„Újra zsarnokság van” – utoljára szólalt fel a parlamentben Fekete-Győr András
2024. október 21. – 12:26
„Én országgyűlési képviselőként úgy döntöttem önszántamból, hogy ma fogok utoljára beszélni az önök parlamentje előtt” – mondta a napirend előtti felszólalásában Fekete-Győr-András, a Momentum országgyűlési képviselője, akit múlt csütörtökön felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. Fekete-Győr a bírósági ítélet után bejelentette, hogy nem várja meg, hogy az Országgyűlés a büntetés miatt megfossza a mandátumától, hanem átadja azt Cseh Katalinnak, a Momentum volt EP-képviselőjének.
A parlamentben hétfőn arról beszélt Fekete-Győr, hogy „az Orbán-rendszer által leuralt Fővárosi Ítélőtábla egy koncepciós perben” ítélte el őt, mert a rendszer ellen és a magyar munkavállalók érdekében tüntetett 2018-ban a Parlamentnél. Szerinte ez a történet a megfélemlítésről szól, és felszólalásában Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét idézte.
„Újra értjük, hogy miért félthetjük a munkánkat, a családunk megélhetését, az előmenetelünket ebben a rendszerben, ha ennek a hatalomnak nem tetsző módon viselkedünk” – fogalmazott Fekete-Győr, és arról is beszélt: ha a hatalom valamire rá akarja tenni a kezét, azt megteszi, és hazug propagandát indítanak bárki ellen. „Újra látjuk, hogy egzisztenciák törtek keresztbe, magyar fiatalok százezrei vándorolnak el Magyarországról. Látjuk és érezzük, hogy újra zsarnokság van Magyarországon. Minden gondolatban, minden ki nem mondott szóban és minden mozdulatban újra zsarnokság van.”
Fekete-Győr úgy látja: egyre több a párhuzam 1956 októbere és a mai Magyarország között. „A mai magyar kormány reggel, délben és este orosz érdekeket képvisel” – jelentette ki. Szuverenitásvédelmi Hivatal címén újra ÁVH-t működtetnek, amely egyik vezetője egy korábbi III/III-as ügynök, a Pegasus-botrányban pedig kiderült, hogy bárkit megfigyelhetnek és lehallgathatnak titokban. „Ez szégyen.”
A Momentum politikusa szerint a június 9-i választáson a választók azt üzenték, hogy elemi erejű változásra van szükség. „Én ott leszek ennek a változásnak az első soraiban akkor is, ha önök ezt nem akarják.” A felszólalását azzal zárta, hogy most kivonul a parlamentből. „Ne féljenek, önök is ki fognak. Csak önök nem önszántukból.” Fekete-Győrt követve a Momentum többi képviselője is kivonult a teremből.
„Ön nem egy politikai elítélt, egy elítélt politikus”
– a kormány nevében Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált. Szerinte köztörvényes bűncselekményt követett el Fekete-Győr, így teljesen jogosan ítélte el a bíróság. „A bíróság független döntést hoz, amit mindenkinek el kell fogadni, még egy politikusnak is akkor, ha köztörvényes bűncselekményt követ el.”
Hidvéghi arról beszélt: a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága nem egyenlő az erőszakkal, és nem lehet rendőrökre erőszakkal támadni. „Azt tudjuk, hogy a baloldal nagyon szeret az áldozat szerepében tetszelegni” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: Fekete-Győr ezt a baloldali hagyományt követi.
Szerinte a dicstelen története végéhez közeledő Momentum a baloldal történeti hagyományait folytatta, amikor bolsevik tempóban, erőszakos módon akarta magához ragadni a hatalmat. Fekete-Győrt Kun Bélával, Rákosi Mátyással, Kádár Jánossal és Apró Antallal hozta párhuzamba az államtitkár, de Gyurcsány Ferenc fenyegetőzéseit és a 2006-os „rendőrterrort” is felhozta példaként, amely szerinte beégett mindenki memóriájába.
„A dicstelen politikatörténetét a Momentumnak szerintem mi nem könnyezzük meg, nekünk nem fog hiányozni Fekete-Győr András a parlamentben” – mondta Hidvéghi Balázs, és azt javasolta a momentumos politikusnak, hogy legyen óvatos a következő két évben, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott.