Három év pangás után most őrült ütemben nőnek az árak a kínai tőzsdén – itt van néhány ígéretes cég

Legfontosabb

2024. október 8. – 04:59

Három év pangás után most őrült ütemben nőnek az árak a kínai tőzsdén – itt van néhány ígéretes cég
Járókelők a hongkongi tőzsde épülete előtt – Fotó: Isaac Lawrence / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Három éven át szenvedett a kínai tőkepiac. Sanghaj és Hongkong tőzsdéi gyakorlatilag még mindig a 2021-es szint alatt állnak, de az elmúlt egy hónapban valósággal kilőttek az árak, Hongkong 32, Sanghaj 20 százalékkal drágult.

Vagyis azt lehet mondani, hogy nem is időzíthette volna jobban Hyomi Jie, a Fidelity International koreai származású portfóliómenedzsere budapesti előadását. Az amerikai Whartonon végzett, Szingapúrban dolgozó sztárbefektető, az FF China Consumer Fund portfóliómenedzsere alighanem az egyik legjobb ismerője a kínai cégeknek. Némi bevezető áttekintés után több olyan céget is bemutatott, amelyek sztorijaiból jól látszik, hogy milyen trendeket érdemes megjátszani Kínában.

Mint mesélte, Kínával kapcsolatban talán csalódást keltő lehet, hogy a GDP növekedése mostanában már csak körülbelül 4-5 százalékos, hiszen korábban 8-10 százalékhoz szoktunk hozzá. Az elmúlt időszak azonban bizonyította, hogy azért van spiritusz a piacban.

Igaz, az áremelkedéshez kellett némi monetáris lazítás (kamatcsökkentések), illetve várható további fiskális ösztönzés is, de mivel még további hasonló intézkedésekre számíthatunk, a kínai fogyasztókra optimalizáló cégek drágulása folytatódhat.

Terjed a hazai

Kínában a párt is ösztönzi, hogy a helyiek vegyenek kínai termékeket, de általánosságban jellemző a helyi márkák preferálása, elsősorban a fiatalok körében. Ráadásul a kínaiak, bár már csökken a számuk, egyre tehetősebbek, képzettebbek, így magabiztosabbakká válnak a saját kultúrájukkal, termékeikkel kapcsolatban.

A fiatalabb generációkra a világtrendeknek megfelelően jellemző, hogy több időt, energiát és pénzt fordítanak az élményekre, mint az árukra. A Kínában gyártott termékek minősége eközben sokat javult, noha a mai napig vannak olyan cégek, amelyek jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a kellemetlen konnotációk miatt elrejtsék a nemzetközi piacokon, hogy ők valójában kínaiak.

Mindenesetre a kínai cégek terjeszkednek, nemcsak a háztartási gépeknél vagy a szórakoztató elektronikában, de az elektromos járművek piacán is, amiről a Telex részletesen is írt.

Kínára emellett eléggé jellemző a fogyasztás polarizációja. A nagyon magas kategóriás, drága termékek és szolgáltatások jól teljesítenek, de a rendkívül kedvező árú online ajánlatok is sikeresek.

Előbbiben a Chanel, a Ferrari, a Cartier, vagyis nemzetközi márkák hangoztak el, de a Temu, ahogy nálunk, hazájában is nagyon hasít. A webáruház legutóbbi gyorsjelentése az elvárt hatalmas növekedéshez képest csalódást okozott ugyan, így az árfolyam megroggyant, de valójában így is példátlan az a gyorsaság, ahogy a kínai webshoprendszer meghódította a világot.

Nézzünk ezek után pár konkrét történetet és részvényt!

Proya: az átlagember kozmetikumai

A befektetési szakember bemutatott pár általa preferált kínai márkát. A Proya alapvetően egy kozmetikai cég, amelynek egy elég vegyes portfólióban amúgy vidámparkja és francia luxusétterme is van.

Hyomi Jie elmesélte, hogy egyszer két hetet tölthetett egy középosztálybeli kínai családnál, ahol megfigyelte, hogy az édesanya milyen kozmetikai szereket használ. Így tűnt fel neki a Proya, ki is próbált pár terméket, amelyek alacsony árúak, de jó minőségűek voltak.

Aztán, már elemzőként, rájött, hogy a vállalat legnagyobb előnye a neves versenytársakhoz képest az, hogy sokkal gyorsabb az innovációs üteme. A globális márkák, mint a L’Oreal és az Estée Lauder esetében évekbe telik, amíg megújítanak bizonyos termékeket, sok szabadalommal kell dolgozniuk, és minden egyes országban végig kell vinni a regisztrációs folyamatokat, és nehezebb is elengedni egy fejőstehenet, már kipróbált terméket.

A Proya azonban mindent tud a fogyasztóiról, hiszen 98 százalékban online értékesít, gyorsabban reagál, félévente pedig egy teljesen új szortimenttel jelentkezik. Érdekes, hogy a cég nem gyönyörű modellekkel reklámoz, nem azt sugározza, hogy aki használja a termékeit, az csodálatosan szép lesz, hanem a kínai nők keményen dolgozó fiatalabb generációjának kínál gyors, kissé funkcionális szépészeti megoldásokat. Viszont amíg egy nyugati cégnél jóval kevesebb ember dolgozik a közösségi médiás kommunikációkon, addig a Proya központjában vagy 30 szobában végeznek különböző ilyen célzott feladatokat.

Anta: a globális sportmárka

Aki szeret síelni, annak vélhetően ismerősen hangzik az Atomic síléc, vagy a Salomon síkötés. De vélhetően nem sokan tudják, hogy ezek a márkák – akárcsak a Fila – a világ legnagyobb forgalmú (vagyis az Adidast és a Niket is verő) sportszercégéhez, a kínai Anta Sporthoz tartoznak.

Ez a cég nagyon sok branddel dolgozik, nagyon sokféle sporttevékenységet fed le. Ahogy egy európai plázában elképzelhető, hogy az LVMH francia luxuscégnek 10-15 márkaboltja (például Louis Vuitton, Dior, Givenchy, TAG) is van, addig a kínai plázákban az Anta Sport lehet jelen 10-15 különféle üzlettel, ami nyilván a bérleti megállapodásoknál sem jelent rossz tárgyalási pozíciót.

Az Anta jó pár neves márkát megvett, másokkal joint venture-t, vegyesvállalatot hozott létre. Mint a szakember meséli, egy ilyen portfólióban gond nélkül megfér egymással az 500-600 dolláros kanadai Arc’teryx sportkabát és a 20-30 dolláros kínai no name brand.

A portfóliómenedzser elmesélte, hogy nemrég megkereste a cégalapító Ting Si-csungot, hogy szeretne vele beszélni. Ting úr a találkozáson elmondta, hogy az elmúlt egy évben egyetlen részvényelemző sem kereste, és készségesen állt rendelkezésre két órán át, hogy az egyes márkastratégiákról részletesen beszélgessenek – ez elképzelhetetlen lenne egy ekkora cégnél Nyugaton.

Shenzen Mindray: a demográfia nyertesei

A kínai fogyasztásnak összességében nem segít, hogy Kína elég gyorsan öregszik, 1,5 a termékenységi ráta, vagyis elég gyors ütemben szűkül a fogyasztói bázis. De vannak azért olyan ágazatok és vállalkozások, amelyek inkább profitálhatnak ebből az öregedési trendből. Ráadásul az egészségügyi szolgáltatások és berendezések piacán állami törekvés is az, hogy a kórházak a multinacionális márkák (például az amerikai GE) termékei helyett vegyenek hazait.

Mint hallottuk, ez a helyettesítési folyamat nagyon gyors. A Mindray már körülbelül 3 százalékos piaci pozícióval bír, de ez bővül. A cég betegfigyelő rendszerei jó minőségűek, és egyébként is sok különböző felszerelést és anyagot szállítanak a kórházaknak.

Atour: éljen az utazás

A Fidelity International menedzsere elmesélte, hogy amikor üzleti útra megy Kínába, akkor a város közepén, a bankokhoz és a centrumhoz közeli nyugati tulajdonú topszállodákban száll meg. De amikor magánúton van, szereti kipróbálni a helyi láncokat, és a kedvence a második legnagyobb, de a leggyorsabban növekvő lánc, az Atour.

Ez a cég annyira munkaerő-hatékony, hogy amikor télen megérkezett egy kisebb szállodába, mindössze egy emberrel találkozott a recepciónál, viszont neki belefért, hogy a megérkező és átfázó utasnak meleg teát készítsen. Amikor pedig vacsorát rendelt, azt egy robot hozta fel.

A vendéglátás és az utazás az a két szegmens, amelyben a legjobban nő a kínai belső fogyasztás. Mivel a kínai belföldi utazások zöme ma még üzleti, ha a kínai gazdaság gyengélkedik, azt gondolhatnánk, hogy ez a szegmens sem bővül. Ennek ellenére évről évre 25-30 százalékkal nő a belföldi turisztikai ágazat, állítólag leginkább azért, mert az egyre jobb kínai láncok piaci részesedést hódítanak el a drága, külföldi ötcsillagos szállodáktól.

Hogyan tovább?

A hatalmas növekedés más elemzőt is megszólalásra késztetett. Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a sanghaji Shenzhen CSI 300 index 2008 óta a legnagyobb heti emelkedést könyvelhette el a múlt héten, amivel nemcsak ledolgozta az eddigi egész éves veszteségeket, de 7,9 százalékos pluszba is került az év elejéhez képest.

Az élénkítés, így a különféle jegybanki kamatcsökkentések direkt módon hatottak a pénzpiacokra és a befektetési eszközökre, ahogyan azt is jelzik, hogy a gazdaságpolitika szemlélete is megváltozott.

Bár a lépések rövid távon biztosan segítettek stabilizálni a piaci hangulatot, az igazi próbatétel az lesz, hogy milyen fiskális intézkedések követik őket. A hatás – Kiss Péter szerint is – különösen pozitív lehet a fogyasztási cikkek piacán és a pénzügyi szektorban, azon belül is különösen a brókercégek és a vagyonkezelők forgalmára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!