúzó, de biztonsági kérdésekben nagyrészt azonos platformon álló társadalmat. Több jobbközép párt pedig jelezte, megfelelő feltételek mellett kész nagykoalíciós megállapodást kötni Netanjahuval – például a korábbi vezérkari főnök Beni Ganc, akinek „Nemzeti Egység” nevű formációja jelenleg a legnépszerűbb párt.
Ennek ellenére a nemzeti tragédiával előbb-utóbb a kormányzatnak, különösen a magát minden választási kampányban a biztonság egyedüli garantálójának beállító Netanjahunak is el kell számolnia.
Netanjahunak eddig is zátonyok között kellett lavíroznia; nap mint nap egyezkednie kell komoly zsarolási potenciállal rendelkező szélsőséges koalíciós partnereivel, az igazságügyi reform miatt komoly tömegtüntetésekkel kell szembenéznie, ráadásul továbbra is zajlanak az ellene indított korrupciós perek. Netanjahut az izraeli politika nagy túlélőjeként persze nem lehet leírni, de egy ilyen méretű hírszerzési kudarc után minden bizonnyal nem csak a befolyásos katonai-titkosszolgálati elitben fognak fejek hullani.
1973-ban a legfelsőbb bíróság fejéről elnevezett Agranat Bizottság jelentése ugyan csak katonai vezetők felelősségét állapította meg, de a súlyos veszteségek és a háború első napjainak sokkja miatti közfelháborodás néhány hónap alatt Golda Meir kormányának bukásához vezetett. Az év első felében sokan figyelmeztettek arra, hogy a Netanjahu-koalíció jogállami normákat fellazító igazságügyi reformjai biztonságpolitikai kockázatot is hordoznak magukban; maga Joáv Gallant honvédelmi miniszter is azt mondta, a folyamatosan táguló társadalmi hasadék már a hadsereg és a titkosszolgálatok működésében is érezhető.
