A kormány olyasmire használja az oltási regisztrációkor megadott emailcímeket, amiről megígérte, hogy nem fogja

Legfontosabb

2022. január 11. – 15:29

A kormány olyasmire használja az oltási regisztrációkor megadott emailcímeket, amiről megígérte, hogy nem fogja
A Vakcinainfó nevű oldal regisztrációs felülete egy mobiltelefon képernyőjén – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a koronavírus-járvány az omikronnak köszönhetően még 2022 januárjában is javában tart Magyarországon, egy helyről már biztosan sikerült kiszorítani: a tájékoztató emailekből, amelyeket azoknak küld ki a kormány, akik a vakcinaregisztrációs oldalon adták meg az emailcímüket, kifejezetten azért, hogy járványügyben kapjanak információt.

Már a Vakcinainfó nevű oldal indulásakor, 2020 decemberében is felmerültek adatkezelési aggályok amiatt, hogy a regisztráció során opcionálisan adható adatkezelési felhatalmazás túl tág kereteket ad a kormánynak az emailcímek felhasználására.

Akkor a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telexnek határozottan azt válaszolta, hogy csak az oltásokkal kapcsolatos információk terjesztésére használja majd a felhatalmazást. De a legutóbb kiküldött emailből már látszik, hogy ez nem igaz.

Nyomokban járványt tartalmazhat

Kedd reggel a privát emailcímemre levelet kaptam a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, de olvasói jelzések alapján már néhány nappal ezelőtt elkezdték tömegesen kiküldeni a „Tudja, melyek a legfontosabb változások 2022-ben?” tárgyú emailt azoknak a magyar állampolgároknak, akiknek a központ rendelkezik az emailcímével és a kapcsolattartásra adott felhatalmazásával. A levélben az alábbi témakörökről lehet olvasni:

  • béremelések több ágazatban,
  • adócsökkentések,
  • a 13. havi nyugdíj visszahozása és nyugdíjemelés,
  • jövedelemadó-mentesség a 25 éven aluliaknak,
  • családi adó-visszatérítés és más családi támogatások,
  • állami támogatású napelem-telepítési program.

A tételes felsorolás után kettő darab mondatban utal a levél az oltásokra, illetve egyáltalán a járványra: „2022-ben is azért dolgozunk, hogy az oltási programmal visszaszorítsuk a járványt, és eközben működjön és tovább erősödjön az ország. Az a célunk, hogy ezt az erősödést minden magyar ember érezze a saját életében.” Ez azért figyelemre méltó, mert az emailt olyanok is megkapták, akik a címüket és a hozzájárulást az oltási regisztrációkor adták meg, feltehetően abban a hiszemben, hogy csak az oltásról és járványügyi fejleményekről kapnak majd hivatalos tájékoztatást.

Korábban is érkeztek már olyan emailek, amelyek eltávolodtak ettől a konkrét témától, például amikor ilyen emailben buzdítottak a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultáció kitöltésére, illetve előfordultak a levelekben a kormány járványkezelési teljesítményét fényező mondatok. De eddig minden alkalommal a járványhoz kapcsolódó témában küldött emailt a kormány. Ez az első alkalom, hogy a tájékoztató levél teljes egészében valami másról szól. (Egyébként új címről is érkezett ez a levél. Az eddigiek feladója az info@kormany.hu, a mostanié a bounce@hirlevelkuldo.kormany.hu.)

Az önmagában nem szokatlan, hogy a kormány a járványügyi tájékoztatásba a járványtól független sikerpropagandát kever, a hivatalos járványügyi tájékoztató honlap hírei között is rendszeresen felbukkannak ilyenek. Az eddig eltelt 11 januári napon például az adócsökkentésről és a hatásairól több alkalommal, de a gazdaság sikeres újraindításáról, a várható gazdasági növekedésről, a pluszpénzt jelentő gazdasági intézkedésekről, a béremelésekről, az adó-visszatérítésről, a foglalkoztatási rekordról, a minimálbér-emelésről és más juttatások növekedéséről, illetve a hitelmoratóriumról is olvashattunk az elvileg járványügyi híreknek fenntartott oldalon. Ez azonban a kormány szabadon látogatható tájékoztatási felülete, és bár etikai kérdéseket persze felvet az ilyen típusú használata, jogiakat semmiképp. Az emailcímek használatához adott felhatalmazás felhasználásának gyakorlata azonban igen, mert az külön hozzájáruláshoz kötött.

A levél alján kattintással elérhető adatkezelési tájékoztató szerint „Ön azért kapta a hírlevelet, mert a korábbiakban önkéntes hozzájárulását adta ahhoz, hogy e-mail-címét mint személyes adatát (a továbbiakban: személyes adat) Magyarország Kormánya további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, illetve elektronikus levél küldése céljából kezelje”. Sokak ezt az önkéntes hozzájárulást egyetlen alkalommal, az oltási regisztrációkor adták meg.

Azt ígérték, nem lesz ilyen

A Vakcinainfó adatkezeléséről több mint egy éve, az oldal elindulása után írtunk először. Ahogy az akkori cikkünkben írtuk, a regisztrációkor kétféle dobozt lehet bepipálni. Az első kötelező, de ez rendben is van: azzal adunk felhatalmazást arra, hogy az adataink átkerüljenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK), és lefolyjon a regisztráció adminisztratív folyamata. Aki csak ezt jelöli be, annak az adatait az azokat begyűjtő Miniszterelnöki Kabinetiroda a továbbítás után törli.

A második doboz szövege így szól: „Hozzájárulok, hogy későbbi kapcsolattartás céljából a megadott kapcsolattartási adataimat visszavonásomig kezeljék az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.” A tájékoztató szerint pedig aki továbbra is kapcsolatban kíván maradni Magyarország kormányával, az ennek a második doboznak a bepipálásával „önkéntes hozzájárulását adja, hogy további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, illetve elektronikus levél küldése céljából a közölt kapcsolattartási adatait (név, e-mail-cím, telefonszám és amennyiben meg kellett adnia: lakcím) Magyarország Kormánya megbízásából a Miniszterelnöki Kabinetiroda” visszavonásig kezelje. Ekkor az adatok feldolgozásra az Idomsoft Zrt. nevű állami céghez kerülnek, ami egyébként számos kormányzati informatikai szolgáltatásért, például a nemzeti konzultáció IT-kiszolgáló rendszeréért felel. (Illetve a levél aljáról elérhető kormányzati adatkezelési tájékoztató szerint „az adatokkal kapcsolatban szükséges adattisztítási feladatok elvégzésének ideje alatt az Automizy Marketing-technológiai Zártkörűen Működő Részvénytársaság” is megkapja az adatokat.)

A Telexnek 2020 decemberében nyilatkozó adatvédelmi szakértő, Ivanics Krisztina már akkor azt mondta, hogy ez a hozzájárulás túl általános, nem derül ki belőle az adatkezelés pontos célja, és megtévesztő, hogy egy oltásról szóló oldalon ilyen széles körű adatkezelési hozzájárulást kérnek. Elképzelhető, hogy a kormány a szándéka szerint kizárólag vakcinás hírek továbbítására szándékozik használni a megadott adatokat, de jogilag problémás, hogy az adatkezelési tájékoztató szövege egyszerűen nem ezt jelenti, hanem ennél sokkal nagyobb mozgásteret ad.

Akkori cikkünkhöz megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy milyen célra tervezi használni a kormány a begyűjtött adatokat. Bármilyen kommunikációs célra, azaz akár egy jövőbeni nemzeti konzultáció kommunikációjára is felhasználhatók ezek, és ha nem, akkor ezt mi garantálja? A válasz cikkünk megjelenése után érkezett meg, a vonatkozó rész – amelyet az akkori cikkbe is belefrissítettünk – így szólt:

„Az oltásról szóló értesítésig hátralévő időben szeretnénk biztosítani annak lehetőségét, hogy a regisztrálók időközben is értesüljenek a vakcináról szóló hírekről. A második hozzájárulás ennek teremti meg a lehetőségét a szigorú adatvédelmi szabályok betartásával. A járvánnyal kapcsolatos általános tájékoztatási feladatokat az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a Miniszterelnöki Kabinetiroda végzi, az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak ezt tükrözik.”

A mostani cikkünk megjelenése előtt ismét írtunk a Miniszterelnöki Kabinetirodának. Azt kérdeztük, hogy nem tartják-e problémásnak azt, hogy az egy évvel ezelőtti ígéretükkel szemben a járványtól független tájékoztatási célra is felhasználják az emailcímeket; illetve hogy milyen okból változtattak az akkori válaszuk szerinti adatkezelési gyakorlaton. Az alábbi választ küldték:

„A kormány az elmúlt hónapokban számos olyan döntést hozott, amelyek magyarok milliói számára jelentenek jelentős támogatást. Ezek közé tartoznak a béremelések, az adócsökkentések, a visszaépített 13. havi nyugdíj, a fiatalok adómentessége és a családi adóvisszatérítés is. Az említett e-mail a legfontosabb életbe lépő támogatásokról ad átfogó tájékoztatást. A kormány a tájékoztató levelek kiküldésekor minden esetben a szigorú adatvédelmi szabályok alapján jár el. Azok kaphattak ilyen levelet, akik erre felhatalmazást adtak.”

Mindez jogilag helytálló is lehet, de arra nem reagáltak, hogy egy évvel korábban még más álláspontot képviseltek, és épp azért nem tartották problémásnak a széles körű adatkezelési felhatalmazást, mert azt ígérték, hogy csak a járványhírek terjesztésére fogják azt felhasználni.

Lukács László György jobbikos politikusnak is feltűnt a dolog, kedd reggeli Facebook-bejegyzése szerint feljelentést tett az ügyben. Azt a bejegyzésben elkente, hogy nem a regisztrációhoz kötelezően megadott emailcím felhasználásáról, hanem annak önkéntes hozzájáruláson alapuló felhasználásáról van szó. (A regisztrációs oldal egy évvel ezelőtti indulása után volt egy anomália, amely miatt egy ideig csak mindkét doboz bepipálásával lehetett regisztrálni. Ezt akkoriban több olvasónk tapasztalta, és mi magunk is ellenőriztük, de a kérdésünkre a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt állította, nem történt ilyen. Mindenesetre a hibát még akkor javították, azaz valóban önkéntes hozzájárulásról van szó.)

Egyébként aki nem szeretne ilyen emailt kapni, a levél végén található linkre kattintva – pontosabban a kattintásra megnyíló adatkezelési tájékoztató végén található leiratkozas.kormanytajekoztato@mk.gov.hu címre küldött emaillel – iratkozhat le. Bár ezzel alighanem az oltásügyi tájékoztató emailektől is el kell búcsúznia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!