Izrael az ENSZ-főtitkár lemondását követeli

2023. október 24. – 23:17

Másolás

Vágólapra másolva

António Guterres, a ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács keddi ülésén azt mondta, hogy a Hamász október 7-ei, „borzasztó támadása” nem indokolja, hogy Izrael „kollektív büntetést alkalmazzon a palesztinok ellen”. A kollektív büntetés egyébként háborús bűntettnek számít.

„Aggasztónak találom az emberi jogok egyértelmű megsértését, amit Gázában látunk”

– mondta, hozzátéve, hogy hamarosan elapadnak az ENSZ üzemanyag-készletei az övezetben, ami egy másik katasztrófához vezetne. Például több kórház is ezzel tankolja meg a generátorait, amik segítségével tudják biztosítani a sérültek és betegek ellátását. A főtitkár épp ezért tűzszünetet kért, hogy segélyszállítmányokat tudjanak küldeni a Gázai övezetbe.

Azt is megjegyezte, hogy az október 7-ei Hamász-támadás „nem vákuumban történt”, a „palesztinok 56 éve fojtogató megszállásnak vannak kitéve”.

„Végignézhették, ahogy a földjeiket bekebelezték a telepesek, erőszak vette őket körül, a gazdaságukat leszorították, a népüket kitelepítették és az otthonaikat lerombolták. Szépen lassan eltűnt a politikai megoldásba vetett reményük”

– mondta. Emiatt fontosnak tartja, hogy a felek elsősorban a civilekre vigyázzanak.

Ezt Izrael nem hagyta szó nélkül – írja a Guardian. Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete a Twitteren Guterres lemondását követelte. Szerinte a főtitkár beszédével azt mutatta meg, hogy „megérti a gyerekek, nők és idősek tömeges legyilkolását”, így nem való az ENSZ élére.

Később egy újabb Tweetben még azt írta, hogy a főtitkár teljesen elvesztette a régió valóságához való viszonyát, szerinte Guterres a „náci Hamász terroristák vérengzését” egy torz és erkölcstelen lencsén át látja.

Izrael külügyminisztere, Eli Cohen is megkérdezte Guterrest, hogy milyen valóságban él. Szerinte 2005-ben Izrael a Gázai övezet minden egyes miliméterét odaadta a palesztinoknak. Ez tulajdonképen igaz, azonban amióta a Hamász hatalomra került, a régiót körbevették egy fallal, és szigorúan ellenőrzik (és sok esetben tiltják) a ki- és bejárást, és blokád alatt tartják az elszegényedett régiót, ami az áramot, a vizet és az üzemanyagot is Izraeltől kapja – így tudták elzárni ezeket a csapokat a támadás után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!