Biden: Putyin borsos árat fog fizetni Ukrajna inváziójáért

2022. március 2. – 06:57

frissítve

Biden: Putyin borsos árat fog fizetni Ukrajna inváziójáért
Biden évértékelő beszédet tart az amerikai Kongresszusban – Fotó: POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök szerda hajnalban tartotta elnökségének első évértékelő beszédét – a State of the Union Addresst – az amerikai kongresszusban. Biden nagyjából egyórás beszédének első negyedóráját az orosz–ukrán háborúnak szentelte, és többek között arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin csúnyán elszámolta magát az ukrajnai invázióval, és borsos árat fog fizetni az agresszióért. Ezenkívül hivatalosan is bejelentette, hogy az USA lezárja légterét az orosz repülőgépek előtt.

„Hat nappal ezelőtt Vlagyimir Putyin meg akarta rengetni a szabad világ alapjait. Azt hitte, hogy a fenyegetőzései miatt azt tehet, amit akarhat. De csúnyán elszámolta magát – jelentette ki beszédének elején Biden. – Azt hitte, hogy bevonulhat Ukrajnába, és a világ majd nem tesz semmit. Ehelyett egy olyan falba ütközött, amire nem számított: az ukrán emberekbe.”

„Zelenszkij elnök és minden ukrán vakmerősége, bátorsága és elszántsága szó szerint inspirálja a világot – fogalmazott az elnök. – Polgárok csoportjai tankok útját állják el a testükkel. Mindenki a diákoktól a nyugdíjasokon át a tanárokig katonának állt, hogy megvédjék hazájukat.”

Biden arra kérte a jelen lévő politikusokat, hogy tapsolják meg a közönség soraiban (a first lady mellett) ülő washingtoni ukrán nagykövetet, akit ováció fogadott. „Mi, az Amerikai Egyesült Államok az ukrán nép mellett állunk” – jelentette ki.

Putyinnak és oligarcháinak is üzent Biden

Biden arról beszélt, hogy az orosz elnök „azt hitte, hogy a Nyugat és a NATO nem fog reagálni, és megoszthat minket itthon és Európában. De Putyin tévedett. Mi készen állunk, egységesek vagyunk, és azok is maradunk” – jelentette ki az elnök.

„Előre felkészültünk, hónapokat töltöttünk azzal, hogy koalíciókat építsünk ki a világ más szabadságszerető országaival, hogy szembeszálljunk Putyinnal. Megszámlálhatatlan órát töltöttem azzal, hogy egyesítsem európai szövetségeseinket. Előre megosztottuk a világgal, amit tudtunk Putyin terveiről, és hogy pontosan milyen hamis indokkal fogja majd igazolni az agresszióját. Oroszország hazugságaival az igazságot használva szálltunk szembe” – fogalmazott Biden.

Miután pedig beigazolódtak az amerikai hírszerzés vészjósló értesülései, és megindult az orosz invázió, a szabad világ országai most felelősségre vonják az orosz elnököt a tetteiért Biden szerint. „Putyin jelenleg jobban el van zárva a világtól, mint valaha” – jelentette ki az elnök, mire nagy tapsot kapott a teremben ülő politikusoktól.

Biden Putyin mellett szót ejtett az orosz elnök oligarcháiról is: „Azt üzenem az orosz oligarcháknak és a korrupt vezetőknek, akik dollármilliókat habzsoltak össze maguknak ennek az erőszakos rezsimnek köszönhetően: ennyi volt! Európai szövetségeseinkkel együtt felkutatjuk és elvesszük tőlük a jachtjaikat, a luxusingatlanjaikat, a magánrepülőiket.”

Biden ezenkívül hivatalosan is bejelentette, amit több amerikai lap is megszellőztetett a beszédet megelőző órákban:

az Egyesült Államok csatlakozik az EU-hoz és Kanadához, és kitiltja az orosz repülőgépeket az amerikai légtérből.

Fotó: Jabin Botsford / POOL / AFP
Fotó: Jabin Botsford / POOL / AFP

Az amerikai elnök ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok katonai, gazdasági és humanitárius támogatást nyújt az ukránoknak. „Több mint egymilliárd dollárt adunk közvetlen támogatásként Ukrajnának” – mondta Biden.

„De hadd legyek világos! Csapataink nem vesznek részt és nem fognak részt venni az orosz erőkkel folytatott ukrajnai konfliktusban. Csapataink nem azért mennek Európába, hogy Ukrajnában harcoljanak, hanem hogy megvédjék NATO-tag szövetségeseinket abban az esetben, ha Putyin úgy döntene, hogy tovább nyomul nyugat felé” – jelentette ki Biden.

„Putyin erőszakot és káoszt szabadított el. És bár lehet, hogy sikereket ér el a harcmezőn, hosszú távon nagyon borsos árat kell fizetnie ezért”

– fogalmazott az elnök.

Biden azonban megnyugtatott mindenkit, a szankciókkal Oroszországot célozzák, és mindent megtesznek azért, hogy az Egyesült Államokban ne lehessen érezni a következményeit. Bejelentette, hogy ennek érdekében az Egyesült Államok és szövetségesei hatvanmillió hordó olajat szabadítanak fel a tartalékokból, mint azt már szintén megszellőztették az amerikai lapok a beszéd előtti órákban.

Biden arról beszélt, hogy tudja, hogy minden amerikainak nyugtalanítóak a hírek (utalva a háború gazdasági hatásaira). „De azt akarom, hogy tudjátok: rendben leszünk” – jelentette ki az elnök.

De, fund the police

Miután értékelte az ukrajnai helyzetet, Biden a koronavírus-járványról és annak hatásairól beszélt. Kiemelte, hogy mennyit segített az embereknek az 1900 milliárd dollár értékű mentőcsomagja, mely egyik első intézkedése volt elnökként. A mentőcsomag keretein belül például minden amerikainak adott a kormány 1400 dollárt (átszámítva kb. 432 ezer forintot) egyszeri juttatásként, valamint heti 300 dollárt kaptak munkanélküli segélyként azok, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat.

Biden szerint a mentőcsomag nemcsak anyagilag segítette az amerikai állampolgárokat, hanem rengeteg munkahelyet is teremtett, és a mentőcsomagnak köszönhető az amerikai gazdaság fellendülése is. „6,5 millió új munkahelyet teremtettünk, a gazdaság pedig tavaly 5,7 százalékkal nőtt, ami az elmúlt negyven év legerősebb növekedési üteme” – sorolta a sikereket az elnök.

Ezután Biden 13 hónapnyi elnöksége másik nagy sikeréről, a tavaly novemberben elfogadott 550 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési csomagról beszélt. Ez évtizedek óta a legjelentősebb állami beruházási program, amelyre az amerikai infrastruktúra megkopott állapota fényében szakértők szerint égető szükség volt. A törvény ráadásul kétpárti támogatással ment át a szenátuson, ami manapság ritkaság. Ez tekinthető a Biden-elnökség eddigi legnagyobb sikerének.

Az elnök szóba hozta a gyógyszerárak reformjának tervezetét is, mely benne volt a tavaly év végén kudarcba fulladt, nagyszabású Build Back Better-tervezetében is. Biden arról beszélt, hogy minden tizedik amerikai diabéteszes – itt példaként hozott fel egy 13 éves virginiai kisfiút, akit az évértékelőre is meghívott –, de sokan nem tudják előteremteni az inzulinra a pénzt. Ugyanis míg egy fiolányi inzulin gyártása nagyjából 10 dollárba kerül, a gyógyszergyártók ennek harmincszorosát is elkérhetik. Ez pedig Biden szerint nem mehet így tovább.

Biden kezet fog Nancy Pelosi házelnökkel – Fotó: SHAWN THEW / POOL / AFP
Biden kezet fog Nancy Pelosi házelnökkel – Fotó: SHAWN THEW / POOL / AFP

Biden beszélt arról is, hogy mivel már az amerikai lakosság 75 százaléka be van oltva, végre mindenki leveheti a maszkot, és újra működhetnek rendesen az iskolák és a vállalkozások. „Ezt azért tudtuk elérni, mert ingyenes oltásokat, kezeléseket, vizsgálatokat és maszkokat biztosítottunk” – fogalmazott. Az elnök hitet tett amellett is, hogy folytatni fogják az oltási programok támogatását a világ többi országában. „Eddig 475 millió adag vakcinát küldtünk 112 országba, többet, mint bármely más nemzet a Földön” – jelentette ki.

Biden szerint itt az idő, hogy a koronavírus helyett más problémák megoldására fókuszáljanak az amerikaiak. Például a rendőrség helyzetére. Az elnök a Demokrata Párt balszárnyával szembemenve kijelentette, hogy „mindannyiunknak egyet kellene értenünk abban, hogy a válasz nem a rendőrség finanszírozásának megszüntetése, hanem a rendőrség finanszírozása”. Ezenkívül arról beszélt, hogy be kell tiltani a támadófegyvereket és a nagy kapacitású, száz töltényt tartalmazó tárakat.

„Önök szerint a szarvasok kevlármellényt viselnek?”

– tette fel az elnök a költői kérdést a félautomata fegyverek szükségességét pedzegetve.

Biden Putyin után a ráknak is hadat üzent

Biden beszédének vége felé megköszönte a júniusban visszavonuló Stephen Breyer legfelsőbb bíró szolgálatait is. A 83 éves liberális főbíró visszavonulását már hónapok óta szorgalmazták a demokraták, amíg ugyanis demokrata az elnök, és demokrata többség van a szenátusban is, addig a saját, fiatalabb jelöltjüket ültethetik a helyére (az amerikai legfelsőbb bírók kinevezése életre szól, tehát visszavonulásukig vagy halálukig töltik be pozíciójukat).

Breyert nagy tapsvihar fogadta a kongresszusban, amit látszólag ő is nehezen tudott feldolgozni, ezzel pedig azonnal belopta magát sokak szívébe a Twitteren.

Biden múlt pénteken jelentette be, hogy Breyer helyére Ketanji Brown Jacksont jelöli, aki a legfelsőbb bíróság első afroamerikai bírónője lehet, ha jóváhagyja a szenátus. Az elnök beszédében Jacksont „a nemzet egyik legjobb jogi elméjeként” jellemezte, aki mindig a konszenzusra törekszik.

Biden ezenkívül beszéde végén felszólalt a transzszexuálisokat célzó konzervatív törvények és a gyerekek adatait gyűjtő techvállalatok ellen is. Végül pedig hadat üzent a ráknak, mely fia, Beau halálát is okozta sok millió amerikai mellett. Bejelentette, hogy nagyban fogják növelni a gyógyászati kutatások finanszírozását, hogy minél hamarabb megtalálhassák az olyan betegségek, mint a rák, az Alzheimer-kór vagy a diabétesz ellenszerét. A cél, hogy megfelezzék a rák halálozási rátáját a következő 25 éven belül.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!