Biden: Putyin borsos árat fog fizetni Ukrajna inváziójáért

2022. március 2. – 06:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Elnökségének első évértékelőjét tartotta az amerikai elnök, itt olvashatja részletes tudósításunkat róla.

Biden egyebek mellett azt mondta, „előre felkészültünk, hónapokat töltöttünk azzal, hogy koalíciókat építsünk ki a világ más szabadságszerető országaival, hogy szembe szálljunk Putyinnal. Megszámlálhatatlan órát töltöttem azzal, hogy egyesítsem európai szövetségeseinket. Előre megosztottuk a világgal, amit tudtunk Putyin terveiről, és hogy pontosan milyen hamis indokkal fogja majd igazolni az agresszióját. Oroszország hazugságaival az igazságot használva szálltunk szembe”.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!