Ujlaki Dénes: Mindig voltak Sztahanovok, és sajnos lesznek is

2024. október 23. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

15 évesen az iskolájából vitték el a rendőrök, két évet töltött börtönben, a Katona József Színház művészét, Ujlaki Dénest így konferálták fel a Tisza Párt gyűlésén a Széna téren. Megemlékezett a hősökről, „akik 12 napra reményt adtak az országnak”, hogy annak idején mosolyogtak egymásra az emberek, segítették egymást. Sorolta, kik voltak 1956-ban és utána hősök, és kik besúgók, párttagok. „Persze mindig voltak Sztahanovok, és sajnos lesznek is” – mondta. Az '56-ban újságot szerkesztett, halálraítélt, majd enyhítést kapott Obersovszky Gyula temetéséről is említést tett, majd kérte a tömeget, fogják meg egymás kezét, gondolkozzanak és ne féljenek.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!