A terrorfészekben bizarr mesterlövész várt az izraeli kommandósokra

2023. március 9. – 16:37

A terrorfészekben bizarr mesterlövész várt az izraeli kommandósokra
Bajtársa tartja az ablakból egy Ciszjordániába csempészett M-16-ossal tüzelő terroristát. A fegyveresnek a kép készítésekor már csak percei voltak hátra, a fal mögött ugyanis a lakásba való behatolásra készülő izraeli egység egyik tagja várakozik – Fotó: Raneen Sawafta / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Álruhás izraeli kommandósok végeztek csütörtökön az Iszlám Dzsihád három fegyveresével a Ciszjordánia északi részén található terrorfészek, Dzsenin közelében. Több izraeli rendvédelmi szerv is működtet a helyi palesztinok között elvegyülni képes, a helyi szokásokat és arab dialektust tökéletesen ismerő egységeket (ugye egy ilyen egységről szól a Fauda című izraeli sikersorozat is), a hírek nem nevezték meg, hogy ezek közül melyik hajtotta végre az akciót.

A kommandósok két, az elhárítás információi szerint terrortámadásra készülő palesztin elfogására érkeztek a Dzsaba nevű faluba, azonban a két célpont tüzet nyitott a közeledőkre, és segítségükre sietett egy harmadik fegyveres is, aki egy mozgó autóból lőtt rá az izraeliekre. A kommandósok mind a három, pisztollyal, karabéllyal és robbanóanyaggal is felfegyverzett palesztinnal végeztek.

Palesztin gyerekek tanulmányozzák az izraeli akcióban alaposan kilyuggatott autót – Fotó: Raneen Sawafta / Reuters
Palesztin gyerekek tanulmányozzák az izraeli akcióban alaposan kilyuggatott autót – Fotó: Raneen Sawafta / Reuters

A csütörtöki rajtaütés előtt két nappal az izraeli hadsereg nagy erőkkel hatolt be Dzseninbe. Eredetileg egy zsidó telepesekkel végző terroristát akartak elfogni/likvidálni, azonban a városban tűzharcba keveredtek, és végül 6 palesztinnal végeztek, 10-et pedig megsebesítettek.

Ciszjordániát hivatalosan „menekülttábor”-ként szokás emlegetni, de ebben a menekülttáborban már a 1953 óta élnek Izrael 1948-as határain belülről elűzött palesztinok, és a generációk alatt az ideiglenes településből egy zegzugos utcákkal szabdalt, zsúfolt kisváros lett, ahol kevesebb mint fél négyzetkilométeren 13-20 ezer ember él. Mivel Dzsenin kilométerekre fekszik csak az izraeli határtól, ezért az utóbbi években rengeteg, Izrael határain belül elkövetett terrortámadás indult ki innen. Az izraeli hatóságok megalapozott gyanúja szerint a korrupt és a vegetáló Mahmúd Abbász elnök utódlásával elfoglalt Palesztin Hatóság lényegében átengedte a települést az Iszlám Dzsihádnak és más terrorista csoportoknak.

2023-ban eddig a legkonzervatívabb számítások szerint is minimum 74 palesztin vesztette életét izraeli rajtaütésekben (az rendszerint nem derül ki, közülük hányan voltak valóban terroristák), miközben 13 izraelivel végeztek – az áldozatok között volt két, buszmegállóban várakozó gyerek, akiket szándékosan gázolt el egy terrorista. Az eszkaláció jeleként szokás értékelni azt is, hogy az egyik palesztin merényletre válaszul mintegy 400 szélsőséges zsidó telepes rohanta meg a Nablúsz közelében található Huvara városát és három környékbeli falut; a településeken házakat, üzleteket rongáltak meg, több száz autót gyújtottak fel és egy palesztint megöltek. Videófelvételek és tanúvallomások alapján a Ciszjordániában rendfenntartó-adminisztratív szerepet betöltő izraeli hadsereg passzívan figyelte a randalírozást, amit a terület katonai parancsnoka később a „pogrom” jelzővel minősített (ami a fogalom terhelt előéletét tekintve Izraelben különösen keményen hangzik).

Az Izraelt megrázó válságokról, ezen belül az 1967 óta megszállás alatt álló Ciszjordániában kibontakozó újabb erőszakhullám hátteréről itt írtunk részletesen.

(via Times of Israel)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!