Kamala Harris: Túl sok ártatlan palesztint öltek már meg

2023. december 2. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva

Támogatja az Egyesült Államok Izrael katonai céljait a Gázai övezetben, ám mégis magas helyről érte kritika ezeknek a céloknak a megvalósítási módját. Az Egyesült Államok alelnöke a dubaji klímakonferencián nevezte szívszorítónak mindazt, ami a Gázai övezetben történik. „Túl sok ártatlan palesztint öltek már meg” – idézte a CNN Kamala Harrist, aki a Gázai övezetből érkező képek, felvételek megsemmisítő erejéről beszélt.

Az alelnök szerint nem mindegy, hogyan védi meg magát Izrael, az Egyesült Államok a nemzetközi humanitárius jog betartását elengedhetetlennek tartja.

A Demokrata Pártnak tekintettel kell lennie arra is, hogy az Egyesült Államokban élő palesztinok sokkal inkább az ő, semmint a republikánusok szavazói, ám ha elfordulnak, az egyes helyeken sorsdöntő is lehet, aminek egy évvel az elnökválasztás előtt jelentősége van.

Az Egyesült Államokban 170 ezren vallják magukat palesztinnak, és további 430 ezren arabnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!