Gombos Noémi
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van
Lázár Jánost a váci fórumon arról akartuk kérdezni, pontosan honnan és hogyan jutottak el hozzá és a Fideszhez is személyes szenzitív információk a gyöngyösi fórumán ellene tüntetőkről. A miniszter...
Toroczkai: Nem vagyunk olyan messze attól, hogy választást nyerjünk
Hiába nem tudott nagyra nőni a Mi Hazánk, követői szerint Toroczkai László semmit nem csinál rosszabbul Magyar Péternél. Sőt, szerintük április után a pártnak a mostaninál kétszer több képviselője...
„Orbán Viktor most úgy tökéletes, ahogy van”
Mátyás király óta nem volt olyan első embere az országnak, mint Orbán Viktor, a Tisza szavazói között pedig sok a hülye, mondták a Fidesz-kongresszus résztvevői.
Ezt már nem tudjuk lenyelni, sem mink, sem a nép
„Amit az útdíjból ellopnak, azt az utakba rakják bele!” – Több száz kamionos vonult fel hétfőn Budapesten, hogy a főutakra tervezett díjemelés ellen tiltakozzanak.
Tudomásul kell vennem, hogy a Mikulások is halandók
Sándor a sztrókjából felépülve próbál újra megtanulni beszélni és munkákhoz jutni, Lajos pedig a Szépművészeti Múzeumban teremőr. Két hivatásos Mikulással beszélgettünk.
Orbán spent weeks talking about the protective shield, and then Trump said there was no such thing
Péter Szijjártó admitted that no agreement had been reached about a financial shield, but a month ago, even he said that they had come to an agreement about it.
Orbánék hetekig magyarázták, hogy van védőpajzs, erre Trump közölte, hogy nincs
Szijjártó Péter elismerte, hogy nem állapodtak meg, egy hónappal ezelőtt viszont még azt mondta, hogy megállapodás született.
Család helyett egyelőre ilyen otthonokba viszik a kórházban hagyott csecsemőket
A miskolci intézmény megnyitóján azt mondták, hogy a lehető legjobb körülményeket alakították ki, az államtitkár pedig azt ígéri, hogy nem sokáig kell ilyen otthonokban maradniuk a gyerekeknek.
Szijjártó elismerte, hogy orosz energiacégek megvásárlásáról is tárgyaltak Moszkvában
A tolmács téves fordításáról a külügyminiszter azt mondta, hogy tud oroszul, és a hivatalos nyilatkozatok után kisegítette a miniszterelnököt azokkal az információkkal, amiket feljegyzett.
Gulyás Gergely: A mi képviselőink rendszeresen nyilatkoznak, amikor önök rohangálnak mikrofonnal...
Gulyás Gergely szerint Magyar Péter hülyének tartja a jelöltjeit, Orbán Viktor pedig soha nem tiltotta meg a fideszes képviselőknek, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek.









