Ausztria felfüggeszti a palesztinoknak nyújtott mintegy 19 millió eurós segélyt, behívatták az iráni nagykövetet

2023. október 9. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztria felfüggeszti a palesztinoknak nyújtott mintegy 19 millió eurós segélyt – közölte hétfőn Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter. „A terror mértéke olyan szörnyű, hogy nem térhetünk vissza a megszokott kerékvágásba. Ezért az osztrák fejlesztési együttműködésből származó valamennyi kifizetést egyelőre jegeljük” – mondta Schallenberg az ORF rádiónak adott nyilatkozatában.

„Néhány nemzetközi reakció egyszerűen megdöbbentő volt. Az a tény, hogy Iránban ujjongó énekek hangzottak el, és hogy az iráni kormány hivatalosan gratulált a Hamásznak, az egyszerűen elviselhetetlen” – mondta az osztrák külügyminiszter, hozzátéve, hogy emiatt hétfőre behívatták az iráni nagykövetet a külügyminisztériumba, „hogy világossá tegyük számára, mit gondolunk az ilyen visszataszító reakciókról.”

(Der Standard)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!