Ezt kell tudni röviden a Gázai övezetről

2023. október 8. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

A Földközi-tenger partján található keskeny, gyakorlatilag egyetlen 2,2 milliós agglomerációt alkotó, palesztinok által lakott Gázai övezet 1967 és 2005 között izraeli megszállás alatt állt, a zsidó állam azonban ekkor – néhány zsidó telepet is felszámolva – egyoldalúan kiürítette a régiót, lényegében otthagyva azt a Palesztin Hatóságnak. A korruptsága mellett meglehetősen impotens Palesztin Hatóság uralmát azonban már 2007-ben megbuktatta a Hamász szélsőséges szervezet, amely azóta uralja a területet.

Az Izrael elleni emberrablásokra és rakétacsapásokra válaszul azonban egyre szigorodott az – egyébként Egyiptommal közösen fenntartott – izraeli gazdasági blokád, és menetrendszerűvé váltak a rapid háborúk, melyek az elmúlt 16 évben négy alkalommal is szinte teljesen megsemmisítették az övezet infrastruktúráját. Gázában a háborús pusztításoknak, a nemzetközi támogatásokat zsebre vágó Hamász észak-koreai szintű erőforrás-menedzsmentjének, illetve a gazdasági blokádnak köszönhetően állandóak a víz- és áramkimaradások, romokban áll az egészségügy, és a felnőtt lakosság alig ötven százaléka rendelkezik valamilyen munkával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!