Orbán Viktor: Van elég kórházi ágy, eszköz és személyzet a védekezéshez

2020. szeptember 26. – 10:52

frissítve

Orbán Viktor: Van elég kórházi ágy, eszköz és személyzet a védekezéshez

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs szombat reggeli ülése után videót tett közzé a Facebookon Orbán Viktor, amiben elmondta, hogy

  • a koronavírus-járvány második hulláma nagy lendülettel megindult Magyarországon is,
  • és hogy információi szerint van elég ágy, eszköz, lélegeztetőgép, orvos és személyzet a védekezéshez.

A videóban elhangzott az is, hogy vannak „lezsírozott” járványkórház-kapacitások is, ezeknek a megnyitása most még nem szükséges. A betegek száma valószínűleg emelkedni fog, „és valamikor ezeket meg kell nyitnunk, de egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk” – idézte az MTI Orbán Viktort.

A koronavírus-járvány első hullámakor a kormány kb. 300 milliárd forintért rendelt nagyjából 16 ezer darab lélegeztetőgépet, holott korábban a legrosszabb forgatókönyvre készülve ennek a felét, körülbelül 8 ezer darabot elégnek gondoltak. Menczer Tamás külügyi államtitkár júniusban azt mondta, azért tartották szükségesnek a több rendelést, mert szerették volna, ha a csúszások ellenére is megérkezik 10 ezer darab lélegeztetőgép. A rendeléssel párhuzamosan Magyarországon is elindult a lélegeztetőgép-gyártás. Az áprilisi adatok szerint a kormány addig nagyjából 73 millió maszkot szerzett be, ez nagyjából a fele volt a berendelt mennyiségnek.

Személyesen kérdezte meg, van-e elég lélegeztetőgép

Orbán Viktor miniszterelnök a szeptember 16-i kormányülés után, a Facebook-oldalán beszélt arról, hogy az első hullám idején Magyarország már csatát nyert, a másodikat pedig felkészültebben és tapasztaltabban várjuk. Úgy fogalmazott:

„Az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek, és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak”.

Akkor tízezer ágy volt elérhető, de ezt két-háromszorosára is képesek emelni, mondta. Beszélt a tesztekről is: ezeket hatósági árassá tették, ami azt jelenti, hogy legfeljebb 19 500 forintért árulhatják azokat.

Pár nappal később személyesen látogatott el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, ahol az orvosi pihenőben egy egészségügyi dolgozót kérdezett arról is, hogy van-e elég lélegeztetőgép. A Facebook-oldalán közzétett videóban válaszként azt kapta, hogy azzal nem is lenne gond, inkább azzal van probléma, hogy a gépekhez kell megfelelő számú technikus is, ám itt Orbán közbe vágott azzal, hogy a kérdés az, hogy most van-e elegendő gép.

(Borítókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!