A Momentum is beáll Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson

2023. november 30. – 10:16

A Momentum is beáll Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum is támogatja Karácsony Gergelyt a 2024-es önkormányzati választáson – jelentette be Gelencsér Ferenc, a párt elnöke Karácsony Gergellyel közösen. További megállapodásokat nem jelentettek be, de Donáth Anna szerint nem a Momentumon fog múlni, hogy egy 2019-eshez hasonló megegyezés jöjjön létre.

Közös sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, hogy a 2024-es önkormányzati választáson ők is támogatják Karácsony újraindulását. Gelencsér Ferenc arról beszélt, hogy a Momentum egy kompromisszumra kész párt, ezért Karácsonyt támogatják. „Az elmúlt négy évben Karácsony Gergely rászolgált arra, hogy a Momentum mint liberális párt Karácsony Gergelyt támogassa. Budapest szabad város, és az is marad” – mondta.

Donáth Anna arról beszélt, hogy egy jó együttműködés tudja előrevinni a várost. „Mi hiszünk az értékalapú együttműködésben, a viták előrevisznek, de ha nincs közös alap, akkor nincs miről vitázni, de nálunk megvan a közös alap” – fogalmazott. Elmondta, hogy egyedül az a kérdés, hogy ki és mit hajlandó feladni azért, hogy a szabad város szabad maradhasson.

„A végén nem a Momentumon fog múlni, hogy felálljon az a koordinált együttműködés, ami 2019-ben is.”

Karácsony Gergely megköszönte a Momentum támogatását, elmondta, hogy ez egy kölcsönös együttműködést jelent. A főpolgármester szerint a Momentum fontos része a fővárosi koalíciónak, a párt pedig mindig közelebb állt a „főpolgármesteri akarathoz”, mint más koalíciós partnerek. Kiemelte, hogy minden pártra szükség van ahhoz, hogy a 2019-eshez hasonló összefogás létrejöjjön. Karácsony hozzátette: az, hogy a Fidesz „csicskapártja” változtatni akar a választási törvényen, érdemben nem fogja befolyásolni a választást.

A Momentum több helyen is borítana

A pártok közül eddig a Demokratikus Koalíció és az MSZP jelentette be, hogy támogatják a főpolgármester újraindulását. Előző héten a DK és a Párbeszéd-Zöldek a felekhez tartozó hivatalban lévő polgármesterek, Karácsony Gergely újbóli közös indításában és új jelöltekben is megegyeztek. Hasonló megállapodást kötött a DK a szocialistákkal is: szintén megegyeztek a két párthoz tartozó, hivatalban lévő polgármesterek újbóli indításáról és új jelöltekről is. Karácsony 2019-es támogatói közül már csak az LMP nem jelentette be, hogy jövőre is a főpolgármester mögé állnak.

A Momentum egyébként több fővárosi kerületet is kinézett magának. A DK és a Momentum között vita van arról, hogy melyikük adja a polgármesterjelöltet Budafokon és Csepelen, a kormánypárti vezetésű V. kerületben pedig elindítanák a jelenlegi főpolgármester-helyettesüket, Kerpel-Fronius Gábort. A legnagyobb vita mégis Zugló körül lehet: a párt bejelentette, hogy saját jelöltet állít az MSZP-s Horváth Csaba ellen. A Momentum ezen túl több helyen is borítana, ezekről ebben a cikkünkben írtunk. Karácsony Gergely a Telexnek előző héten arról beszélt, hogy jelenleg négy kerületben van még érdemi vita az ellenzéki polgármesterjelöltekről.

Nem minden ellenzéki párt áll be Karácsony Gergely mögé: a Jobbik saját jelöltet állított: Brenner Koloman országgyűlési képviselőt indítja a posztért. A Mi Hazánk Mozgalom Grundtner Andrással, a párt budapesti alelnökével, korábbi jobbikos politikussal száll versenybe, aki a tavalyi országgyűlési választáson a Mi Hazánk képviselőjelöltje volt a hegyvidéki választókerületben.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely pedig a napokban azt mondta: bár nem indítanak saját főpolgármester-jelöltet, direktben mégsem tudnak beállni Karácsony mögé. A börtönt is megjárt, több közéleti botrányt okozó korábbi szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint is bejelentette, hogy indulna a főpolgármesterségért. Mindeközben a Fidesz még mindig lázasan keresi a főpolgármester-jelöltjét a jövő júniusi választásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!