Még egy uniós támogatásból kizárták az alapítványi egyetemeket
2023. július 4. – 22:57
„Az Erasmus és Horizont után a COST Akció pályázatok is mehetnek a levesbe az alapítványi egyetemeken” – írja Kemenesi Gábor virológus.
A COST egy olyan kutatási és innovációs hálózatok számára létrehozott finanszírozási ügynökség, amely összekapcsolja az európai kutatási kezdeményezéseket, a négy évre összeálló kutatásokban egyetemi kutatók, vállalkozások és egyéb intézmények is részt vehetnek, írja a Hvg.hu.
Mivel a COST Akció pályázatokat is a Horizont Európa kutatási programból finanszírozzák, így a tavaly decemberi döntés alapján várható volt a COST-ból való kizárás is. Akkor határoztak úgy, hogy az unió nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel. Erről ebben a cikkben olvashatnak részletesen.
2023. július 4-től így a magyarországi alapítványi egyetemek, illetve a hozzájuk köthető személyek is ki vannak zárva a COST Akciókból, ráadásul ez a már folyamatban lévő pályázatokra is vonatkozik.