Együttműködésbe kezd a kormányközeli médiával az Indexet birtokló Indamedia

2023. február 7. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Stratégiai együttműködést kötött a kormánypárti lapokat összefogó Mediaworks Hungary és az Index anyavállalata, az Index részvényeit tulajdonló Indamedia-csoport; utóbbi videószpot-alapú kampányokhoz tervezett, egyfajta online reklámblokként működő „IndaSpot” megoldása a Mediaworks portfólióján is elérhetővé válik.

Az erről szóló megállapodást 2022 végén írta alá a két kiadóvállalat, de csak kedden hozta nyilvánosságra az Indamedia.

Abonyi Bernadett, az Indamedia Network portfólió igazgatója a megállapodásról szóló közleményben úgy vélte, hogy „az együttműködés egyúttal elismerés az IndaSpotnak, amely 2022-ben több mint száz kampányban bizonyította hatékonyságát. A most megkötött megállapodásnak köszönhetően olyan egyedi megoldást nyújtunk a hirdetők számára, amellyel a videós hirdetéseiket a legnagyobb elérés mellett célzottan, pontosan mérhetően helyezhetik el.”

A Telexet azok az újságírók alapították, akik az Indexben 2020-ban felmondtak. A régi Index politikai okokból történt szétveréséhez vezető útról, és a lecserélődött, mostani szerkesztőség belső ügyeiről, politikai kapcsolatairól a lapunkkal partnerségben álló Direkt36 cikkéből tájékozódhatnak alaposabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!