Ahogy egyre messzebb kerülünk a demokráciától, úgy tiporja földbe a kormány a tudományos életet is

„A magyar kormányzat a tudományt a politikai cél eléréséhez szükséges eszköznek tekinti, és ha úgy látja, hogy ezt a célt valamilyen tudományos projekt vagy téma nem segíti, sőt, veszélyezteti, akkor jönnek a korlátozások”

– mondta a a Telexnek a tudomány szabadságát kutató Kovács Kriszta, az ELTE habilitált egyetemi docense, a Berlini Társadalomkutatási Tudományos Központ tudományos munkatársa.

Magyarország egyre mélyebbre csúszik az autokráciába, aminek jellemző, szinte szükségszerű tünete a tudományos élet erodálódása. Itthon az látszik, hogy ez egyre fokozódik, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a kutatóintézetek, az egyetemek megroppantak, a magyar kutatók többsége jelenleg nem részesülhet az európai kutatóhálózat adta lehetőségekből, kiszorultunk a Horizont- és az Erasmus-programból, az egyetemi autonómia komoly válságot él át. A magyar kormány a demokráciával párhuzamosan fokozatosan faragja a tudományos kutatás szabadságát, ami a koronavírus-járvány idején mutatkozott meg a legmarkánsabban.

„Az autoriter vezetők általában a nemzet homogenitását és az egységes közfelfogást sulykolják, és kerülik a racionális vitákat, mert ők akarják kinyilvánítani a közakaratot” – mondta Kovács Kriszta, akivel a berlini Tudomány Hetén beszélgettünk. „Egy demokratikus politikusnak viszont a viták természetesek, mert a lakosság sokféle nézetet képvisel. Az egyetemek pedig megfelelő színterei lehetnek a magas szintű racionális diskurzusoknak, amelyek során a különféle álláspontok megjelenhetnek és szabadon bírálhatók.”

Magyarországon szerinte ennek a lehetősége drámaian csökken. A kormány jelentősen korlátozza, szabályozza a tudományos intézetek és az egyetemek szabad működését is, és nehéz megmondani, hogy ennek az útnak a végén nem jutunk-e el majd egyszer arra a szintre, mint amikor Nicolae Ceaușescu felesége tudományos diplomát kapott, holott a nyolc általánost sem végezte el.

Európában a szélsőjobb radikalizálja a középjobbos pártokat

A jelenség nemcsak nálunk, hanem az összes, autokrácia felé haladó országban megfigyelhető, és párhuzamba hozható a szélsőjobboldal előretörésével és megerősödésével. Lengyelországban például a kulturális antropológiát kaszálták el, helyette kultúra- és vallástanulmányok vannak. Itthon a gendertudomány helyett lett családtudomány. A berlini Tudomány Hetén Kovács Kriszta, az ELTE habilitált egyetemi docense, a Berlini Társadalomkutatási Tudományos Központ tudományos munkatársa, aki jelenleg a tudomány szabadságával foglalkozik, és Tarik Abou-Chadi, az Oxfordi Egyetem docense beszélgetett arról, mi lehet az oka Európában a jobboldal radikalizálódásának, a demokrácia erodálódásának, illetve a tudományos élet visszaszorításának.

Európát sokáig a demokrácia bástyájaként láttuk, az utóbbi években azonban egyre több országban nyernek teret szélsőjobboldali pártok, populista és autokrata vezetők. „Ha meg akarjuk érteni, hogyan törtek előre a radikális jobboldali pártok az elmúlt húsz évben, két különböző aspektusát kell megvizsgálnunk a problémának” – mondta Abou-Chadi. “Az egyik az intézményi hatalom kérdése: milyen mértékben képviseltetik magukat ezek a pártok az országok parlamentjében, döntéshozó intézményeiben. Ennek az első foka, ha a szélsőjobboldali pártok nem jutnak be a parlamentbe, csak perempártként léteznek. Sokáig ez volt a helyzet Európa-szerte, ma azonban már nagyon kevés olyan hely van, ahol a szélsőjobboldali pártok kiszorulnak a politikai szféra szélére. Néhány országban a parlamentbe is bekerültek.”

Így van ez Magyarországon is: a Mi Hazánk 2022-ben 6,3 százalékos szavazataránnyal, 310 ezer listás szavazattal jutott be a parlamentbe, de a szakértő Dániát, Hollandiát és Lengyelországot is említette példaként. Szerinte

Magyarország azért is speciális a másik három országhoz képest, mert nálunk a radikális jobb kormányoz, és a még szélsőségesebb Mi Hazánk is a parlamentben van.

Abou-Chadi szerint a másik aspektus a szélsőjobboldali pártok ideológiai hatása. „Ha megfigyeljük, hogy a szélsőjobboldali pártok hogyan változtatták meg a többi párt elképzeléseit, a döntéshozatalt, a diskurzusok fonalát, akkor azt látjuk, hogy ha egy szélsőjobboldali erő meghatározóvá válik, a többi politikai erő is megváltoztatja a véleményét az olyan kérdésekben, mint például a bevándorlás. Ha megnézünk a kétezres évek elejéről egy szélsőjobboldali megállapítást, ugyanazt látjuk ma a mérsékelt jobboldali pártoknál.” Azaz a szélsőjobb a mérsékeltebb pártokat, adott esetben akár a kormánypártokat is sokkal szélsőségesebbé teszi.

Persze nemcsak jobboldali, hanem baloldali populizmussal is találkozhatunk Európában, de ez sokkal kevésbé rendszerellenes, mint a jobboldali – mondta Abou-Chadi. „Éppen ezért kisebb fenyegetést jelent a demokráciára, ami nyilvánvalóan jó dolog, de ez lehet az oka annak is, hogy kevésbé sikeres, hiszen nem játszik annyira rá a választók érzelmeire. “Ha valaki a szélsőjobboldali pártokat támogatja, kevésbé amiatt teszi, mert úgy gondolja, hogy jó megoldást adnak a felmerülő problémákra, sokkal inkább azért, mert meg akarja változtatni a játékszabályokat.”

A tudomány nélkül a mindennapi döntéseinknél is sötétben tapogatózunk

„A tudomány szabadsága tág fogalom. Magában foglalja a tudományhoz való hozzáférés jogát, másfelől a tudományos kutatás és élet szabadságát is” – mondta Kovács Kriszta. „A tudományhoz való jog mindenkinek alapvető joga. Sokunk ezzel a jogával él, amikor letölt egy-egy szakcikket vagy könyvet, kipróbál egy-egy tudományos újítást, de akkor is, amikor tudományos kísérletek, kutatások eredményeit élvezi. A tudomány szabadsága emellett a tudományos élet és kutatás szabadságát is jelenti. Ez jellegében az újságírók szabadságához hasonlít, Magyarországon sokan »akadémiai szabadságként« utalnak rá. Ezt méri az Akadémiai Szabadság Index, ami a 2023-as jelentésben Magyarországot az alsó 20-30 százalékba sorolja, Jordánia, Szudán és Üzbegisztán mellé.”

Felmerülhet a kérdés, hogy mindez az átlagembernek miért fontos. A legtöbben nem kutatunk, nem végzünk kísérleteket, és az is egy viszonylag egy szűk réteg, akit érdekelnek például a kvantumfizika legfrissebb kutatási eredményei. Pedig a tudományos eredményekre szükségünk van ahhoz, hogy minél megalapozottabb döntéseket hozzunk az életünk minden egyes területén.

Erre fájóan jó példa a koronavírus-járvány, amikor a magyar kormány nem hozta nyilvánosságra a legfrissebb kutatási eredményeket, rendszeresen politikai, és nem tudományos járványügyi intézkedéseket hozott, és ennek elég súlyos következményei is lettek. Úgy propagálták a favipiravir és a kínai oltás hatásosságát a koronavírus ellen, hogy nem voltak megfelelő kutatási eredmények, és úgy vásároltak be lélegeztetőgépekből, hogy azokat végül alig használták, és továbbadni azóta sem tudják. Közben ahelyett, hogy a fennálló problémákkal foglalkoztak volna, azt a narratívát erőltették, hogy minden rendben: van elég személyzet, kórházi ágy, eszköz, pedig a valós történetek teljesen másról szóltak. A járványt próbálták propagandacélokra felhasználni, az átlagembert pedig teljesen sötétben tartani a valódi információkról.

„A tudomány eredményei nélkül nem tudjuk, mi káros az egészségünkre, és azt sem, milyen lehetőségei vannak az orvostudománynak a betegségünk kezelésére” – mondta Kovács Kriszta. „Egyszerűen szükségünk van a tudományra, és indokolt bíznunk a tudományos közösség szakmai vitáiban. Ennek az az alternatívája, hogy sarlatánok és kontárok tévtanai terjednek el. De hasonló a helyzet közgazdasági és politikai kérdésekben is. Ahhoz, hogy megalapozottan, informáltan tudjunk dönteni, szükségünk van a társadalomtudomány által generált információkra, például a politikai döntések, választási eljárások értő elemzésére.” Mind egyéni, mind közösségi szinten szükség van ezekre az információkra, és a politikai szférának is, hogy – ideális esetben – ezek alapján tudja irányítani az országot.

„A tudományos eredmények úgy jutnak el a közvéleményhez, hogy interjúk készülnek, kerekasztal-beszélgetések vannak, publikációk jelennek meg, és ezek becsatornázódnak a politikai döntéshozatalba. Németországban ez volt megfigyelhető a pandémia idején. Christian Drosten és Sandra Ciesek virológusok naponta számoltak be arról, hogy áll a járványhelyzet az adatok alapján. Azt is lehetett látni, hogy a helyzetértékeléseik a politikai döntésekre jelentős hatással voltak. Ehhez képest Magyarországon nem volt szavuk az egészségügyi szakértőknek, virológusoknak. A Magyar Orvosi Kamara nem kapott teret a döntéshozatalban, az újságírókat nem engedték be a kórházakba fotókat, interjúkat készíteni, az egészségügyi szakértőknek nem volt szabad nyilatkozniuk. A katonai világból ismert szakkifejezést alkalmazva megalakult az operatív törzs, amelyben az egyenruhás katonák mellett egyetlen egészségügyi szakember volt, és minden információhoz csak rajtuk keresztül lehetett hozzájutni.”

Magyarországon hivatalosan soha nem tudtuk, mekkora az úgynevezett R-szám, vagyis a vírus reprodukciós száma, ami megmutatja, egy ember átlagosan hány másik embernek adja át a fertőzést. „Ez a példa jól mutatja, hogy mennyire másként működik a tudományos élet és kutatás szabadsága egy demokráciában és egy autokráciában. Utóbbiban a tudomány funkcionális, előre meghatározott politikai célt szolgál. A kormányzat a tudományt e cél eléréséhez szükséges eszköznek tekinti, és ha úgy látja, hogy ezt a célt valamilyen tudományos projekt vagy téma nem segíti, sőt, veszélyezteti, akkor jönnek a korlátozások. Ez a helyzet Magyarországon például a társadalmi nemek tudományával, a gendertudománnyal is.”

Itthon a genderkérdés az utóbbi időben erőteljesen összekapcsolódott a politikával és a kormánypárt legitimációjával. Ezt jól szemlélteti, hogy míg 2014-ben a “gender” szó a Magyar Idők/Magyar Nemzet online változatában 6 cikkben, 2021-ben már 473-ban szerepelt.

„Egy demokráciában az a cél, hogy a tudomány az egyén döntési autonómiáját és a közösségi döntéshozatalt segítse. Az állami hatóságoknak nincs beleszólásuk annak eldöntésébe, hogy egy adott kutatás ezt a szerepet betölti-e vagy sem. A szabályozásra ott vannak az egyetem önszabályozó szervei, mint például a magyar egyetemeken a szenátus. Korábban ezek döntöttek oktatási és kutatási kérdésekben. Ma már ez nincs így” – mondta Kovács Kriszta.

A felsőoktatási törvényben már nem is szerepel az autonómia szó

Magyarországon korábban az alapkutatást egyrészt az egyetemek, másrészt az MTA kutatóhálózatai végezték. Ez az a két terület, ami teljesen megroppant az utóbbi időben. A Magyar Oktatói Hálózat „Háttal Európának” címmel ki is adott egy tanulmánykötetet arról, milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán‐rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén. „Magyarországon folyamatosan sérülnek olyan fontos európai értékek, mint az emberi méltóság védelme, a széles körű hozzáférés biztosítása az oktatáshoz és a kultúrához, a társadalmi mobilitás feltételeinek megteremtése, a hátrányos társadalmi csoportok integrációja, a kulturális sokszínűség, a tudományos és művészi autonómia, a kulturális örökség védelme, a kiegyensúlyozott tájékozódáshoz fűződő jog, illetve a szakpolitikákban olyan demokratikus normák, mint a társadalmi párbeszéd biztosítása, az átláthatóság vagy a szubszidiaritás” – olvasható a kötetben.

„A közoktatás jelenleg nem szolgálja egy modern, tudásalapú társadalom jövőre nyitott, érdeklődő, sokoldalú kompetenciákkal felvértezett tagjainak képzését.

2010 után újraállamosították az önkormányzati iskolákat, és egy végletesen központosító szervezet irányítása alá helyezték őket. A diktátumszerű irányítás jegyében számos olyan döntés született, amelyek nyomán sérültek a tanulók, a pedagógusok és a szülők jogai, megszűntek a szakmai konzultatív testületek és egyeztetési fórumok. A központi intézkedések kötelezővé tették a tantestületek autonómiáját csökkentő kerettanterveket, felszámolták a tankönyvpiacot, így az iskoláknak nincs lehetőségük arra, hogy a gyerekek adottságaihoz igazodó pedagógiai stratégiákat valósítsanak meg. A tananyagba történt központi beavatkozások elavult, konzervatív tartalmak indoktrinációját célozzák.”

A felsőoktatásban sem sokkal jobb a helyzet. „A 2011-es felsőoktatási törvény szövegében az autonómia szó már nem szerepel. Ez fontos üzenet” – mondta Kovács Kriszta. „Az egyetemi autonómia alatt nemcsak az egyetem állami hatóságoktól való függetlenségét értjük, hanem az egyetemi közösség önkormányzását is. Azt, hogy az egyetem polgárai maguk választják az egyetem vezetőit és a szenátus tagjait. 2014-ben azonban az összes állami fenntartású egyetemen bevezették a kancellári rendszert, elvették a rektorválasztás jogát a szenátustól, amit később ugyan visszakapott, de akkor már a rektor mellett ott volt a miniszter alárendeltjeként működő kancellár. 2015-ben aztán bevezették az öttagú konzisztóriumot, amelynek feladata a stratégiai döntések meghozatala. A rektor és a kancellár hivatalból tag, a többi három tagot pedig a minisztérium jelöli. 2019-ben pedig végül »közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba« szervezték az egyetemek többségét.”

Az alapítványosítás már az Európai Uniónak sem tetszett, 2022 decemberében az EU úgy döntött, hogy nem köt új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel. A közalapítványoknál az uniós testület azt kifogásolta, hogy nem vonatkoznak rájuk az uniós közbeszerzési irányelvek szerinti szabályok; összeférhetetlenségi és átláthatósági problémákat találtak, többek között a kuratóriumi tagoknak adott kivételek miatt; valamint azért, mert ezek a szabályok nem vonatkoztak a parlamenti képviselőkre, az államtitkárokra és a kormány más tisztviselőire, akik egyidejűleg kuratóriumi tagok is lehettek. Ez az Európai Bizottság szerint „a korrupció fokozott kockázatával jár”, mert a közalapítványok sok állami pénzt kapnak.

Nem csoda, hogy az EU-nak szúrta a szemét az új rendszer: az alapítványokat a kormányfőhöz lojális személyek irányítják, a kuratórium pedig egy döntéshozó szerv, ami megmondhatja, hogy milyen joga van a szenátusnak, illetve a kancellárnak.

„Tulajdonképpen a rektorválasztásban a minisztériumnak vétójoga van” – tette hozzá a szakértő. „Úgy gondolom, hogy az EU-nak az a döntése, hogy az alapítványosodott egyetemek nem részesedhetnek az uniós támogatással működő kutatási programokból, nem volt indokolatlan döntés, ahogy ezt a Corvinus legújabb példája is mutatja.”

Előre engedélyeztetett kutatási témák, elüldözött egyetemek

Nem jártak sokkal jobban az MTA-tól elvett kutatóintézetek sem. Első körben 2015‐ben egy kormányhivatalba szervezték ki az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat, az alapkutatásokat finanszírozó alapot. 2018 júniusában a kormány által irányított sajtóban több támadás jelent meg akadémiai kutatók, illetve intézmények ellen. Röviddel ezt követően a kormány – a hatályos törvényekkel szembemenve – elvonta a Magyar Tudományos Akadémiától a törvényben előírt költségvetési támogatásának kétharmadát, majd egy évvel később, az Akadémia egyöntetű ellenállása, valamint a hazai és nemzetközi tudományos közvélemény határozott tiltakozása ellenére államosította az MTA kutatóintézeti hálózatát. Az állami fenntartásba vett kutatóintézeteket egy olyan testület irányítása alá helyezték, amelynek összetétele szavatolta a kormányzati célok megvalósítását, és ezáltal súlyosan csorbította a tudományos kutatás autonómiáját – írja a Magyar Oktatói Hálózat a jelentésében.

„A Magyar Kutatási Hálózatnál a kutatási témákat évente előzetesen engedélyeztetni kell, ez azért sokat elárul a kutatás szabadságának helyzetéről ” – mondta Kovács Kriszta az időközben hivatalosan is HUN-REN nevet kapott hálózatról. “A teljes történethez pedig persze hozzátartozik a magánegyetemeket, például a CEU-t érintő döntés, vagyis egy olyan jogi szabályozás megalkotása, amelynek a teljesítése nem az egyetemen múlik, hanem a kormány jóindulatán.”

A Soros György által alapított egyetemet, a CEU-t úgy tudta elüldözni Budapestről a kormány, hogy az egyik napról a másikra, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül benyújtott Lex CEU-ban olyan feltételeket szabott az egyetemnek, amiket tulajdonképpen csak maga a kormány tudott volna teljesíteni egy államközi megállapodás aláírásával. Hónapokig azzal hitegették a CEU-t, hogy ez megtörténik, végül az egyetem maga döntött úgy 2018-ban, hogy inkább Bécsbe költözik. A kormány végig tagadta, hogy Soros György miatt akarják kipaterolni a CEU-t, a hivatalos magyarázat úgy szólt, hogy csupán a külföldi egyetemek törvényes működését szeretnék rendezni. Egyedül Lázár János vállalta fel nyíltan, hogy a magyar származású milliárdos miatt kellett mennie a CEU-nak.

„Ebben az ügyben végül született bírói döntés, amelyben az Európai Bíróság kimondta, hogy uniós jogot, többek között a tudomány szabadságát sértette az eljárás, csakhogy a döntés későn érkezett ahhoz, hogy valódi tétje legyen” – mondta Kovács Kriszta. „A jövő szempontjából viszont azt gondolom, jelentős, mert a döntés megerősíti a tudomány szabadságának fontosságát az Európai Unióban.”

Jó esély van rá persze, hogy ez nem fogja megállítani a kormányt akkor, ha hasonló intézkedéseket akar véghezvinni, viszont jelentősége van. “Az például, hogy immár csak pár magyar egyetem (ELTE, BME) oktatói és kutatói részei az európai kutatási hálózatnak, nagyon fontos és erős uniós üzenet. Akkor is, ha a kormány most állami költségvetési pénzből befoltozza a lyukakat, és elküldi a modellváltó egyetemi diákokat Erasmusra. Ez üzenet nemcsak belföldre, hanem külföldre is. Tudják a kollégák, hogy melyik egyetemmel lehet együttműködni uniós szinten Magyarországról.”

„És akkor persze még nem említettük a párhuzamos akadémiai valóságot, amit a kormányzat létrehozott” – folytatta a szakértő. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, a Mathias Corvinus Collegiumot, a Pallasz Athéné Egyetemet, hogy csak néhány példát mondjak. Kezdetben erre azért volt szükség, mert az egyetemi közösség a még létező autonómiáját élvezte, és szükség volt politikailag lojális intézményekre, amelyek legitimálják a rendszert.”

Kormányzati befolyás még az a nehezen kutatható jelenség is, hogy a kormány cenzúrával, karrierakadályoztatással, megfélemlítéssel próbálja hátráltatni a rá nézve fenyegető kutatókat. Ha valaki olyan kutatásban vesz részt, ami a kormánnyal kritikus, nagyon hamar rásütik a Soros-ügynök bélyeget. „Ez azért problémás, mert egyrészt meg akar fosztani morális integritásunktól, másrészt valójában egyetlen dologra jó: hogy ne kelljen érdemben válaszolni az általunk felvetett problémákra és a nyilvánosságra hozott kutatási eredményekre.”

És itt vissza is kanyarodunk arra, hogyan próbálják meg kikerülni az autokrata vezetők az érdemi vitát, azt, hogy az érzelmi befolyásolás helyett érveket, ellenérveket kelljen felhozniuk, ellenséggenerálás helyett valódi problémákra reagálniuk. Kovács Kriszta szerint azért vannak jó példák arra, hogyan lehet a helyzettel megbirkózni.

„Magyarországon nem terjedt el a közoktatásban a demokratikus attitűdök elsajátítása, pedig egy demokrácia ellenálló képességét nemcsak az befolyásolja, hogy mit tanítanak az egyetemi kurzusokon, hanem az is, hogy milyen demokratikus beidegződések működnek a társadalomban.” – mondta. „Németországban már egészen kis korban találkoznak a gyerekek a demokratikus eljárásokkal, anélkül, hogy pontosan tudnák, a demokráciát tanulják. Viták, beszélgetések során kell konszenzusra jutniuk olyan kérdésekben például, hogy hová menjenek osztálykirándulásra. A lényeg, hogy minden diák véleményét meghallgassák, egymás szempontjait kellően mérlegeljék, és aztán egyetértésre jussanak. Ez az a gondolkodás, ami nálunk most a politikában nincs jelen.” Kovács Kriszta szerint azoknak az egyetemeknek, amelyek még nincsenek alapítványi kézben, és amelyek szabadon működhetnek, nagy a felelősségük. „Olyan teret kell biztosítaniuk, ahol el lehet kezdeni beszélni arról, merre menjen Magyarország.”

És hogy meddig lehet ezt az egészet csinálni? „A történelemből tanulhatunk. Ha egy rendszer a végletekig viszi az ellenőrzést, és teljesen kontroll alá vonja a tudományt, annak az a vége, ahová Románia jutott Elena Ceaușescu akadémiai tagságával. De ha optimistábbak vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy ha változik a politikai trend, akkor azokban a műhelyekben, kutatóintézetekben, amelyek pár éve még büszkén vállalták, hogy a kormány irányvonalát támogatják, kialakulhatnak olyan csoportok, amelyek elkezdenek reformokról gondolkodni. Ezek a reformelképzelések aztán racionális vita tárgya lehetnek majd, és ha az addig szembenálló felek a tárgyalóasztal mellett ülnek, akkor már egy lépéssel előrébb jutottunk.”