Folyamatosan lövik Mariupolt az oroszok, a helyieknek még annyi idejük sincs, hogy összeszedjék a sebesülteket

2022. március 2. – 15:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi jelentések alapján már hajnalban megírtuk, hogy az orosz csapatok körbevették Mariupolt. A kikötővárosnál azóta is súlyos harcok folynak, sok az áldozat, és a vízellátással is gondok vannak. Vadim Bojcsenko polgármester szerint 12 órája folyamatosan lövik a várost az oroszok:

„Az Orosz Föderáció ellenséges megszálló erői mindent megtettek, hogy megakadályozzák a civilek kijutását a félmilliós városból. Ma még a sebesülteket sem tudjuk elvinni az utcákról, a házakból és a lakásokból, mert nem akarnak szűnni a lövések.”

Az Azovi-tenger partján elterülő, ipari központként is funkcionáló Mariupol kiemelt stratégiai célpont, heves harcok dúlnak itt a háború kezdete óta, hiszen az elfoglalása lehetővé tenné Oroszországnak, hogy folyosót hozzon létre a Krím és a szárazföld között.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!