Kampányüzemmódba kapcsolt Vitézy Dávid, pedig állítja, még nem biztos a főpolgármester-jelölti indulása

Kampányüzemmódba kapcsolt Vitézy Dávid, pedig állítja, még nem biztos a főpolgármester-jelölti indulása
Vitézy Dávid az Éjszaki Járműjavító egyik csarnokában, 2021. január 11-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetek egyik legtöbbször feltett kérdése volt, hogy Vitézy Dávid vajon elindul-e főpolgármester-jelöltként a júniusi önkormányzati választáson. November óta minden interjúban azt mondja, hogy bár sokan győzködik, még nem döntött, és időt kér. Decemberben azonban olyan médiaturnét indított, amilyenre keveseknek van lehetőségük ebben az országban. Múlt héten a kormánypárti Hír TV stúdiójából rohant át az ATV esti műsorába, három hét alatt több mint tucatnyi interjút adott különböző televíziós csatornákon, podcastműsorokban és online újságokban.

Mindemellett látványosan felpörgette a Facebook-oldalát is. Naponta osztja meg javaslatait, hogy szerinte a főváros vezetésének mit kellene másképp tennie. Megszólalt a Budapest-bérlet megszüntetéséről és a maxi-Dubajról, nyílt levélben szólította fel Karácsony Gergelyt, hogy vonja vissza a január közepén bevezetett járatritkítást, és felajánlotta a szakmai segítségét is a főpolgármesternek.

Mindezt nehéz nem úgy értelmezni, mint hogy a nyilvánosságban még kéreti ugyan magát Vitézy, valójában azonban már megkezdte a választási kampányát.

Az LMP hetekkel ezelőtt jelezte, hogy támogatná az indulását, Tarlós István pedig olyan pletykát is hallott, hogy a volt közlekedési államtitkárt közösen jelölné a Fidesz és egy ellenzéki párt. A Válasz Online cikke szerint a volt fideszes főpolgármester nyilatkozata az egyik oka annak, hogy Vitézy Dávid még nem jelentette be indulási szándékát. A lap úgy értesült: a bejelentéssel meg akarják várni, hogy a Fidesz megnevezze a saját jelöltjét.

Vitézy Dávid a Telexnek ugyanakkor állította, az aktívabb közéleti megjelenése nem a választási kampány része, és semmi köze ahhoz, hogy a főpolgármester-jelölti indulását mérlegeli. Ez még csak nem is példátlan szerinte – 2008-ban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) aktivistájaként a mostaninál is sokkal többször szólalt meg, amikor Demszky Gábor és Hagyó Miklós elkezdték ritkítani a járatokat Budapesten, de 2016-ban is legalább ugyanilyen sokat nyilatkozott a médiában, amikor Tarlós István és Dabóczi Kálmán nekilátott a járatritkításnak.

„Nem érzem úgy, hogy bármit másképpen csinálnék, mint ahogy nyolc vagy tizenhat évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetben.

Ha a városvezetés nem akarja, hogy kampánytéma legyen a járatritkítás, akkor egyrészt nem kellett volna bevezetni, másrészt ha már ez megtörtént, mihamarabb vissza kéne vonni. Utána egy szót se fogok szólni többet az ügyben” – mondta egy nappal azelőtt, hogy Karácsony Gergely múlt pénteken arra kérte a BKK vezetését, vonják vissza a járatritkítást.

Felméri, hogy mit lehetne jobban csinálni a fővárosban

Arról is beszélt Vitézy, hogy ő mindig kiállt, ha a közlekedés területén rossz döntés született, és ugyanúgy sokat szerepelt a nyilvánosságban tavaly nyáron, amikor Lázár János elrendelte a vasúti mellékvonalak bezárását, vagy tiltakozott fontos budapesti közlekedési beruházások leállítása és Lázár azóta elfogadott beruházási törvénye ellen.

Kérdésünkre megerősítette, hogy a főpolgármester-jelölti indulásáról még mindig nem döntött, és nem is akar határidőt szabni magának. Az elmúlt hetekben olyan szakemberekkel beszélgetett, akik olyan területekhez is jobban értenek, amelyekben neki kevesebb szaktudása van.

„Próbálom felmérni azt, hogy milyen helyzetben van a főváros, mit lehetne jobban csinálni, meg lehet-e haladni azt a fajta pártpolitikai harcot, ami most teljesen átitatja a főváros minden ügyét.”

Kérdéses persze, hogy a pártpolitikát el lehet-e egyáltalán kerülni a fővárosban. Pláne azután, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagjairól a júniusi választáson már pártlistákról döntenek a budapestiek. Arról pedig épp Tarlós István beszélt, hogy a mindenkori főpolgármester akarva-akaratlanul is része a nagypolitikának. A fideszes politikus szerint Vitézy a közlekedés terén már bizonyított, jó szakembernek tartja, ám Budapest vezetése ennél már sokkal összetettebb feladat. „Az ha valaki kreatív a közlekedésben, az szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy valaki jó főpolgármester legyen” – tette hozzá.

Vitézy arról is beszélt lapunknak, hogy a rendszerváltás óta nem történt olyan szintű leállás Budapest fejlődésében, mint amit most tapasztal. „Amióta én élek, olyan még nem volt, hogy egy darab kötöttpályás beruházás vagy nagyobb közterületi rekonstrukció se legyen folyamatban. Egy nagyon erősen érzékelhető leállás van.” Ebben Vitézy szerint egyforma felelősség terheli az új beruházás előkészítését el nem végző főváros vezetését és a fővárosi beruházásokat sorban leállító kormányt is.

Ha leállásról beszélünk, érdemes azt is felidézni, hogy Karácsony Gergely szerint a kormány a 2019-es önkormányzati választás óta mindent megtett a főváros kivéreztetéséért. A járvány alatt csökkentették Budapest egyik legnagyobb bevételi forrását, az iparűzési adót, miközben évről évre emelték a kötelezően befizetendő szolidaritási hozzájárulást. A főpolgármester tavaly áprilisban azt írta: a kormány három év alatt összesen 227 milliárd forintot vett el Budapesttől.

Vitézy azt mondta, hogy az esetleges indulásáról nem egyeztetett Karácsony Gergellyel, és határozottan állítja: a Fidesz sem kereste meg, még informális csatornákon sem üzentek neki. Az LMP és civil szervezetek kérték fel főpolgármester-jelöltnek, de beszélgetett más ellenzéki pártokkal is az elmúlt hetekben a főváros működtetéséről.

Kíváncsiak voltunk, hogy mivel tölti a napjait a Facebook-posztoláson és az interjúkon túl. Vitézy válasza szerint tanácsadóként és oktatóként dolgozik nemzetközi, közszférában működő közlekedési vállalatoknál. Az elmúlt időszakban megfordult például az amerikai New Jersey-ben, Törökországban és Szaúd-Arábiában is a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség színeiben. Társadalmi munkában pedig a Magyar Urbanisztikai Társaság közlekedési társaságát vezeti.

Kérdésünkre azt mondta, nem áll mögötte kommunikációs csapat vagy tanácsadó, aki segítené a közéleti brandépítését, a Facebook-posztjait is egyedül írja. A Válasz Online cikke szerint ugyanakkor Vitézy egykori munkatársaival már elkezdte tervezni a lehetséges választási programot és a szükséges kampányteendőket. A lap birtokába került a Pulzus közvélemény-kutató cég múlt héten készült felmérése, amely azt mutatja:

ha most tartanák a főpolgármester-választást, Karácsony Gergelyre a budapestiek 38 százaléka szavazna, Vitézy Dávidra 16, míg a fideszes fővárosi főispán Sára Botondra 18 százalék.

Igaz, a Fidesz még nem nevezte meg a jelöltjét, és nem tűnik túl valószínűnek a főispán indítása. Vitézy támogatottsága egy november végén készült Závecz felméréshez képest 8 százalékpontot nőtt, azaz meglátszik az aktívabb jelenlét eredménye.

Van benne ambíció, hogy Budapest jobban működjön

A 38 éves Vitézy Dávid bő húsz éve szólal meg aktívan közlekedési és fővárosi ügyekben, a főpolgármester-jelöltsége évek óta időről időre felmerül a nyilvánosságban. Vitézy nem vérrokona Orbán Viktornak, csak féltestvére, Vitézy Zsófia, jelenlegi kolumbiai nagykövet unokatestvére a miniszterelnöknek.

Vitézy nagyon fiatalon, 25 évesen lett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alapító vezérigazgatója 2010-ben. Agilis vezetőként sokat tett a közlekedési társaság fejlesztésért, és egy idő után Tarlós István akkori főpolgármesterrel is voltak konfliktusai. Tarlós potenciális riválist láthatott benne, és a konfliktus odáig jutott, hogy 2014-ben végül menesztette Vitézyt a BKK éléről. Tarlós akkor ironikusan „fiatal, elnyomott zseninek és egyszemélyes ötletgazda legendának” nevezte, akivel szerinte „a személyisége miatt lehetetlen együtt dolgozni”.

Később a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatójaként dolgozott, majd a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójának nevezték ki, ahol a Budapestet és agglomerációját érintő állami városfejlesztési és közlekedési beruházásokért felelt.

Vitézy 2022 májusában kormányzati pozíciót kapott: közlekedési államtitkárnak kérte fel Palkovics László miniszter. Miután a technológiai és ipari miniszter 2022 novemberében lemondott, Vitézy is távozott a kormányból. A közlekedési terület átkerült Lázár János minisztériumához, ahova nem ment át az államtitkár. Lázár ugyan azt nyilatkozta, hogy hívta Vitézyt, hogy dolgozzon neki, de ő nem ment, Vitézy viszont tagadta, hogy hívták volna.

Ettől a pillanattól kezdve aztán látványosan szembekerült az építési és közlekedési miniszter és a kormányzati döntéseket a partvonalról kritizáló Vitézy, kettejük csörtéjéről itt írtunk bővebben. Ettől függetlenül Vitézy neve az elmúlt hónapokban ismét a Fidesz lehetséges főpolgármester-jelöltjei között forgott, ő azonban szeptember közepén az Index podcastjában még azt mondta, nem keresték meg a kormánypárttól.

„Nem merült ilyesmi fel, és nem gondolkodom ezen”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy lenne-e főpolgármester. November elején aztán a Hvg.hu írt arról egy „neve elhallgatását kérő, prominens ellenzéki forrásra” hivatkozva, hogy az LMP tárgyal Vitézyvel, hogy őt indítsák Karácsony Gergely kihívójaként Budapesten. A volt közlekedési államtitkár akkor csak annyit válaszolt a lap megkeresésére, hogy nincs ebben az ügyben új mondanivalója ahhoz képest, amit korábbi interjúkban elmondott. Az ATV Egyenes Beszédben december elején azonban megerősítette, hogy Ungár Péter, az LMP társelnöke valóban megkereste. „Ez egy nagyon megtisztelő felkérés” – fogalmazott, hozzátéve: ez nagyon fajsúlyos döntés, és nem szeretné elhamarkodni.

December közepén a 444-nek adott interjúban már arról beszélt, hogy az LMP mellett több civil szervezet és közéletben aktív magánember is megkereste azzal, hogy „örülnének, ha megméretném magam a jövő júniusi választáson, és Budapest fejlesztése picit nagyobb lendületet, sokkal világosabb fejlesztői szemléletet kapna, mint ma”. Ezekre a megkeresésekre még nem mondott semmit, és az interjúban sem adott választ.

A lehetséges indulását lebegtette ugyanakkor, amikor a politikai ambícióiról beszélt. Mint fogalmazott, nincs közlekedési és városfejlesztési szakmai munka politika nélkül, hiszen az összes érdemi döntést a politika hozza.

„Van ambícióm, hogy ezekben a témákban még az életemben hatást gyakoroljak arra, hogyan mennek a dolgok Magyarországon vagy Budapesten. Ez nyilván összefügg a politikával.”

Pár nappal később az ATV Szigorlat című műsorában ismét arról beszélt, hogy nagyon megtisztelő felkérés, és bár nyilván nem szerencsés, ha nagyon hosszúra húzódik, de még mindig nem döntött. „Van bennem arra ambíció, hogy Budapest jobban működjön. Hogy ennek most van-e itt az ideje, és így van-e itt az ideje, ezt kell végiggondolni.”

Fotó: Vitézy Dávid / Facebook
Fotó: Vitézy Dávid / Facebook

Levélben szólította fel Karácsonyt: Budapest ennél többet érdemel

December közepén a Budapest-bérlet megszüntetése miatt került Vitézy a figyelem középpontjába, az év végén és január első napjaiban sorra fejtette ki a véleményét a médiában. „Évtizedes léptékű visszalépés formálódik és ebben a megoldásért, a megállapodásért a felelősség közösen terheli Karácsony Gergely főpolgármestert és Lázár János közlekedési minisztert” – írta az egyik Facebook-bejegyzésében. A Budapest-bérlet végül megmarad, erről hétfőn állapodott meg a Főváros és az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Miközben Vitézy igyekezett a kormánytól és a fővárosi vezetéstől egyaránt távolságot tartó szakértő képet építeni magáról a médiában, izgalmas pletykát dobott be a nyilvánosságba Tarlós István.

A Fidesz volt főpolgármestere azt hallotta, hogy a kormánypárt és egy ellenzéki párt közös főpolgármester-jelöltet indíthat Budapesten. Tarlós azt is elárulta, hogy ő nem opponálná Vitézy jelölését, de ez nem jelenti azt, hogy javasolja is.

Az LMP sietett leszögezni: elképzelhetetlennek tartja, hogy a Fidesszel közös főpolgármester-jelölt indításáról tárgyaljanak, a pletyka azonban kellő alapot adott ahhoz, hogy a párbeszédes Szabó Tímea és az LMP-s Ungár Péter egymásnak essen a Facebookon. „Összenő, ami összetartozik” – írta a Párbeszéd frakcióvezetője, aki szerint az LMP mára odáig jutott a „konstruktív” ellenzékiség szerepében, hogy „Budapest elfoglalása érdekében szövetkezik a Fidesszel”. Az LMP társelnöke erre úgy reagált: „ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk”.

A Budapest-bérlet körüli Lázár–Karácsony-csörte még véget sem ért, amikor január közepén kiderült, hogy a BKK hozzányúl több járat menetrendjéhez: fél-egy, illetve másfél perces ritkításokat vezettek be. A döntés kapóra jött a közlekedési szakértő Vitézynek, aki még magasabb fokozatra kapcsolta közéleti turnéját, amiről a Telexnek most is határozottan állította: nincs köze az esetleges főpolgármester-jelölti indulásához.

„Felszólítom Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy haladéktalanul vonja vissza a járatritkítási csomagot és vizsgálja felül a BKK akcióját”

fogalmazott a Facebook-oldalán. Később nyílt levelet is írt a főpolgármesternek, amelyben felajánlotta a szakértői segítségét. „Amikor a korábbi városvezetések hasonló, fűnyíróelven végrehajtani kívánt járatritkítási csomagokkal próbálkoztak, minden esetben felléptem a hibás tervek ellen – olvasható a levélben. – Bár a pártpolitika világában ez nem szokás, szakemberként a magam részéről örömmel ajánlom fel segítségem. Készen állok közreműködni a rendszer megjavításában, észszerűsítésében.”

Az elmúlt napokban többször is megszólalt a járatritkításokról, Facebook-oldalán például a következő, az erősen kampányszagú szöveget írta:

„Budapest ennél többet érdemel. A járatritkítás utasok százezreit érinti, nem játék, nem lehet egy egyszerű figyelemelterelő hadművelettel lezárni az ügyet.”

Amikor Karácsony végül pénteken meghátrált, és arra kérte a BKK vezetését, hogy vonják vissza a járatritkítást, Vitézy a saját sikereként is értékelte a döntést. „Ahogy korábban a Demszky-Hagyó és a Tarlós-féle városvezetés idején készült járatritkítási tervek idején, a közlekedési civil szervezetekkel közösen most is meg tudtuk védeni a közösségi közlekedési kínálatot.” A közösségi közlekedési hálózat természetesen mindig fejleszthető és optimalizálható szerinte, „ebben a segítségemre továbbra is bármikor számíthatnak a döntéshozók”.

Pár nappal korábban Rangos Katalin műsorában arról beszélt a Heti Tv-ben, hogy sokszor azt érzi: a megoldáskeresés és a megállapodás helyett kormányzati oldalról abban érdekeltek, hogy a vidék–Budapest-konfliktust élezzék ki, míg Karácsony az áldozat szerepében akar csak tetszelegni. Az a nagy kérdés szerinte, hogy ennek meghaladására van-e a budapesti választókban nyitottság, a politikában pedig tér és lehetőség.

„Ha igen, akkor valószínűleg bele fogok vágni. Ha nem, akkor pedig nem.”

Vitézynek még van pár hete mérlegelni, fontolgatni, átgondolni és közben építenie magát, hivatalosan csak április 20-án indul a kampányidőszak, ekkor rajtol az aláírásgyűjtés.

A Fidesz a mai napig nem nevezte meg a főpolgármester-jelöltjét. Orbán a decemberi kormányinfón azt ígérte: márciusig jelentik be a Fidesz jelöltjét. Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón ennél korábbi időpontot sem zárt ki. Azt már tudjuk, hogy DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd Karácsony Gergely újrázását támogatja, a Jobbik-Konzervatívok Brenner Kolomant, míg a Mi Hazánk Grundtner Andrást indítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!