Már egymillióan menekültek el, robbanások Kijevben, leminősítette Oroszországot a Fitch és a Moody's

Legfontosabb

2022. március 2. – 07:15

frissítve

Már egymillióan menekültek el, robbanások Kijevben, leminősítette Oroszországot a Fitch és a Moody's
Rakétatalálatok nyomai lakóházakon, Kijev egyik külvárosában – Fotó: EyePress via AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Csütörtökön tartják az ukrán-orosz béketárgyalások második szakaszát.
  • Szerda este hatalmas robbanás rázta meg Kijev belvárosát.
  • Csütörtök hajnalban legalább négy további nagy robbanás volt Kijevben.
  • Orosz kézre kerülhetett a dél-ukrajnai, 300 ezres Herszon városa.
  • Zelenszkij elnök szerda éjjel új videóüzenetben biztatta további ellenállásra az ukránokat.
  • Háborús bűncselekmények miatt vizsgálat indul Oroszország ellen, miután 39 ország, köztük Magyarország kérte a harci cselekmények kivizsgálását.
  • Oroszország után Belarusz ellen is komoly szankciókat vezetett be az EU és az USA.
  • Folyamatosan lövik Mariupolt az oroszok, a helyieknek még annyi idejük sincs, hogy összeszedjék a sebesülteket.
  • Több mint kétezer civil halt meg a háborúban az ukrán hatóságok szerint.
  • Az ukrán védelmi tanács titkára szerint likvidálták az elnök megölésére küldött csecsen osztagot.
  • Ukrán médiaértesülések szerint az oroszok a 2014-ben elkergetett Janukovicsot neveznék ki ukrán elnöknek.
  • Ez a háború most lehetőséget ad mindenkinek felismerni, hogy mi az igazán fontos – Német Tamás és Ajpek Orsi riportja Beregszászról, a kárpátaljai városból, ahonnan a lakosság fele elmenekült.
  • „Üzenem a maguk miniszterelnökének, hogy bassza meg!” – élőben kapcsoltuk kollégáinkat, akik napokon keresztül dolgoztak Kijevben.
  • Se kütyü, se autó, se film, se sportruha – sorban lépnek fel Oroszország ellen az óriáscégek, íme a lista>>>
  • Történelmi mélypont: 383 forintnál az euró, további zuhanás a pesti tőzsdén.
  • Roman Abramovics, az angol Chelsea futballklub orosz milliárdos tulajdonosa közölte, eladja a csapatot.
  • A Fitch leminősítette Oroszországot. Sőt, a Moody's is.
  • A Netflix felfüggeszti összes oroszországi projektjét.
  • Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint már egymillió ember menekült el Ukrajnából.

Elnökségének első évértékelőjét tartotta az amerikai elnök, itt olvashatja részletes tudósításunkat róla.

Biden egyebek mellett azt mondta, „előre felkészültünk, hónapokat töltöttünk azzal, hogy koalíciókat építsünk ki a világ más szabadságszerető országaival, hogy szembe szálljunk Putyinnal. Megszámlálhatatlan órát töltöttem azzal, hogy egyesítsem európai szövetségeseinket. Előre megosztottuk a világgal, amit tudtunk Putyin terveiről, és hogy pontosan milyen hamis indokkal fogja majd igazolni az agresszióját. Oroszország hazugságaival az igazságot használva szálltunk szembe”.

…akkor azt ide kattintva teheti meg.

Az MNB éjfélkor adta ki a közleményét, és reggel 8-kor sajtótájékoztatót tart, amelyről mi is beszámolunk. Itt éri el az éjjeli cikkünket.

Kedd este 21 óra és szerda reggel 7 óra között történtek:

  • Kiderült, hogy melyik hét orosz bankot zárják ki a SWIFT néven ismert nemzetközi bankközi elszámolási rendszerből.
  • Az invázióban való szerepvállalása miatt Belarusz ellen is elkezdenek szankciókat kivetni egyes országok, az Egyesült Királyság és Japán nyitja a sort.
  • Masszív oroszellenes hullám indult meg a világcégek részéről, többek között az Apple, a Nike és a Boeing vezette ki termékei, szolgáltatásai hozzáférhetőségét Oroszországban, a Ford pedig közölte, hogy felfüggeszt orosz érdekeltségeit. De a nagy olajvállalatok is nekibuzdultak, a BP-től kezdve a Shellen át az ExxonMobilig sorra jelentik be, hogy kiszállnak orosz projektjeikből. Apropó olaj: hiába minden ellenkező célú erőfeszítés, szerda reggel már 110 dollárba került egy hordó.
  • A Világbank közben 3 milliárd dolláros segély Ukrajnába küldéséről döntött.
  • Oroszország pedig a határain belül tartaná a pénzt a szankciók miatt rendkívül érzékennyé és instabillá váló gazdasági helyzet miatt, szerdától tilos az országból kivinni 10 ezer dollárnál nagyobb értékű valutát.
  • Kína közölte: szívesen közreműködne a tűzszüneti tárgyalások előmozdításában, a kínai külügyminiszter telefonon tárgyalt is ukrán kollégájával.
  • Eközben a harci események sem álltak le. Zsitomirt bombázni kezdték, Kijev külvárosi részein robbanásokat lehetett hallani, Mariupolt helyi források és a brit védelmi minisztérium információ szerint körülzárták az orosz csapatok, Harkivot újra rakétákkal lőtték, majd repülőn érkezett orosz katonák szálltak le a városban.
  • Magyar idő szerint éjjel 3-kor elhangzott Joe Biden amerikai elnök State of the Union beszéde, amelyben nem meglepő módon sokat foglalkozott Ukrajnával. Biden egyik fontos, konkrét bejelentése az volt, hogy kitiltják az orosz repülőgépeket az USA légteréből. De az orosz oligarcháknak is megüzente, “ennyi volt”. “„Európai szövetségeseinkkel együtt felkutatjuk és elvesszük tőlük a jachtjaikat, a luxus ingatlanjaikat, a magánrepülőiket” – mondta Biden, aki szerint Putyin “elszámolta magát”. Ugyanakkor közölte azt is, hogy amerikai csapatok nem fognak részt venni az oroszok elleni ukrajnai összecsapásokban. (A teljes beszédet, amelyben természetesen nem csak Ukrajnáról volt szó, itt foglaltuk össze.)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!