EU külügyi főképviselője: Mennyi palesztinnak kell még meghalnia?

2024. január 22. – 11:01

Másolás

Vágólapra másolva

Mennyi palesztinnak kell még meghalnia mielőtt sikerül megállítani az erőszakot? – tette fel a kérdést a Guardian szerint az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben az izraeli, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszter jelenlétében. Joseph Borrel szerint a humanitárius helyzet rosszabb már nem is lehetne a 2,3 millió ember lakta Gázai övezetben, ahol hiány van élelmiszerből, ivóvízből, orvosságból, vagy egyszerűen takarókból, sátrakból, ahol az otthonának elhagyására kényszerült kétmillió palesztin meghúzhatná magát az egyre szűkülő biztonsági területen, az izraeli válaszcsapások fenyegetései közepette.

Joseph Borrell elnökölt az EU külügyminisztereinek megbeszélésén is, ahol a közel-keleti helyzet és ezzel párhuzamosan az Oroszország által megtámadott Ukrajnának nyújtandó 20 milliárd eurós segélyről tárgyalnak.

Borrell elmondta, hogy a Hamász által végrehajtott október 7-i terrortámadás után indított izraeli válaszcsapásnak már 25 ezer áldozata van. Kritizálta a két állami megoldást elutasító izraeli hozzáállást, jelezve, hogy ha nem jöhet létre önálló palesztin állam Izrael szomszédságában, akkor az az izraeli ellenőrzés kiterjesztéseként lesz csupán értelmezhető, és így csak növeli a biztonsági kockázatot.

Borrell korábban is kritizálta már Izrael Gázával kapcsolatos politikáját, sőt, legutóbb azt állította, hogy Izrael maga is éveken át pénzelte a Hamászt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!