Lázár János: Nekünk szentségtörés az is, ha valaki párhuzamot von az '56-os magyarok és a mai ukránok között
2024. október 23. – 09:12
frissítve
- Orbán Viktor három év után újra Budapesten, a Millenáris Parkban ünnepelte 1956 évfordulóját. Azzal vádolta az Európai Uniót, hogy bábkormányt akarnak az ország élére állítani, aminek a vezetésére meg is van a kiszemeltjük. Magyar Péter nevét egyszer se mondta ki, de „Manfred Weber kutyájaként”, igazi „aláíró fajtaként” jellemezte.
- Szerdán délután Magyar Péter megemlékezésére megtelt a Bem József tér, ahol Pongrátz Gergely 1956-os harcos unokaöccse is felszólalt. Onnan a Széna térre vonult át a tömeg, ahol a Tisza Párt elnöke mondott beszédet.
- Magyar Péter bejelentette: elkezdik kiválasztani a Tisza Párt 106 egyéni képviselőjelöltjét a következő választásokra, A magyarok hangja címmel társadalmi konzultációt indítanak. Rövid programot is hirdetett a 2026-os kormányváltásra.
- A Mi Hazánk Mozgalom a hegyvidéki Turul-szobor védelmében tüntetett. Toroczkai László „báránybőrbe bújtatott nyilvánvaló árulónak” nevezte Magyar Pétert.
- A Momentum fáklyás megemlékezést tartott a Magyar Rádió régi épülete előtt, ahol Tompos Márton arról beszélt, hogy Orbánék nem az '56-os hősöktől tanulták el a szabadság szeretetét, hanem Kádár Jánostól és más kommunista vezetőktől.
- Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy Orbán áruló, aki középen áll a gyilkos és az áldozat küzdelmében.
Szó szerint. A Párbeszéd-Zöldek parlamenti frakcióvezetője is ott van Magyar Péter rendezvényén a Széna téren. Tordai Bence a június 9-i választás napján jelentette be, hogy kilép a Párbeszédből.
Egy néhány perces videós visszaemlékezés után Rost Andrea operaénekes gitárkísérettel adta elő a Ha én rózsa volnék című dalt. A videós visszaemlékezés végén megjelent Orbán Balázs fotója is, amire hatalmas pfujolás volt a tömeg reakciója.
15 évesen az iskolájából vitték el a rendőrök, két évet töltött börtönben, a Katona József Színház művészét, Ujlaki Dénest így konferálták fel a Tisza Párt gyűlésén a Széna téren. Megemlékezett a hősökről, „akik 12 napra reményt adtak az országnak”, hogy annak idején mosolyogtak egymásra az emberek, segítették egymást. Sorolta, kik voltak 1956-ban és utána hősök, és kik besúgók, párttagok. „Persze mindig voltak Sztahanovok, és sajnos lesznek is” – mondta. Az '56-ban újságot szerkesztett, halálraítélt, majd enyhítést kapott Obersovszky Gyula temetéséről is említést tett, majd kérte a tömeget, fogják meg egymás kezét, gondolkozzanak és ne féljenek.
„1956 mindannyiunk közös története” – köszöntötte Péter Petra műsorvezető a Széna téren összegyűlteket. Elmondta, hogy tisztelettel emlékeznek október 23-ra, mert „ünnep, mikor egy nép megérzi, hogy hatalmasabb az elnyomónál”.
„1956-ban a magyarok nem féltek, ahogy mi sem félünk” – mondta a műsorvezető, amit a közönség „nem félünk” skandálással fogadott. Arról beszélt, hogy a gyerekek nem láthatják, hogy „megpróbálják elvenni a ragyogásunkat, nem láthatják, hogy félünk”.
A résztvevők közül többen hangosan fújolnak, miközben a kivetítőn Orbán Balázs híres szavait mutatják. Néhányan azt kiabálják, hogy hazaáruló, és hogy „nem félünk”.
A Csalogány utcáig áll a tömeg.
Nemzeti színű számokkal való visszaszámlálás után elkezdődött a műsor. Először a kivetítőn ifj. Lipták Béla ötvenhatos harcos emlékezett vissza október 23. történéseire, majd összevágtak archív felvételeket a Fidesz-közeli megmondóemberek, így Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója ellentmondásos, 1956-tal kapcsolatos mondataiból, oroszpárti momentumokból. Korábban a Telex is készített egy ilyen videót, itt megnézheti:
A tömeg eleje 16 óra után pár perccel a Széna térre ért, ahol Magyar Péter fáklyájával meggyújtotta az általuk felállított mécsest. Az emberek eközben még érkeznek a Margit körút irányából.
A Tisza Párt elhelyezett egy kivetítőt a Margit körúton is, elképzelhető, hogy a tömeg vége csak innen tudja majd követni a színpadi eseményeket.
Rövid időre megakadt a Mi Hazánk megemlékezése, mert az ölyv, amit a turult szimbolizálva röptetni kezdtek, először neki repült egy fának, majd hosszú percekig nem volt hajlandó visszamenni a solymászhoz, hanem leszállt a Böszörményi útra.
Novák Előd erre is megtalálta a felelőst: a kerület polgármesterét, akinek a szobor helyett „lenne még tennivalója bőven ebben a betondzsungelben”. A Mi Hazánk alelnöke aztán azt mondta, a madárnak nem esett baja.
A tömeg eleje már elhagyta az Átriumot a Margit körúton. „Árad a Tisza” és „mocskos Fidesz” skandálást is hallani a Tisza Párt megemlékezésén.
Novák Előd a XII. kerület közelben lévő önkormányzati épülete felé fordította az '56-os ágyút, és azt üzente a kutyapártos Kovács Gergely polgármesternek, hogy „inkább ezt a puskaport szívja”. Az ágyúlövést egyébként a Gyurcsány-kormány áldozataira emlékezve adták le. Ezután egy ölyvet vittek a térre, a turulmadarat szimbolizálva vele.
„1956 hőseire emlékeztünk Moszkvában” – írta ki Facebook-oldalára Magyarország moszkvai nagykövetsége. A képek alapján nagyobb fogadást tartottak, amit némi élőzene fűszerezett.
Az első sorban vonul Magyar Péter mellett a Bem téren felszólaló lengyel EP-képviselő, illetve a párt több fővárosi képviselője is, köztük Ordas Eszter frakcióvezető, valamint Barna Judit és Porcher Áron Somerville képviselők is.
Ukrán zászló, háborúpárti politikusok és Moszkva alázatos szolgái is szerepelnek a Tisza Párt rendezvényén felmutatott transzparenseken.
A Bem József téren ott volt Fekete-Győr András is, aki a napokban mondott le a parlamenti mandátumáról.
A Mi Hazánk '56-os megemlékezésén Novák Előd alelnöke díszlövést adott le egy ‘56-os ágyúval, majd azt mondta, „Magyarország a magyaroké, a Turul a miénk!”.
David Pressman amerikai nagykövet az X-en emlékezett meg 1956 emlékünnepéről. „1956 öröksége erőteljesen emlékeztet mindegyikőnk felelősségére – és mindannyiunk erejére –, hogy kiálljunk a zsarnokság ellen. Hallgassanak bele inspiráló beszélgetésembe Ungváry Rudolffal, aki mindezt első kézből tapasztalta meg.”
„A Fidesz- és az MSZP-kormányok közös szégyene”, hogy nem jelentek meg az ügynökakták, és nem vonták meg a kommunista „luxusnyugdíjakat” – kezdte ‘56-os beszédét Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, aki a Szabadság téri szovjet emlékmű eltüntetését is követelte. Novák felhozta Horváth Józsefet is, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetőjét, aki szerinte „az egykori spicliből” most a kormány emberévé válhatott.
Ezután Binder Csaba, a Hegyvidék mi hazánkos képviselője egy volt ‘56-os diák üzenetét olvasta fel, a Mi Hazánk megemlékezéseire visszatérő Pongrácz testvérek egyike üzente meg ebben, hogy felháborította ‘56-osként, hogy Magyar Péter nemzeti szimbólumokat használva „több ezer magyar embert tévesztett meg”, amikor szerinte nemzetinek adva ki magát beült „Pfizer von der Leyen” mellé.
Pongrácz üzent Orbán Balázsnak is, kikérte magának a miniszterelnök politikai tanácsadójának ‘56-ra vonatkozó, szeptemberi szavait, miszerint az ‘56-os forradalomból „tanultak a magyarok”. Magyar Péter említésénél a tömeg pfujolni is kezdett.
Novák ezután arról beszélt, hogy őt múltkor igazoltatták a rendőrök, mire a tömegből azt kiáltották válaszul, hogy „ott leszünk a barikádokon!”. A Mi Hazánk Novák beszéde után leadta az első díszlövést az ‘56-os korabeli ágyúval. „Magyarország a magyaroké, a Turul a miénk!” – mondta a lövés után Novák.
„Találkozunk a Széna téren, ami egy emblematikus helyszíne volt az '56-os forradalomnak” – mondta Magyar Péter a Bem téren összegyűlteknek. A Bem József utcán keresztül, a Margit körúton vonulnak el a térig. Péter Petra azt kérte, hogy semmilyen provokációnak ne üljön fel senki, nyugodtan és békésen vonuljanak végig.
Pongrátz Ernő, Pongrátz Gergely 1956-os harcos unokaöccse is rövid beszédet mondott a Bem téren, egy telefonról olvasta fel beszédét, némileg akadozva. Megemlékezett róla, hogy a Kossuth térről áthozták a forradalom lángját a Bem térre. Magyar Péter utána bejelentette, a Nagy Imre téren újra fellobban a forradalom lángja.
„Tudod, mi vagy te? Egy utolsó hazaáruló Orbán Viktorral együtt! Hazaáruló Attila!” – üvöltötte a Tisza Párt Bem téri rendezvényén egy férfi Császár Attilának, az M1 riporterének a Hvg.hu videója szerint. „Magyar vagyok, nem hazaáruló, mint ti!” – mondta a férfi, akit aztán egy szervező állított le.
Megtelt a hegyvidéki Turul-szobor előtti tér délután háromkor a Mi Hazánk ‘56-os megemlékezésére. A szobor előtt a Böszörményi utat egy irányba lezárták, a Mi Hazánk turul- és 56-tematikus zenéket játszott a beszédek előtt. „A turul és ‘56 is a szabadság jelképe. ‘56 a szovjetek elleni harcé, a turul a szabad Magyarországé” – mondta Joó Tibor, a Mi Hazánk politikusa. Joó azt mondta, „kellett a változatosság”, illetve a Turul-szobor miatti politikai harc aktualitása miatt döntött úgy a párt, hogy áthelyezi a megemlékezését a Corvin közből ide.
Joó arról beszélt, hogy a magyarok mindig szabad nép voltak, ezt jelenti számukra a turul. A politikai harc szerinte felháborító, „nem lehet egy szent jelképet lebontani és berakni egy szoborparkba”.
Joó szerint most valamivel többen vannak, mint a többi ‘56-os megemlékezésen. Ő úgy látja, kijönnek most fideszesek is, olyanok, akik bizonytalan szavazói a kormánypártnak. Mire befejezi a mondatot, Mi Hazánk-szimpatizánsok sétálnak végig az úton, azt kiabálva, hogy „Ria-ria-Hungária”. A szervezők közben elmondják azt is, hogy hamarosan a szobor előtti villamossíneket is le fogják zárni, hogy oda is tudjanak állni az emberek.
„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” – mondta magyarul a Bem téren Michał Wawrykiewicz lengyel EP-képviselő.
A lengyel politikus arról beszélt, hogy a lengyelek és a magyarok is ugyanazt érezték: szabadulni akartak az oroszoktól. Wawrykiewicz elmondta, hogy tegnap még Strasbourgban volt, ott Tarr Zoltán hívta meg Budapestre. Felidézte, hogy tavaly ilyenkor választás volt Lengyelországban is, ahol akkor ugyanaz az érzés fogta el, mint most, Magyarországon.
„Péter azért hívott meg engem, hogy én is támogassak minden magyar embert a rezsim ellen – fogalmazott a képviselő. – Előbb vagy utóbb minden diktátor hatalma összeomlik.” Végül angolul arról beszélt, hogy itt az idő a békés átmenetre és a változásra. „Éljen soká a szabad Magyarország!”
A Bem rakpart teljesen megtelt emberekkel a tér közelében, az úttesten is egyre szorosabban állnak, pedig innen nem is látható a téren felállított színpad, illetve itt hangosítás sincs.
Magyar Péter három óra után nem sokkal a felállított színpadra lépett, arra kérte a rendőrséget, hogy állítsák le a villamosközlekedést a Bem téren. A Tisza Párt elnöke ezután Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt küldött nekünk egy rakat képet arról, milyen cinikus vagy vicces alkotásokkal emlékeztek meg az 1956-os forradalomról. A revolúció egyik fő helyszínén, a VIII. kerületi Corvin közben a kormánypárt és holdudvara oroszbarát nyilatkozatokat tett politikusairól helyeztek ki álemléktáblákat. Az elsőn Orbán Balázs látható „Nyalonc Balu” becenévvel, aki ellentmondásos nyilatkozatokat tett a forradalommal kapcsolatban, amiért utóbb bocsánatot is kellett kérnie.
Akit politikai komisszárnak írnak le, és „aki 1956 októberében a Corvin-közben hősies és gyors fegyverletételével számos orosz szuverenitásharcos és békefenntartó életét mentette meg”. (Alá odaírták angolul, de cirill betűkkel, hogy „ugyanez oroszul”.) A tábla állítója a valószínűleg nem létező „Igazolt Magyar-Orosz Békeharcos Világszövetség”.
Egy másik, emellé kitett táblán Bayer Zsolt, Bencsik András, Békés Márton, Somkuti Bálint és Szijjártó Péter neve is szerepel hasonló indoklással.
Azt is megtudtuk a párt emailjéből, hogy nemcsak Budaörsön festettek az útra, kátyúk köré lyukas zászlót, hanem Székesfehérváron, Kecskeméten, Győrben és Budapest XV. kerületében, Érden pedig egy hajdani korlát lyukas betonpillérei köré mázoltak nemzeti színeket. Íme a kecskeméti alkotás a megadást jelképező fehér zászlóval, valamint az 1956-tal kapcsolatos mondatai miatt Orbán Balázs-stílusú álbankjeggyel.
A Mi Hazánk kezdeményezésére tizenhét hazafias szervezet demonstrál a XII. kerületi Turul-szobor védelmében.
A Mi Hazánk Turul térré nevezné át az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő területet, ahol a szobor áll. Egy lyukas magyar zászlót tettek ki az emlékműre.
Háromszor posztolt a Facebookon Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az 1956-os nemzeti ünnep alkalmából, szerdán, első posztjában egy Tamási Áron-idézettel emlékezett meg az október 23-i eseményekről, másik két posztjában pedig a miniszterelnök beszédéhez kapcsolódott.
Ezeken kívül egy sztorit is kitett a Millenárison zajló rendezvényről kora délután. Külön posztban ismételte meg a miniszterelnök szavait: „nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot”.
A miniszterelnök politikai igazgatója szeptemberben beszélt a Mandinernek, hogy '56-ból tanulva mi nem szálltunk volna úgy szembe az oroszokkal, mint ahogy azt tették az ukránok. Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy mi „pont ‘56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség”.
Magyar Péter és a tiszások úgy vonulhatnak ma a Bem térről a Széna térre, hogy több közvélemény-kutatás szerint is mindössze pár százalékra van a támogatottságuk a Fideszétől.
A Tisza Párt pár nappal Orbán Balázs mondatai után ráadásul jelképének választotta '56 legismertebb szimbólumát, a lyukas zászlót, pedig az ilyen nemzeti szimbólumokat eddig kisajátították a kormánypártok.
A 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között nem közlekedik rendezvény miatt. Pótlóbusz jár a Nyugati pályaudvar és a Margit híd, budai hídfő között – írja oldalán a BKK. A Margit körút Bem József utca és Széll Kálmán tér közötti szakaszát az autósforgalom elől is lezárták.
A délutáni események érintik a 17-es villamos közlekedését is, ami a Széll Kálmán tér és a Szent Lukács Gyógyfürdő között nem közlekedik. További forgalmi változásokról a BKK felületén olvashatnak.
A XII. kerületi Gesztenyés-kertben tartotta 1956-os megemlékezését Kovács Gergely polgármester. Kovács viccelődéstől mentes beszédet tartott, amiben a kerületi ötvenhatos hősökről is megemlékezett, majd közölte: „Ki számít lokálpatriótának? Úgy gondolom, hogy mindenki, aki helyben akar változást.” A cserkészek jelenlétében lezajlott koszorúzáson Kovács korábbi fideszes választási ellenfele, Fonti Krisztina, valamint a momentumos Hajnal Miklós is ott volt.
A Hvg.hu-nak sikerült a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével is beszélnie. A vitatott, Lázár János építési-közlekedési miniszter által műemléki védettséggel ellátni tervezett Turul-szoborról ezt mondta: „Egy Facebook-posztot elég nehéz jogi útra terelni, meg kell várni, hogy ez most milyen fajta védelem: ha ideiglenes védelem, akkor ezt közigazgatási bíróságon lehet megtámadni, ha pedig rendeletet alkotott, akkor az Alkotmánybíróságon.” A műemléki védelemről és a szoborról érdemes elolvasnia tegnapi cikkünket.
A szoborral kapcsolatban ki fogják kérni a kerületi lakosok véleményét is, ezt az újonnan alakuló részvételi iroda fogja végrehajtani. A radikális szervezetek által a Turul-szoborhoz meghirdetett október 23-i seregszemléről azt mondta: „Nem tudom, mit tudnak abban élvezni, hogy embereknek szomorúságot és fájdalmat okoznak, mert sokaknak vannak olyan emlékeik ebből a korból, ami miatt ez nekik elég fájó. De ha ilyen sokan vannak, hátha elviszik a turult Ásotthalomra.”