Herszon polgármesterének üzenete alapján úgy tűnik, az oroszok kezére kerülhetett a város

2022. március 2. – 21:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amennyiben így van, a dél-ukrajnai, nagyjából 300 ezer lakosú város lehet az orosz hadsereg első nagy háborús sikere a február 24-én megindított invázió kezdete óta. Szerdán korábban arról érkeztek hírek, hogy az orosz hadsereg benyomult a városba, ezután azt is közölték, hogy elfoglalták a települést – ezt később Herszon polgármestere vitatta, mondván, még folynak a harcok a városért.

A BBC most arról ír Igor Kolihajev polgármester Facebook-bejegyzése nyomán, hogy a város szerda estére orosz irányítás alá került. Kolihajev arról ír, hogy az orosz hadsereg helyi idő szerint este 8 és reggel 6 között kijárási tilalmat vezetett be, az autók csak nagyon lassan közlekedhetnek, a lakosság pedig maximum kétfős csoportokban közlekedhet az utcán. Az élelmiszert, gyógyszereket és más ellátmányt szállító autók behajthatnak a városba.

Kolihajev a bejegyzésben azt is írja, hogy még az ukrán zászló lobog a fejük fölött, és hogy ez így is maradjon, bizonyos dolgokat be kell tartaniuk, illetve hogy azt közölte az orosz erőkkel, hogy az ukrán hadsereg nincs jelen a városban, csak civil lakók maradtak, akik ott szeretnének élni.

Herszon elfoglalása nemcsak azért lenne jelentős fejlemény, mert a 300 ezres kikötőváros lenne az eddigi legnagyobb város, amely orosz kézre kerül, hanem a fekvéséből adódóan is. Jack Watling katonai szakértő a BBC-nek azt mondta, Herszon az Ukrajnát kettészelő Dnyeper partján, stratégiai jelentőségű pozícióban található. „Ahogy az oroszok elkezdik elfoglalni a kulcsfontosságú városokat a Dnyeper mentén, képesek lesznek megakadályozni a nyugatról keletre tartó szállítmányokat, amelyek a Donbasz körüli közös hadműveleti területeken harcoló ukrán katonai egységek utánpótlását szolgálják” – mondta Watling, aki szerint ezzel Oroszország elkezdené megfojtani az ukránok logisztikáját.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!