„Tegyük rendbe Budapestet” – saját főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik Karácsony Gergely ellen

2023. november 21. – 13:08

„Tegyük rendbe Budapestet” – saját főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik Karácsony Gergely ellen
Brenner Koloman – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Brenner Koloman országgyűlési képviselőt indítja a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltnek Budapesten – jelentette be kedd délután a párt parlamenti frakcióvezetője, Lukács László György.

A Jobbik mindig vagy önálló főpolgármester-jelöltet indított, vagy egy olyan jelöltet támogatott, „aki képes volt alternatívát mutatni, és nem a nagypolitikai szekértáborok igényét kiszolgálni” – fogalmazott Lukács a sajtótájékoztatón, hozzátéve: szerinte az eddigi összes főpolgármester azt bizonyította be, hogy az egyirányú városvezetés sikertelen.

„Az alapoktól kell megreformálni a hozzáállás a főváros vezetéséhez, és ki kell mondani azokat a problémákat, amik napi szinten keserítik meg a budapestiek életét” – mondta a Jobbik frakcióvezetője. Ennek a feladatnak az elvégzésére a párt Brenner Kolomant kérte fel, aki elvállalta a jelöltséget.

„Tegyük rendbe Budapestet!”

– ezzel a szlogennel indította el a kampányát Brenner, és a sajtótájékoztatón arról beszélt, javítani kell a főváros közbiztonságát, köztisztaságát és a közlekedését.

A soproni születésű politikus közel negyed évszázada költözött Budapestre, és az akkor látottakhoz képest képest csak annyi változás történt szerinte a fővárosban, hogy ma már nem szipuznak a csövesek az aluljárókban, hanem dizájnerdrogokat használnak. Katasztrofális állapotban van szerinte a köztisztaság, és azt elismerte, hogy ez nem az elmúlt években kezdődött, de „sokat rontott a helyzeten a jelenlegi városvezetés azon intézkedése, amikor gazdasági okokból nagyon sok kukát leszereltek.”

„A mi véleményünk szerint a köztisztaság nem lehet pénzkérdés” – jelentette ki a Jobbik főpolgármester-jelöltje, és arról is beszélt, „az egykor patkánymentes Budapest mára hemzseg a betegségek tucatjait terjesztő állatoktól.” Felül kell vizsgálni szerinte a főváros köztisztasági cégeit, és meg kell szüntetni a visszaéléseket. Az nem elég szerinte, ha a hajléktalanságot csak szavak szintjén kezelik, „a méltatlan állapotok megszüntetéséhez egy megfelelő, emberi ellátórendszer szükségeltetik.”

„Ne legyen Budapesten olyan közterület, ahova a szülők félve engedik el gyermeküket!” – mondta Brenner, majd arról beszélt, javítani kell a főváros közbiztonságán és az emberek szubjektív biztonságérzetén. Ehhez arra van szükség szerinte, hogy a fővárosi rendészeket ne parkolóőrökként alkalmazzák, hanem a bűnmegelőzésre. Főpolgármesterként megtízszerezné Budapest térfigyelő kameráit.

„A közlekedési káosz helyett legyen rend” – folytatta a programja bemutatóját. Megszüntetné „az autósok szisztematikus üldözését”, az autósok és kerékpárosok közti konfliktus rendezéséhez pedig szerinte „nem a főpolgármester egyéni politikai ideológiáját kell követni, hanem a józan részt.” Azt is mondta, hogy az agglomerációs települések vezetőivel egyeztetve több elérhető P+R parkolót kell kiépíteni, és rendezni kell a bicikliutak helyzetét, hogy

„ne legyen már olyan érzése a budapestieknek, hogy egy óvodás aszfaltrajzai alapján festenek fel útburkolati jeleket.”

Brenner szerint tisztázni kell az elektromos rollerek jogi és közlekedési státuszát. „Ha ezt nem teszi meg a jelenlegi fideszes miniszter, úgy ki kell tiltani a fővárosból az elektromos rollereket.” Véget vetne annak a gyakorlatnak is, hogy „a főpolgármester politikai ízlése határozza meg azt, hogy éppen milyen közlekedési formát lehetetlenítenek el”.

Bűnös mulasztásnak tartja a fővárosi tulajdonban lévő, üres vagy lakhatatlan állapotú lakások felújítását halogatni. „Évek óta mindenki beszél a lakhatási problémákról, de megoldani nem akarják, különösen, ha a városházi haverok kifizetését veszélyeztetné” – jegyezte meg Brenner, és azt is mondta, hogy érdemi forásokkal azonnal el kell kezdeni a bérlakás-programot egy új ügynökséggel.

Az ehhez szükséges forrásokat úgy lehetne előteremteni szerinte, ha csökkentenék a Városháza bürokratikus működését. „Az elmúlt harminc év bizonyítja, hogy a bürokrácia lehetetlenné teszi Budapest vezetését, a politikai döntések végrehajtása túlbonyolított.” Több tízmilliárd forintot lehetne megspórolni egy ciklus alatt szerinte a Városháza átvilágításával a felesleges tanácsadói szerződések megszüntetésével.

Főpolgármesterként egységes parkolási rendszert vezetne be a Jobbik főpolgármester-jelöltje, és a parkolási bevételeket a közlekedés fejlesztésére kell fordítani szerinte.

Azt is bejelentette Brenner, hogy pártjával helyi népszavazást kezdeményeznek a Lánchíd forgalmi rendjéről a Fővárosi Választási Bizottságnál.

Szerinte egy ilyen horderejű döntést ugyanis nem hozhat meg egyedül a főpolgármester. A nemzeti konzultáció 2.0-t idéző online felmérés szerint azt várja Karácsony Gergelytől a Jobbik jelöltje, hogy kezdeményezzen ő maga népszavazást a Lánchíd forgalmi rendjéről.

A Jobbik főpolgármester-jelöltje szerinte a korábbi városvezetők azért voltak sikertelenek, mert a szerepfelfogásuk hibás volt. „Azt gondolták, és azt gondolják, hogy Budapest főpolgármesterének a mögötte álló politikai oldal ízlését kell kiszolgálnia. Én nem ezt gondolom.” Brenner szerint a főpolgármesternek a választók felhatalmazásával minden budapesti és a közjó érdekében kell a feladatát ellátni.

„A mai naptól van alternatívája minden olyan budapestinek, aki hisz a hagyományok fontosságában, a szabadság és a rend jó egyensúlyát képviselő politikában.”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke pár hete Gulyáságyúnak adott interjúban arról beszét, em jó szívvel támogatnának egy olyan jelöltet, aki nem tisztességes módszerekkel küzd. „Szeretnénk, ha volna választási alternatíva Karácsony Gergellyel szemben” – tette hozzá, de akkor még konkrétumokat nem árult el.

Egyre több kihívója van Karácsonynak, a Fidesz azonban még keresi a főpolgármester-jelöltjét

A Jobbik Jakab Péter viharos távozása és Gyöngyösi Márton megválasztása óta igyekszik minél látványosabban eltávolodni a korábbi szövetségeseitől. Gyöngyösi többször is kijelentette az elmúlt hónapokban, hogy a Jobbik nem indul többet együtt a DK-val, és nem részei már az ellenzéki összefogásnak. Ennek a stratégiának az újabb lépése az, hogy nem támogatják Karácsony Gergely újraindulását, hanem saját főpolgármester-jelöltjük lesz Budapesten.

Brenner jelölése annyiból viszont meglepő, hogy januárban még azt hirdették, a pártoknak ki kell maradnia az önkormányzati választásból.

A soproni születésű Brenner Koloman 2015-ben lett a Jobbik oktatási és külügyi szakértője, korábban német nyelvészként és germanistaként az ELTE Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézetének volt oktatója és igazgató-helyettese. A 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik képviselőjelöltjeként indult a soproni központú választókerületben (Győr-Moson-Sopron megye 4.). Kikapott a fideszes Barcza Attilától, de országos listáról bejutott a parlamentbe. Sneider Tamás távozása után az Országgyűlés alelnöke lett 2020-ban.

A tavalyi parlamenti választáson a hatpárti összefogás jelöltjeként próbálkozott a soproni választókerületben, de ismét kikapott. Az ellenzéki közös lista 13. helyéről ülhetett be a parlamentbe, ahol a Jobbik frakcióvezető-helyettese lett.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Miközben a Fidesz még mindig lázasan keresi a főpolgármester-jelöltjét a jövő júniusi választásra, egyre többen jelentkeznek be a posztra. A Mi Hazánk Mozgalom Grundtner Andrást, a párt budapesti alelnökét, korábbi jobbikos politikust indítja, aki a tavalyi országgyűlési választáson a Mi Hazánk képviselőjelöltje volt a hegyvidéki választókerületben (Budapest 3.). Korábban a botrányairól ismertté vált Szabó Bálint volt szegedi önkormányzati képviselő is bejelentette, hogy megméretteti magát főpolgármester-jelöltként, a Hvg.hu információi szerint az LMP-ben pedig felmerült Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár főpolgármester-jelöltsége.

Kovács Gergely a Partizán hétfő esti műsorában azt mondta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem indít Karácsony Gergely ellen másik főpolgármester-jelöltet. „De azért azt értse meg mindenki, hogy tényleg tök nehéz lenne egy olyan embert támogatni, aki még ha kicsiben is, de azért csinált olyan dolgokat, amik miatt a Fideszt nagyon erősen szoktuk kritizálni” – tette hozzá a párt társelnöke.

Karácsony Gergely mögé formálisan még egyik párt sem állt be, de meglepetés lenne, ha a DK, a Momentum és az MSZP nem támogatná a főpolgármester újrázását. Úgy tudjuk, csak azután sorakoznak fel a pártok Karácsony mögött, hogy lezárultak a kerületi tárgyalások.

Kérdés, hogy a Jobbik mennyire tud bezavarni Karácsony és a Fidesz még ismeretlen jelöltjének küzdelmébe, hiszen Budapesten még akkor sem volt jelentős támogatottságuk, amikor országosan messze a legerősebb ellenzéki párt voltak. Legutóbb a 2014-es önkormányzati választáson indultak külön Budapesten, akkor a főpolgármester-jelöltjük, Staudt Gábor 7,1 százalékkal a harmadik lett Tarlós István és Bokros Lajos mögött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!