Elfoglalás, ellehetetlenítés, megbélyegzés – így darál be a hatalom mindent, ami tőle független

Elfoglalás, ellehetetlenítés, bekebelezés, megbélyegzés. Az elmúlt tizenhárom évben a hatalom változatos módszerekkel próbálta felszámolni a tőle független vagy vele szemben kritikus intézményeket, civil szervezeteket és sajtótermékeket, elég csak a CEU, az SZFE, a Népszabadság vagy az Origo esetére gondolni. A nemrég bejelentett szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal a kormány most nyíltan a független média megregulázására készül.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szeptemberi kihelyezett frakcióülés után arról beszélt, hogy a törvénycsomaggal akarnak „borsot törni” a „baloldali újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá, akiket szerinte az Egyesült Államokból és „Brüsszelből” pénzelnek. Kocsis szerint a törvénycsomaggal az a céljuk, hogy „megnehezítsék azoknak a dolgát, akik külföldön dollárért árulják a hazánkat”. Nem véletlen az időzítés: 2024-ben önkormányzati választás és európai parlamenti választás lesz.

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz rendszeresen azzal vádolja az ellenzéki pártokat, hogy külföldi érdekeket szolgálnak (lásd dollárbaloldalozás), de a független sajtót és a civil szervezeteket sem először támadják ezzel. Kocsis Máté már a 2022-es országgyűlési választás után arról beszélt, hogy be kell azonosítani ezeket a médiafelületeket, szervezeteket, és arra is utalt, hogy 2018-ban is felmerült már ez a gondolat.

Kormányközeli körökben korábban azt lehetett hallani, hogy egy újságírói kamara létrehozásán gondolkodik a kormány, ami gyaníthatóan hasonló célt szolgált volna, mint a szuverenitásvédelmi törvénycsomag. A kamarából végül nem lett semmi, de meglepő lenne, ha szuverenitásvédelmi törvénycsomag is hasonló sorsra jutna.

Néhány éve a civileket sújtó törvényeknek is hasonló módon ágyazott meg a kormány, Kocsis Máté bejelentése tehát intő jel lehet a talpon maradt független szerkesztőségeknek, hogy most ők következnek.

Önmagában a megbélyegzés is romboló

Azt, hogy pontosan mit tartalmaz a szuverenitásvédelmi törvénycsomag, még nem lehet tudni. Kocsis Máté csupán annyit árult el, hogy a törvénycsomag részeként az Alaptörvényt és a büntető törvénykönyvet is módosítaniuk kell. Ez sem sok jót vetít előre, mert ahogyan az orosz mintára megalkotott civiltörvénynél is láttuk, önmagában már a megbélyegzés is súlyos károkat tud okozni egy szervezetnek. Ehhez még az sem kell, hogy a gyakorlatban is szankcionálják, ha, mondjuk, egy újság külföldi pályázatokon nyer pénzt podcaststúdió felszerelésére vagy dokumentumfilm forgatására.

A 2017-es civiltörvény hivatalosan a terrorizmus és a pénzmosás elleni küzdelem jegyében született, de valójában nem sok köze volt ezekhez, és a gyakorlatban is alkalmatlan volt arra, amire elvileg kitalálta a kormány. A törvény értelmében azoknak a szervezeteknek, amelyek egy évben 7,2 millió forintnál több támogatást kaptak külföldről, mindenhol jelezniük kellett egy plecsnivel, hogy „külföldről támogatott szervezet”. Ismerősen hangzik?

Arra viszont biztosan jó volt a civiltörvény, hogy bizalmatlanságot keltsen a civilek iránt, és megnehezítse, hogy idehaza is adományokat, felajánlásokat gyűjtsenek.

Az sem számított, hogy a törvény ugyanúgy vonatkozott a semmiféle politikai tevékenységet nem végző, beteg gyerekekkel foglalkozó szervezetekre, mint a kormány munkáját monitorozó jogvédőkre. Az Európai Unió nyomására később módosították ugyan a törvényt, ettől még jelentősen megnehezítette a civilek munkáját, már csak azzal is, hogy rengeteg extra adminisztrációt rótt rájuk a politikailag motivált szabályozás.

Hasonló logikával született meg 2018-ban a Stop Soros nevű törvénycsomag, ami „a tömeges migrációt propagáló, külföldről támogatott szervezeteket” szankcionálta volna. Hiába volt teljes zagyvaság már a törvénytervezet szövege is, hiába nem derült ki belőle, hogy mely szervezetekre vonatkozik, a politikai célját attól még teljesítette a Stop Soros: rossz színben tüntette fel a kormánynak nem tetsző civil szervezeteket.

Egyik törvény sem volt előzmény nélküli: a kormányközeli sajtóban már 2013-ban megkezdődött a civil szervezetek lejáratása, amit később házkutatások és különböző vizsgálatok követtek a kormány által gyanúsnak kikiáltott szervezeteknél. Mindez előrevetítette a kormány későbbi civilellenes hadjáratát, amiben a most belengetett szuverenitásvédelmi törvénycsomag nyithat új fejezetet. Ezúttal nem a terrorizmus és a pénzmosás elleni harccal vagy a tömeges migráció propagálásával indokolja a kormány a civil szervezetek és a sajtó vegzálását, hanem a külföldi érdekek kiszolgálásával – de a módszer ugyanaz.

Nem kell elüldözni, ha el is lehet foglalni

A Soros György által alapított egyetemet, a CEU-t úgy tudta elüldözni Budapestről a kormány, hogy az egyik napról a másikra, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül benyújtott Lex CEU-ban olyan feltételeket szabott az egyetemnek, amiket tulajdonképpen csak maga a kormány tudott volna teljesíteni egy államközi megállapodás aláírásával. Hónapokig azzal hitegették a CEU-t, hogy ez megtörténik, végül az egyetem maga döntött úgy 2018-ban, hogy inkább Bécsbe költözik.

A lépés beleillett az akkor már egy jó ideje dübörgő sorosozásba, de a sajtóban is felröppent, hogy a kormányt komolyan foglalkoztatja a CEU kiszorításának terve. A kormány végig tagadta, hogy Soros György miatt akarják kipaterolni a CEU-t, a hivatalos magyarázat úgy szólt, hogy csupán a külföldi egyetemek törvényes működését szeretnék rendezni. Egyedül Lázár János vállalta fel nyíltan, hogy a magyar származású milliárdos miatt kellett mennie a CEU-nak:

„Itt mi békében megvoltunk egymás mellett, CEU, Fidesz-kormány az elmúlt években, a változás ebben akkor állt be, amikor Soros György egy programot hirdetett arra nézve, hogy Európa határait meg kell nyitni, és évente egymillió bevándorlót kell Európába behívni.”

Ez a módszer köszön vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében is. Annyi különbséggel, hogy a CEU-val ellentétben az SZFE-t nem ellehetetlenítette a hatalom, hanem megszállta a fideszes holdudvarhoz köthető emberekkel. A SZFE ma is működik, noha az oktatók közül sokan felmondtak, és a hallgatók jelentős része is otthagyta az intézményt.

A kormány az úgynevezett felsőoktatási modellváltással törte le az SZFE addigi viszonylagos autonómiáját. Azzal, hogy az SZFE is alapítványi fenntartásba került, minden fontos döntési jogkör az alapítványi kuratórium kezébe került, aminek élére a jobboldali kötődését soha nem titkoló és az SZFE-t rendszeresen bíráló Vidnyánszky Attilát nevezték ki. A testületbe egyetlen tagot sem delegálhatott az egyetem vezetése, ellenben több üzletember is bekerült, ami jól mutatja, miért beszélhetünk megszállásról az SZFE esetében.

A SZFE modellváltását erőltetett tempóban, érdemi egyeztetések nélkül nyomta át a kormány 2020-ban, ami szintén azt jelezte, itt nemcsak arról van szó, hogy ki legyen az SZFE fenntartója. Igaz ugyan, hogy az SZFE-n kívül majdnem kéttucatnyi felsőoktatási intézmény került alapítványi fenntartásba az elmúlt években, azonban egyikkel szemben sem merült fel az a vád, hogy a liberálisok utánpótlásképző bázisa lett volna, vagy hogy nem elég keresztény-nemzeti.

Akárcsak a CEU-t, az SZFE-t sem mentette meg, hogy komoly tüntetéshullám indult az egyetem védelmében, a diákok hetekig blokád alatt tartották az épületét, és az sem számított, hogy világhírű művészek álltak ki az egyetem mellett.

Egy nap sem kellett ahhoz, hogy elvegyék egy érdekvédelmi szervezet jogait

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) esete azért tanulságos, mert jól mutatja, hogy a kormány képes egyik napról a másikra kiherélni egy tőle függetlenül működő szakmai szervezetet, ha úgy kívánja a politikai érdeke.

Az orvosi kamara az egyik legnagyobb érdekvédelmi szervezetnek számít Magyarországon, és a közelmúltig erős jogkörei voltak, mivel csak az praktizálhatott orvosként, aki kamarai tag volt. Ezt vette el a kormány a MOK-tól, miután vitába kerültek az új ügyeleti rendszer miatt. A kormány azzal vádolta a kamarát, hogy etikai eljárással fenyegették meg azokat az orvosokat, akik aláírták volna az ügyeleti szerződést, amivel veszélyeztették a betegellátás biztonságát.

A kötelező kamarai tagság eltörléséről szóló törvényjavaslatot február 27-én, egy hétfői napon nyújtották be, másnap meg is szavazta a fideszes többség, holott egyértelmű volt, hogy a MOK elleni támadás egy csúsztatásra épül. Az sem zavarta őket ebben, hogy legutóbb pont a Gyurcsány-kormány vágott oda ennyire az orvosi kamarának. Az orvosok többsége, közel 34 ezer fő, a korábbi létszám 80 százaléka végül úgy is kamarai tag maradt, hogy már nem volt kötelező, de ettől még a MOK nem kapta vissza a korábbi jogosítványait.

Háttéremberek végzik el a piszkos munkát, ha újságok bedarálása a cél

A médiában egészen más módszerekkel érte el a hatalom, hogy bedarálja a célkeresztjébe kerülő sajtótermékeket. Orbán Viktor rendszeresen azzal üti el a magyarországi sajtószabadság helyzetére és a hazai médiapiac torzulására vonatkozó kritikákat, hogy a kormány magánkézben lévő médiával nem foglalkozik. Való igaz, hogy a Fidesz-kormányoknak hivatalosan nem volt közük a Népszabadság bezáratásához vagy az Origo átállításához.

Elvégezték ezt helyettük azok a Fideszhez köthető háttéremberek, akik gazdasági indokokra és átszervezésekre hivatkozva szüntettek meg újságokat, küldtek el újságírókat.

Ahhoz, hogy ezt végrehajthassák, az is kellett, hogy a bonyolult, nehezen átlátható pénzügyi manőverek révén addigra behálózzák a kipécézett újságokat. Ez történt a Népszabadság, az Index és tulajdonképpen az Origo esetében is. A szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal viszont azokat a sajtótermékeket veheti célba a hatalom, amelyeket eddig nem tudott gazdasági-politikai függésbe vonni.

A Magyarország legnagyobb politikai, közéleti napilapjának számító Népszabadság bezáratását sem vállalta fel soha nyíltan a Fidesz, ugyanakkor a nagy múltú újság megszűnéséhez vezető pénzügyi manővereket látva valószínűtlennek tűnik, hogy Orbánék akarata és jóváhagyása nélkül zajlott le mindez. Beszédes, hogy a Népszabadság kiadója, a vármegyei lapokat is birtokló Mediaworks ma már a fideszes médiabirodalom zászlóshajójának számít. Azt is érdemes felidézni, hogyan kommentálta Németh Szilárd a Népszabadság megszűnését:

„Szerintem már épp itt volt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul, nekem ez a szerény véleményem.”

Az Origo nem jutott a Népszabadság sorsára, az egyik legolvasottabb online hírlapot egyszerűen irányba állították, azóta a legdurvább kormánypropagandát nyomja, brutális mennyiségű csöcskontent kíséretében. Az Origo átvételét a NER első számú intézőembere, az Origo Zrt. akkori vezérigazgatója, Vaszily Miklós vezényelte le 2014-ben. A „megváltozott médiafogyasztási szokásokra” hivatkozva kirúgták a főszerkesztőt, Sáling Gergőt, ennek hatására az újságírók többsége otthagyta az Origót, az új stáb pedig már a fideszes irányvonalat követte.

A Népszabadsághoz hasonlóan az Origo sorsa is már jóval azelőtt megpecsételődhetett, hogy megkezdődött a hírportál propagandalappá formálása. A korábbi tulajdonosa, a Magyar Telekom gyaníthatóan valamikor 2013 folyamán, a kormánnyal való megegyezés részeként mondott le az Origóról, amit 2015-ben végül el is adott. Az Origo először a New Wave Mediához került, majd pedig a több mint 500 sajtóterméket tömörítő, kormányközeli KESMA-nál kötött ki.

Szintén közös pont a Népszabadság és az Origo történetében, hogy a bezárás, illetve az átállítás előtt mindkét újság a kormánynak kellemetlen ügyekről cikkezett:

a Népszabadság utolsó nyomtatott címlapján Matolcsy György jegybankelnök válása és Rogán Antal helikopterezése szerepelt, míg az Origo Lázár János drága külföldi utazásaival foglalkozott részletesen.

Az Index bekebelezése is egy több évig tartó folyamat végeredménye volt, és 2020 őszén zárult le: a Vaszily Miklós vezette Indamedia-csoport ekkor jelentette be, hogy megvásárolja az Index.hu-t kiadó cég részvényeit. De addigra teljesen lecserélődött az Index stábja: Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása után lényegében a teljes szerkesztőség felmondott 2020 nyarán (majd egy részük megalapította a Telexet). Azt, hogy mennyire tekinthető a mostani Index a kormánysajtó részének, az is jelzi, hogy a portált birtokló Indamedia idén februárban kötött együttműködési megállapodást a kormányközeli sajtótermékek jelentős részét egybefogó Mediaworksszel.

De vannak ennél látványosabb jelei is a kormányzati befolyásnak, például az, hogyan írnak Tiborcz István luxusklubjáról vagy az a kiszivárgott hangfelvétel, amin Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője arról beszél, hogy hónapokig egyedül Mészáros Lőrinc adott pénzt az Indexbe. Korábban pont Fekete-Szalóky Zoltán interjúzhatott Mészáros Lőrinccel, azonban a beszélgetésben valamiért nem került elő az Orbán Viktorhoz fűződő viszonya.

A bemutatott példák mind azt mutatják, hogy a hatalom mindig megtalálja a módját – hol törvényi szabályozással, hol gazdasági-politikai ráhatással –, hogy maga alá gyűrje az éppen aktuális ellenséget, legyen szó egy civil szervezetről, intézményről vagy egy újságról. Egyelőre csak találgatni lehet, a kormány hogyan próbálja majd megnehezíteni a nemzetközi médiapályázatokon induló újságok dolgát, akkor leszünk okosabbak, ha nyilvánossá válnak a korábban beharangozott szuverenitásvédelmi törvénycsomag részletei.